Vágólapra másolva!
Az idén még egy percet sem játszott Stephon Marburyt csapata, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő New York Knicks vezetői arra kérték, hogy ne jelenjen meg többé az edzéseken.

A 11 szezonos profi pályafutása során mérkőzésenként átlagban 19,7 pontot szerző irányító 2003 óta játszik New Yorkban, ahol évek óta rengeteg összetűzése volt a csapat vezetőivel és edzőivel.

Az együtteshez nyáron érkezett új tréner, Mike D'Antoni a problémák miatt már a szezon előtt bejelentette, hogy nem számít az öntörvényű kosaras játékára. Marbury ezek után csak a lelátóról figyelhette a Knicks meccseit és akkor sem volt hajlandó játékra jelentkezni, amikor a sérülések miatt D'Antoni megkérte erre.

A Knicks vezetői azok után kérték meg Marburyt arra, tartsa magát távol az edzésektől, hogy hétfőn kudarcba fulladt a felek közötti tárgyalás esetleges kivásárlásáról.

A magát becsapottnak érző játékmester szerződése 21 millió dollárt garantál számára, s esze ágában sincs könnyíteni a csapat terhein.

"Az elmúlt három hétben ott ültem a lelátón, de egyetlen csapattársam sem tette fel a kérdést, hogy miért nem vagyok a pályán. Sőt, az olyan úgynevezett csapattársak mint Quentin Richardson, azt mondták, hogy nem tartanak a társuknak" - kesergett indulatosan Marbury a hétfői megbeszélés után. "Mindenki magamra hagyott. Ha már fejbe lőnek a golyót az ellenségemtől kapjam, de engem a saját csapattársaim lőttek le."

***

A Miami Heat hátrányból fordított, és hosszabbítás után nyert a Golden State Warriors otthonában az NBA legutóbbi játéknapján. A vendégek Chris Quinn 7,1 mp-cel a vége előtt dobott triplájával diadalmaskodtak.

Eredmények:
Charlotte Bobcats - Minnesota Timberwolves 100-90
Boston Celtics - Orlando Magic 107-88
Golden State Warriors - Miami Heat 129-130 - hosszabbítás után