Vágólapra másolva!
A görög fővárosban is nyert, így kettős győzelemmel jutott be a Honvéd férfivízilabda-csapata a legjobb nyolc közé a LEN-kupában. Így tett a Szeged is, amely a szombat esti visszavágón három góllal nyert a montenegrói Cattaro ellen.

LEN-kupa, nyolcaddöntő, visszavágó:
Vuliagmeni (görög) - Domino Honvéd 8-12 (2-1, 1-4, 0-2, 5-5)
a magyar góldobók:
Szivós 5, Vári, Bátori 2-2, Vindisch, Matajsz, Molnár 1-1 továbbjutott: Honvéd, kettős győzelemmel

Az athéni visszavágó végkimenetele miatt nem kellett, hogy főjön a Kőér utcai küldöttség tagjainak a feje, a feszült görög belpolitikai helyzettől, a zavargásoktól azonban okkal tarthattak. Szerencsére teljesen rendben zajlott le a mérkőzés - tudatta Novák Ferenc szakosztály-igazgató az MTI-vel, hozzáfűzve, hogy Athénon átbuszozva sem érzékeltek semmit a feszültségből, igaz, rendőri kíséretet kaptak megérkezésük első pillanatától kezdve.

Ami a meccset illeti, a 2004-es olimpia több csoportmérkőzésének is helyt adó uszodában a 12-3-as előny tudatában nyugodtan pólózhatott a Honvéd, amely az első negyedet 2-1-re elveszítette ugyan, utána viszont gyorsan fordított, elhúzott, s nem volt kétséges, hogy vendégként is érvényesíti nagyobb tudását. Különösen Szivós Márton tett ki magáért, aki egymaga öt gólt vállalt az egytucatból, Vári Attila és Bátori Bence 2-2 találattal segítette együttesét.

A legjobb nyolc közé jutott csapatokat hétfőn sorsolják párba, s ahogyan Novák Ferenc fogalmazott, csupán annyi a kívánságuk, hogy lehetőleg ne élcsapatot kapjanak negyeddöntős ellenfélnek.