Vágólapra másolva!
Túlteljesítheti előzetes célkitűzését a magyar férfikézilabda-válogatott, amely ha kedden délután legyőzi Dél-Koreát, minden bizonnyal az ötödik helyért játszik majd.

Hétfőn délben a szakvezetés átmozgató edzést tartott az együttesnek, majd közösen videók alapján kielemezték az ázsiaiak Franciaország és Svédország elleni mérkőzését.

A delegáció este hat órakor Magyarország zágrábi nagyköveténél, Györkös Péternél tett látogatást, a diplomata a nagykövetségi rezidencián adott állófogadást az együttesnek.

A csoportokra nézve a helyzet egyszerű: az utolsó fordulóban több pontot kell szerezni Dél-Korea ellen, mint Szlovákiának Svédország ellen, akkor meglesz a franciák és a horvátok mögötti, középdöntőbeli 3. hely, s csütörtökön a vb-5. helyért meccselhet a Hajdu-csapat.

Az sem baj, ha ugyanannyi pontot kasszíroz a válogatott, mint Szlovákia, de akkor a gólkülönbség számít, egyelőre plusz 3-mal jobbak vagyunk északi szomszédunknál. (Arra az eshetőségre jobb nem is gondolni, hogy kikapunk, Svédország pedig nyer...)

Az állás, középdöntő, I. csoport (Zágráb):
1. (már elődöntős) Franciaország 8 pont (120-90)
2. (már elődöntős) Horvátország 8 (115-99)
3. Magyarország 3 (99-108)
4. Szlovákia 3 (98-110)
5. Svédország 2
6. Dél-Korea 0

Korea ellen az eddig tíz mérkőzésen 7-szer a magyar válogatott nyert, háromszor az ázsiaiak. Utoljára az athéni olimpia negyeddöntőjében találkoztak a felek, 2004. augusztus 24-én Magyarország 30-25-re diadalmaskodott.

A másik ágon képlékenyebb minden: az biztos csupán, hogy Szerbia és Macedónia nem juthat elődöntőbe. Dánia (6 pont) Németországgal (5) csap össze, míg a két négypontos, Lengyelország és Norvégia játssza a nap másik rangadóját. Az igazi csoda a lengyelek elődöntőbe jutása lenne, hiszen a legutóbbi vb-ezüstérmes nulla ponttal kezdte a középdöntőt...

Az állás, középdöntő, II. csoport (Zára/Zadar):
1. Dánia 6 pont
2. Németország 5
3. Lengyelország 4 (119-111)
4. Norvégia 4 (108-110)
5. Szerbia 3
6. Macedónia 2