Vágólapra másolva!
Az MKB-Euroleasing Sopron hazai pályán legyőzte a francia Bourges-t pénteken a nőikosárlabda-Euroliga két sikerig tartó negyeddöntőjének második mérkőzésén, ezzel 2-0-ra megnyerte a párharcot, és fennállása során először bejutott a sorozat négyes döntőjébe. A másik magyar résztvevő, a Pécs hazai pályán is kikapott a spanyol Salamancától, így kiesett.

Nőikosárlabda-Euroliga, negyeddöntő, 2. mérkőzés:
MKB-Euroleasing Sopron - Bourges (francia) 70-63 (13-10, 19-15, 25-22, 13-16)
legjobb dobók:
Milovanoic 21, Honti 19, Eördögh 8, illetve Ndongue 33, Lelas 10
a párharc végeredménye: 2-0 a Sopron javára

A kedden aratott, bravúros diadal (65-68) után a soproniak ott folytatták, ahol Bourges-ban abbahagyták: Honti Kata triplát, Horti Dóra duplát dobott, míg az ellenfél csak a 3. percben talált először a gyűrűbe.

A feszült hangulat miatt 6 perc elteltével még mindig csak 14 pontot láthatott a lelkes közönség, ezt kompenzálta, hogy 10-4 arányban. Csakhamar azonban 10-10 lett, főként a kőkemény francia védekezés következtében.

A második felvonásban Eördögh Edit triplájával 6 pontra elhúzott Székely Norbert alakulata, sőt, a Bourges-ban 25 pontot szóró Jelena Milovanovic bekapcsolódásával 24-16, majd 29-21 lett az állás. Szárnyaltak a házigazdák, a francia együttes idegességét pedig sok rontott kísérlet és egy Pierre Vincent vezetőedző ellen ítélt technikai hiba jelezte. A félidőben 32-25-öt mutatott az eredményjelző.

Fordulás után Honti egymás után 7 pontot szórt, Milovanovic "bevágott" egy hármast, a hazaiak pedig 42-29-re megléptek. A háromszoros Euroliga-győztes Bourges-ban csak Emmeline Ndongue remekelt, aki valóságos dobópárbajt vívott a meccs hősévé előlépő Hontival, miközben 17 pontra nőtt az előny. Váratlanul mégis visszaestek a zöld-sárgák, néhány elpuskázott támadás miatt 8 pontra olvadt a különbség, Ndongue pedig 22 pontnál tartott. A szakasz slusszpoénját azonban Milovanovic szolgáltatta egy 8 m-es triplával (57-47).

A zárónegyedben a szerb légiós újabb hármasa végképp lehűtötte az ismét 15 pontos hátrányba kerülő vendégek lelkesedését, akiknek a hazai zónavédekezés sem volt ínyére. Újabb megtorpanás következett, a hajrá azonban ezúttal nem alakult izgalmasan, mert "helyén volt a szívük" a soproniaknak, akik megérdemelten nyertek.

Forrás: MTI

A soproni szurkolók a szokottnál is fergetegesebb hangulatot termtettek

A hűség városának legjobbjai 2-0-s összesítéssel jutottak be az április 3-5. között, az egyik résztvevő otthonában sorra kerülő Final Fourba, ahol a magyar csapatok közül eddig csak a Pécs járt 2001-ben, 2004-ben és 2005-ben.

Egy vitatott bírói ítélet miatt a Bourges a lefújás után jelezte: megóvja az összecsapást.

Székely Norbert vezetőedző: "Ilyen közegben nem veszíthettünk, egy pillanatra sem inogtunk meg. Olyan csapatokat előztünk meg Európában, amelyek sokkal nagyobb lehetőségekkel rendelkeznek."

Török Zoltán ügyvezető: "Sok szenvedésen és még több munkán át vezetett az út idáig. Megvizsgáljuk, hogy pályázunk-e a négyes döntő rendezésére."

További eredmények:
Fenerbahce (török) - Jekatyerinburg (orosz) 68-70
tj.:
2-0 a Jekatyerinburg javára.

Valencia (spanyol) - Szpartak Moszkva (orosz) 73-71
a párharc állása:
1-1