Vágólapra másolva!
Európa egyik legnagyobb gyógyszeripari vállalatának meghívására néhány napra Magyarországra látogatott Pat Cortina, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya. A szakember kihasználva a lehetőséget találkozott néhány tanítványával, majd interjút adott az [origo]-nak. Mi másról is beszélgethettünk volna vele, mint az idei két legnagyobb feladatról: a rigai olimpiai selejtezőről, illetve a svájci, A csoportos világbajnokságról.

Ha az ember az újpesti Ramada Resortban a 2008-as "év szövetségi kapitánya"-választás első két helyezettjével találja magát szembe, természetes, hogy meglepődik. Ez az örök élmény jutott az egyik vezető gyógyszergyártó cég 400 vezetőjének, akiknek szerdán Kemény Dénes, a magyar férfivízilabda-válogatott, illetve Pat Cortina, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya tartott előadást - elsősorban a sikerekről és a munkáról.

A Münchenben dolgozó hokikapitány kihasználva a kínálkozó lehetőséget meghívta játékosait is, mondván, aki ráér, s éppen nincs mérkőzése, látogassa meg a szállodában, hiszen a rigai olimpiai selejtező előtt kevés alkalom kínálkozik arra, hogy találkozzanak.

Nyolcan érkeztek, őket a nyolcadik emeleti tárgyalóteremben fogadta Pat Cortina. Kávé, tea, pogácsa, aprósütemény, s máris jöhetett a villámértékelés. Cortina jobbján Roger Holéczy, Fekete Dániel és Ocskay Gábor, velük szemben Svasznek Bence, Sille Tamás, Peterdi Imre és Majoross Gergely foglalt helyet (Kangyal Balázs kicsit később csatlakozott társaihoz.)

A kanadai-olasz szakember szavait Majoross fordította magyarra, noha látszott, szinte mindenki beszél angolul. Cortina meghatottan ecsetelte találkozását Kemény Dénessel, azt, hogy az előadás előtt 7-8 perces összefoglalót vetítettek a csapat tavalyi, divízió I-es világbajnoki szerepléséről, s amikor ezt követően a terembe lépett 400 ember közel öt percen keresztül állva tapsolta.

"Most is azt mondom, a szapporói diadal egyértelműen karrierem csúcspontja. De tovább kell lépni, ami nehéz feladatnak ígérkezik. A világ tetején voltunk, vissza kell jönnünk onnan a realitás talajára. Ha készen állunk rá, nem lesz nagy esés. Ha nem állunk készen, fájhat a csalódás" - magyarázta tanítványainak. "Erőnk nagy része a klubmunkára fordítódik, de azért ne feledkezzünk meg a válogatottról."

A megkérdezettek mindegyike elmondta, fizikálisan minden rendben, egyedül Ocskay Gábor várt ki pár másodpercig, s egy félmosoly kíséretében elengedett okéval jelezte, az Alba Volán játékosaként sok a munka, s nehéz helytállni az osztrák bajnokságban.

A kapitányt a megbeszélés után a nap élményéről, illetve a válogatottra váró idei nagy feladatokról faggattuk.

"Félórát sikerült együtt töltenem Kemény Dénessel" - mutatta azokat a foteleket, ahol a vízilabda-kapitánnyal beszélgettek. "Nem hittem volna, hogy három olimpiai bajnoki cím után valaki ennyire közvetlen és barátságos tud lenni. Dénes olaszul és angolul is kiválóan beszél, jól megértettük egymást. Korábban ismertem a nevét, nagyon boldog vagyok, hogy személyesen is összebarátkozhattam vele."

- Február 5-én rajtol Rigában a négyes torna, ahol a tét már az olimpiai részvétel kivívása lesz. Mennyi idő áll majd a csapat rendelkezésére?
- Sajnos nagyon kevés, mindössze két nap. Éppen annyi, ami semmire sem elég. Maximum annyira, hogy a csapat összerázódjon kicsit. Ezúttal nem lesz olyan bulihangulat, mint novemberben, az előselejtező alatt. Komolyabb munkát és teljesítményt is várok a fiúktól, mert akkor nem voltam maradéktalanul elégedett.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Nézze meg galériánkat!

- Ha az esélyeket nézzük, mennyi realitása van a válogatott olimpiai szereplésének?
- Úgy vélem, a letteknek 75 százalék az esélyü arra, hogy megnyerjék a tornát. Nekünk 5-10 százalék. De ha nekem azt mondaná valaki, van 5 százalék esélyem a vancouveri részvételre, bármit megtennék, hogy ott lehessek. Sajnos nem volt választásunk, a nemzetközi szövetség előírásai szerint a világranglista legjobb helyén álló csapat a legrosszabbal kezdi a tornát, így csütörtökön máris megmérkőzünk az A csoportban is meghatározó válogatottnak számító házigazdával. Amíg mi épphogy együtt tudunk edzeni, addig az olaszok Japán ellen játszanak felkészülési mérkőzést, de a lettek és az ukránok sem két napot készülnek.

