Vágólapra másolva!
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) versenybizottságának szombati döntése alapján Krivacsevics Tijana magyarországi egyesületbe szabadon igazolható; az MKB-Euroleasing Sopron - a klub honlapján olvashatók szerint - a leigazolásához szükséges valamennyi feltételnek megfelelt, így a fiatal játékos Sopronban folytatja pályafutását. A Savaria-Szombathely elleni szombat esti bajnokin már pályára is lépett.

A versenybizottság a határozatában kitér arra, hogy Krivacsevics érvényes szerződéssel nem rendelkező sportoló, így átigazolásához az átadó sportszervezetének - a Mizo Pécs 2010-nek - a hozzájárulása nem szükséges. A nevelési költségtérítésben ugyanakkor az érintett csapatoknak meg kell állapodniuk, ennek jelenlegi hiánya azonban az átigazolásban nem halasztó hatályú.

A jogerős és végrehajtható határozat ellen rendkívüli felülvizsgálatért az MKOSZ elnökségéhez lehet fordulni.

Az indoklás szerint Krivacsevics az október 14-én ismételten benyújtott átigazolási kérelmében csatolta a pécsi egyesülethez szeptember 29-én beadott, háromnapos határidőt tartalmazó felmondó nyilatkozatát, a felmondási idő leteltével pedig megszűnt a pécsiekkel korábban kötött szerződés. Az amatőr sportolói szerződés azért mondható fel ilyen könnyen, mert a felek nem kötötték ki a felmondási jog korlátozását.

A versenybizottság a határozatában kitér arra, hogy Krivacsevics a válogatott keret tagja, játéklehetőségének korlátozása a nemzeti együttes érdekeivel ellentétes, ezért a vb kéri a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség illetékes testületeit, hogy soron kívül intézkedjen játékengedélye kiadása ügyében.

Az ügy előzménye: a 18 éves játékos két esztendeje, négy évre amatőr szerződést kötött a Péccsel, majd idén - 18 évesen - a soproniakhoz szeretett volna igazolni már profiként, de a baranyai klub nem adta ki a játékengedélyét.

* * *

A címvédő Sopron saját közönsége előtt fölényes győzelmet aratott a Szombathely felett a női kosárlabda NB I-ben. A hazai csapatban pályára lépett a frissen igazolt Krivacsevics Tijana, aki 15 pontot dobott.

Eredmények:
MKB-Euroleasing Sopron - Savaria-Szombathely 137-43 (35-9, 40-10, 31-13, 31-11)
BSE - Zala Volán-ZTE 90-66 (31-23, 22-16, 23-15, 14-12)
Ceglédi EKK - Atomerőmű KSC-Szekszárd 56-90 (10-27, 14-22, 17-21, 15-20)

A férfi NB I szombati mérkőzésein:
Kaposvári KK - Debreceni Egyetem KE 85-54 (21-15, 24-12, 21-15, 19-12)
Marso-Vagép NYKK - Planet-Leasing-Dombóvár KC 81-85 (21-22, 17-20, 26-22, 17-21)
PVSK-Panthers - Atomerőmű SE 80-89 (16-25, 21-18, 15-17, 28-29)
Falco KC-Szombathely - EnterNet-NTE Hegyvidék 97-64 (24-17, 26-16, 21-17, 26-14)