Vágólapra másolva!
Győzelemmel kezdte a harmadik helyről határozó párharcot a Honvéd a Ferencváros ellen a Vodafone férfivízilabda ob I rájátszásában: a Kőér utcai mérkőzésen a házigazda öt góllal nyert.

rájátszás a 3. helyért, 1. mérkőzés:
Domino Honvéd - Aprilia-FTC-Fisher Klíma 11-6 (1-1, 4-1, 3-3, 3-1)
A két győzelemig tartó párharcban 1-0-ra a Honvéd vezet.

A vendég FTC az első negyedben még jól tartotta hadállásait, a folytatásban azonban a Honvéd jóval határozottabb, s ami még inkább fontos: lényegesen pontosabb is volt a kapu előtt, mint riválisa.

Így aztán nem is lehetett kétséges a hazai diadal. A felek közötti második összecsapást vasárnap 17 órától rendezik az FTC otthonában, a Népligetben.