Vágólapra másolva!
Eszékre is beköszöntött a kora tavaszi idő, a napsütés miatt már nem kell állig begombolt kabátban járni. A melegedés viszont azt is jelenti, a férfikézilabda-vébére érkező szurkolóknak nehezebb lesz parkolni a Gradski vrt névre hallgató sportközpont létesítményeivel szemben.

Igen, szemben, az impozáns új csarnok (amely a düledező futballstadion, az NK Osijek otthona mellett épült) parkolójába ugyanis csak a szervezők hajthatnak be.

A szurkolóknak marad a forgalmas út túloldalán található Baumax-parkoló, amelynek befogadóképessége véges. Vasárnap például sokat a környező füves területen tették le autójukat, a fagyott, jegyes talaj azonban már eltűnt, ellenben olyan bokáig ér a sár, hogy túrabakancsban is csak az erős idegzetűek merészkedhetnek rá.

A jó időben persze több csapat is úgy döntött, edzés helyett inkább a várossal ismerkedik. A Dráva partján fekvő négycsillagos Hotel Osijek éppen a belváros sarkán épült, gyalog két perc a sétálóutca és a kellemes külsejű főtér, amely igencsak emlékeztet Győrre, illetve a villamosvonalának és Dráva parti látképének köszönhetően pedig Szegedre.

Forrás: [origo]

Ausztrálok a főtéren

A magyar csapat, ahogy azt Hajdu János szövetségi kapitány előzetesen jelezte, nem edzett, helyette a játékosok kisebb csoportokban tettek egészségügyi sétát. Így aztán reménytelen volt összefutni velük a városban, bár a távolban néha feltűnt a jellegzetes magyar melegítő.

Forrás: [origo]

A csapat a téli kikötő melletti Hotel Osijekben lakik

A főtéren viszint alaposan megbámulták a kirakatokat szemlélő ausztrálokat, akik még egy farmerboltba is bementek. Amatőrstátusz ide, saját költségen való felkészülés és utazás oda, csoportellenfelünk számára mégiscsak a városnézés jelenti az igazi élményt, nem a 30-40 gólos vereségek.

Forrás: [origo]

A csapat a séta után videóelemzésen vett részt, az ebéd utáni csendes pihenőt követően indul a mérkőzésre. A 17.30-kor kezdődő találkozót a horvát Gubica, Milosevic páros vezeti.