- Ocskay Gábor a megbeszélés alatt rákérdezett arra, hány kapussal készül majd a tornára...
- Igen, tavaly a szapporói világbajnokság előtt nagy dilemma volt, hogy a három kapus közül melyik kettő utazzon velünk. Akkor Budai Krisztiánt hagytam ki, de ő annyit segített már nekünk az utóbbi világbajnokságok során, hogy kötelességem megadni neki a lehetőséget ismét a bizonyításra. Azaz három kapus csatlakozik majd a kerethez február 2-án. Ez olimpiai viadal nagyon jó felkészülési állomás lesz a tavaszi, svájci világbajnokságra is.

- Mi a véleménye a MOL Ligáról? Hosszú évek óta végre sokcsapatos a bajnokság, segíti ez a magyar jégkorongsportot?
- Nem igazán. Persze, az nagyszerű, hogy több mérkőzést játszanak a játékosok, de nem mindegy, ezek milyen színvonalúak.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Nézze meg galériánkat!

- Akkor adódik a kérdés, mi a véleménye az Alba Volán osztrák szerepléséről? Nem fél attól, hogy kizsigerelt, fáradt játékosokat kap a rigai torna előtt?
- Aki olimpiára készül, nem lehet fáradt. Különben is, inkább fáradt, de százszázalékosan motivált játékosokat akarok, semmint friss, ám motiválatlanokat.

- Van-e már kitűzött cél a svájci világbajnokságra?
- Egyértelműen a bentmaradás kivívása lenne a legnagyobb teljesítmény a válogatottól. De Lettország után okosabb leszek. Ha most akadnak gondok, akkor addig változtatni kell. Szerencsére mintegy háromhetes felkészülés áll majd a csapat rendelkezésére, játszunk öt edzőmérkőzést. Sajnos ezek megoszlása nem túl jó, hiszen pár napos összetartás után már Finnországgal kell meccselni, de sok más lehetőség nem volt.

- Ön meddig lesz eléggé motivált ahhoz, hogy magyar kapitány maradjon?
- A tavalyi világbajnokság után láttam, micsoda szeretet övezi itthon a magyar jégkorongozókat. Nem tudok úgy hazajönni, hogy ne állítsanak meg emberek, ne gratuláljanak. Amíg egy ilyen ember akad, addig én motivált maradok. Akár újabb tíz évig is.

A magyar válogatott következő mérkőzései
Olimpiai selejtező torna (2009. február 5-8., Riga)
Február 5. csütörtök:
20.00:
Lettország - Magyarország

Február 6. péntek:
16.00:
Olaszország - Magyarország

Február 8. vasárnap:
13.00:
Magyarország - Ukrajna

A bő keret az olimpiai selejtezőre:
kapusok: Budai Krisztián, Hetényi Zoltán, Szuper Levente
hátvédek: Ennaffati Omar, Hegyi Ádám, Horváth András, Jobb Dávid, Kangyal Balázs, Ondrejcik Rastislav, Sille Tamás, Svasznek Bence, Szélig Viktor, Tokaji Viktor
csatárok: Azari Zsolt, Benk András, Berta Ákos, Fekete Dániel, Galanisz Nikandrosz, Gröschl Tamás, Hegyi Ádám, Hoffmann Attila, Holéczy Roger, Jánosi Csaba, Kiss Ákos, Kovács Csaba, Ladányi Balázs, Majoross Gergely, Nagy Gergő, Ocskay Gábor, Palkovics Krisztián, Peterdi Imre, Sofron István, Kóger Dániel, Vas János, Vas Márton, Vaszjunyin Artyom

Válogatott felkészülési mérkőzések
Április 2. csütörtök
19.00:
Magyarország - Finnország (Budapest Sportaréna)

Április 3. péntek
18.00:
Magyarország - Finnország (Miskolc)

Április 6. hétfő:
19.00:
Magyarország - Norvégia (Káposztásmegyeri JégCentrum)

Április 7. kedd:
19.00:
Magyarország - Norvégia (Káposztásmegyeri JégCentrum)

Április 21., kedd:
Oroszország - Magyarország (Sierre, Svájc)

A csoportos világbajnokság (2009. április 24. - május 8.; Zürich-Kloten)
Április 24. péntek:
20.15:
Magyarország - Szlovákia

Április 26. vasárnap
20.15:
Kanada - Magyarország

Április 28. kedd:
16.15:
Fehéroroszország - Magyarország