Vágólapra másolva!
A címvédő MKB Veszprém 29-24-re nyert a vendég Pick Szeged ellen a Budapest Bank férfikézilabda-liga szombati csúcsrangadóján, így minden bizonnyal az alapszakasz élén végez.

Eredmény:
MKB Veszprém - Pick Szeged 29-24 (14-11)
legjobb dobók:
Vujin 9/6, Iváncsik G. 7, Perez, Gulyás 4-4, illetve Krivokapic, Zubai 4-4

Mivel a Veszprém október 26-án 30-26-ra győzni tudott a rivális otthonában, és azóta sem vesztett pontot, a Szegednek csak akkor maradt volna sansza az alapszakasz megnyerésére, ha most legalább öt góllal diadalmaskodik. Az esélyeit csökkentette, hogy Ghionea bokasérülés miatt nem léphetett pályára.

Látványos góllal nyitottak a Tisza-partiak, akiktől eleinte főleg a légiósok találtak be, míg a hazaiaktól kizárólag Vujin. Fej fej mellett haladt a két gárda, majd Iváncsik Gergő duplájával fordított a Veszprém. Amikor pedig Peric is jól védett, illetve létszámfölénybe kerültek a hazaiak, minden addiginál nagyobb lett a különbség (21. perc: 12-9). Zubai két találattal faragott a hátrányból, de a szünetre visszaállt a háromgólos előny (14-11).

A fordulást követően Eklemovics és Krivokapic vívott gólpárbajt. Jól tartotta magát a Szeged, emberhátrányban sem adta fel, és olykor szerencséje is volt: Gál hamarabb jött vissza a kiállításból, így megint ülhetett ki. A büntetés alatt csak egyszer volt eredményes a vendégalakulat. Ráadásul Peric lélektanilag fontos pillanatokban hárított ziccert és hétméterest.

Az utolsó tíz perc 23-20-ról indult. Vujin ismét észrevétette magát, sorozatban lőtte a találatokat, és csak a klubtárs, Iváncsik G. tudott vele lépést tartani.

Forrás: MTI

Vendégfogadás a veszprémi hatosfalban: Lapcevic és Andjelkovic

Lapcevic kiállításakor Katzirz duplázott, azonban az elnyűhetetlen Perez a végjátékban háromszor is betalált, eldöntve ezzel a két pont sorsát. A mostani sikerrel a Veszprém változatlanul százszázalékos, a két meccsel többet játszott Szeged pedig csak a címvédőtől kapott ki.

A két élcsapat legközelebb majd a bajnoki döntőben fut össze - hacsak nem borul a papírforma -, és a Szeged csak akkor taszíthatja le a trónról riválisát, ha legalább egy meccset megnyer Veszprémben.

Addig még az MKB a spanyol Ciudad Real ellen a BL-, a Pick pedig a német Nordhornnal szemben a KEK-negyeddöntőben érdekelt.

További eredmények a férfi bajnokságból:
Balatonfüred - Mezőkövesd 28-27 (13-16)
PLER - Dunaferr 31-27 (13-12)
Komló - Budapest Bank-Kecskemét 25-25 (12-12)
Tatabánya-Carbonex - DKSE Airport-Debrecen 20-20 (10-11)

* * *

A Fehérép remek második félidei teljesítményével nyert a vendég FTC ellen a nőikézilabda NB I szombati rangadóján.

női NB I, eredmények:
Fehérép-Alcoa - Budapest Bank-FTC-RightPhone 29-23 (10-11)
Kiskunhalas-Bravotel - ASA-Consolis-Hódmezővásárhely 20-23 (9-16)