Vágólapra másolva!
A középdöntők első fordulójával folytatódott a horvátországi férfikézilabda-világbajnokság. A zágrábi csoportban Szlovákia - kis technikai problémával fűszerezett mérkőzésen - 23-20-ra verte Dél-Koreát, míg Franciaország könnyedén, 28-21-re nyert Svédország ellen.

Eredmény, középdöntő, I. csoport, 1. forduló, 1. mérkőzés:
Szlovákia - Dél-Korea 23-20 (15-12)
Zágráb, 2000 néző
v.: Gjeding, Hansen (dán)

A nap első mérkőzésén jól kezdett a szlovák válogatott, ám 4-2-es előnyről pillanatok alatt fordított a koreai csapat. A nyitott védekezést és a villámgyors mozgást kiválón ötvöző ázsiaiakat csak a technika tudta megállítani: a 21. percben elromlott a vadonatúj csarnok összes eredményjelző táblája, kétperces kényszerszünet után az időt vissza tudták csempészni (igaz, késett az óra), az eredményt időközönként a hangosbemondó közölte.

A közjátékkal úgy összeomlott a koreai koreográfia, hogy 10-6-os előnyről 11-15-ös hátrányba kerültek, s a végén csak azért nem dobtak két gólt, mert az egyik akció során egyszerűen letelt a félidő, ám ezt csak a zsűri tudta, senki más...

15-12-ről a magyarok által is jól ismert Sulc (ő dobta Eszéken az egyenlítő gólt) vezérletével már nem engedte ki kezéből Szlovákia. A második játékrészre hiába állt vissza a technikai biztonság, kiderült, nem ezen múlik a győzelem: Korea öt-hat gólnál jobban nem tudott közelebb lopakodni. (Közben, a horvát szurkolók mindent elkövettek, hogy megakadályozzák az újságírók munkáját, ugyanis a sajtóteraszra egy hatalmas nemzeti zászlót lógattak le, ami teljesen eltakarta a kilátást.)

Az utolsó négy percre még időt kért a koreai kapitány, ez két gólt ért csapatának, de ezzel is csupán kozmetikázni tudta a vereséget (23-20).