Vágólapra másolva!
A hazai pályán aratott keddi győzelmével a Cleveland 1-0-ra vezet az Atlanta ellen főcsoport-elődöntős párharcában, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). Az ugyancsak saját közönsége előtt győztes Denver már a második sikerét könyvelhette el a Dallasszal szemben.

A hétfőn az idény legjobbjává (MVP) választott LeBron James 34 ponttal és 10 lepattanóval vezette sikerre a Lovagokat, akik kilencnapos pihenő után folytatták diadalmenetüket, mivel a rájátszás nyitókörében 4-0-ra kisöpörték a Detroitot. A Hawks csak vasárnap, a hetedik meccsen jutott túl a Miamin, így kevésbé frissen kezdte meg a keleti elődöntőt, ahová 10 év után került be ismét.

Az ugyancsak otthon győztes Denver már a második sikerét könyvelhette el a Dallasszal szemben. A vendégeknél hiába szórt 35 pontot a német Dirk Nowitzki, a Nuggetsben négyen is legalább 18 pontig jutottak. A házigazdák utoljára 15 mérkőzéssel ezelőtt, március 11-én kaptak ki saját közönségük előtt.

Eredmények, rájátszás, elődöntők, Keleti főcsoport:
Cleveland Cavaliers - Atlanta Hawks 99-72
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban a Cleveland vezet 1-0-ra.

Nyugati főcsoport:
Denver Nuggets - Dallas Mavericks 117-105
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban a Denver vezet 2-0-ra.

* * *

Megműtötték Leon Powe-t, az észak-amerikai profi bajnokságban (NBA) címvédő Boston Celtics kosarasát.

A 25 éves erőcsatár április 20-án, a Chicago Bulls elleni főcsoport-negyeddöntő második meccsén szenvedett szalagszakadást a bal térdében. Érdekes, hogy sérülése után még három percet játszott.

A 7,7-es pont- és 4,9-es lepattanóátlagot elért játékos már csak a következő idényben térhet vissza. Csapata végül hétmeccses, óriási csatában búcsúztatta a Bullst, majd a keleti elődöntő nyitányán otthon kikapott az Orlandótól.