Vágólapra másolva!

Meccs közben halt meg a német kézilabda-tehetség

Tragikus véget ért a német és svájci U21-es férfikézilabda-válogatottak schaffhauseni barátságos mérkőzése. A német csapat 20 éves játékosa, Sebastian Faisst a 34. percben összeesett a pályán, s meghalt.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Sebastian Faisst, a Dormagen 20 esztendős kézilabdázója, aki a német U21-es válogatott tagjaként a Svájc ellen vívott barátságos mérkőzés 34. percében váratlanul összeesett.

Német jelentések szerint egy órán keresztül próbálták újraéleszteni, sikertelenül. A csapatorvos, Kurt Steuer szerint egy ér pattant el a játékos agyában. A mérkőzés természetesen félbeszakadt.

A német szövetség honlapja szerint Faisst a német kézilabdasport egyik legnagyobb reménysége volt, az 1988-as születésű jobbátlövő március 7-én ünnepelte volna 21. születésnapját.

Faisst pályafutását a TV Alpirsbach csapatában kezdte, 2004-ben szerződött a TuS Schutterwald csapatához, a 2007-2008-as szezont pedig a HSG Konstanznál töltötte.