Társoldalunk:

Kemény Dénes: Igazából a győzelmet szeretem

2009.07.19. 17:10

Olyan régóta szövetségi kapitány, hogy azt már a világ bármelyik sportágában számon tartanák. A 13. évét tölti a medence partján, a vízilabda válogatott mellett. Annak idején itthon majdnem ismeretlen edző volt, aztán sikeredző lett, majd legenda. Ma már szinte ennél is több: az ország egyik arca. Pedig saját véleménye szerint csupán bölcsebb lett. A pekingi meccsek alatt biztos volt benne, az az utolsó világversenye - most mégis a negyedik olimpiára készül. És Londonban nem megvédeni, hanem újra megszerezni akarja az aranyat. Kemény Dénes 13. szezonja a római világbajnoksággal startol.

- Mennyit változtál ezalatt a 12 év alatt?
- Öregedtem sokat. És tapasztaltabb lettem. És biztos, hogy sokan szívesen takaróznak azzal, amikor énhozzám rosszul közelednek, hogy elszálltam magamtól, de nem így van. Azért változott meg sok újságíróval a viszonyom, mert a világ is megváltozott. Egyfelől - ahogy a Fater mondta egyszer -, 12 évvel ezelőtt pucolt csirke voltam, érettségire készülő diákarccal, most pedig utolértem a koromat. Ha meg nem előztem. És nem 3 televízió-csatorna van, hanem 30, nem 6 napilap, hanem 50, sokkal több a rádió, és van internet, és mindenki kéri a saját szeletét egy sokkal népszerűbb csapat edzőjétől, mint amilyen 12 évvel ezelőtt volt. Tehát sokkal többen kérnek sokkal többet. Nekem viszont ugyanúgy 24 órám van egy napból. És sajnálom azokat, akikkel egyszer-egyszer föl kell horkannom, holott ilyet régen soha nem tettem. Ők nyilván könnyebben mondják azt, hogy elszálltam, én meg inkább azt az empatikus hozzáállást várnám, hogy maguktól lássák, megváltozott az életem. Nem csak az eredményektől, hanem attól a médianyomástól, ami körül veszi a válogatottat, és azon keresztül engem. Anno két-három támogatója volt a szövetségnek, most van tíz. A 2-3 támogató támogatott, a mostani 10 reklámszerződést fizet ki és vasal be velünk, velem. De igen, megváltoztam: megöregedtem, bölcsebb, tapasztaltabb lettem, és sokkal több stressz ér.

- Azt hogy bírod?
- Úgy ahogy megtanultam kezelni. Tudom, mi az, amin butaság fölidegesítenem magam... Az élet nem áll meg, mondom én ilyenkor elegánsan, míg a Fecsó (Kemény Dénes apja, Kemény Ferenc) ezt sokkal markánsabban úgy mondja: a kutya ugat, a karaván halad. Amikor diszkrétebb, akkor csak annyit mond: a karaván halad.

- 12 év tapasztalatából dolgozol, vagy vannak még ösztönös dolgok?
- Vannak még ösztönös, megérzéses dolgok, vannak a tapasztalatból jövők, és vannak a racionális döntések. Nyilván a racionálissal kezded, mert ha csak a tapasztalatból indulsz ki, elnagyolod a dolgokat. Mert akkor már mindent reflexszerűen csinálsz a tapasztalataid alapján. De a racionalizmust, az adatok feldolgozását, a higgadt elemzést, szintetizálást nem szabad kihagyni. Ha ez megvan, és még mindig komoly kérdőjeleid vannak, akkor jön a tapasztalat, és ha már az sem elég, akkor jön a megérzés.

- Tapasztalatokat más sportágakat nézve is gyűjtesz?
- Egy mérkőzést, vagy akár a Tourt vagy a Giro-t nézve, mert a kerékpár is csapatsport, tehát bármit nézve tudsz tapasztalatot gyűjteni, de ha belátsz a kártyák mögé, tehát látod, mi van a végtermék mögött, azokból a tapasztalatokból még többet fel tudsz használni. Nyilván a legnagyobb élményem az összes ilyen sportos háttérvizsgálatot tekintve a Manchester United edzőközpontja volt - ebből több mindent kamatoztattam a pekingi felkészülésünkben. És a főnökkel, a "Boss-szal" a meccs utáni kötetlen borozgatás. Úgy érzem, az ilyen tapasztalatokból gólokat tud az ember hozzátenni a csapat játékához.

Fotó: Tuba Zoltán[origo]

Nézze meg képgalériánkat!

- Alex Ferguson már egy kész valaki? Ő már egy kész Boss?
- A boss-ságot inkább tőle lehet tanulni, minthogy neki kéne még tanulnia. Lehet, hogy van nála boss-szabb Boss, de ő eléggé az. Annál sokkal nagyobb felelőssége van egy edzőnek, és sokkal nagyobb teljesítménykényszerben is van, hogy csak egy edző legyen. Ezért kell egy edzőnek szerintem valamennyire Boss-nak lennie. Tehát nem arra redukálódik, hogy megtartja az edzést, mérkőzés közben pedig tanácsokat ad a kispadról. Illetve megteheti, ha van a csapat mellett egy Boss, aki minden egyebet tökéletesen megcsinál, mert mondjuk ő is edző volt, és tisztában van azokkal a problémákkal, amik egy edző munkáját hátráltatják vagy segítik. Ilyenkor, egy nagy tapasztalatú főnök mellett elég csak edzéseket tartani és a meccsen adni a tanácsokat. De ez ritka. Általában az edző könnyen válik bűnbakká, ezért szerintem, ha már úgyis bűnbak lesz egyszer, legalább tudja, hogy azt magának csinálta. Ezért legyen inkább Boss, és minden tőle telhetőt tartson kézben és kontrolláljon, miközben a szakmai munka is sértetlen, mert így, ha még sincs eredmény, legalább tudja, nem más hibájából nincs.

- Nincs benne, hogy elaprózod magad?
- Benne van. De ezt érezni kell. Biztos, hogy volt olyan világverseny, ahol azért sem nyertünk, nemcsak azért, de azért sem, mert esetleg én bizonyos dolgokban elapróztam magam. De ha én ezt utána megállapítom, akkor ez többet nem fordul elő. Ahhoz, hogy az egyéb tevékenységek arányát jól megtaláld, nyilván kell olyan, hogy kevesebbet csinálj abból, ami szükséges, máskor pedig többet, és utána tudod, melyik az ideális, és igyekszel azt csinálni. Nem mindig sikerül így se, de akkor legalább már tudod.

- Egy Boss-nak mennyi saját élete van?
- Az, hogy valaki Boss, az a munkája. A magánélete pedig a gyermekei, a társa, a családja, a barátai. Sajnos egy olyan feszített időszakban, mint amilyen egy vb előtti felkészülés, az embernek szinte programpontként kell a családdal való tennivalókat beilleszteni. Egyébként pedig a világ legtermészetesebb dolga, hogy amikor lehetőségem és időm van, akkor a gyermekeimmel, a családommal vagyok.

- A feszültségedbe hogy férnek bele?
- Engem föloldanak. Abban a pillanatban például, hogy Kristóf (Kemény Dénes legidősebb fia) nevét meglátom a telefonon, megszűnik a világ. Kinyomom, hogy ne az ő zsebpénzéből menjen, majd visszahívom, hogy mi van, drágám? És általában nem lecsesz, hanem valamit kér, vagy valamiről beszámol. Ha sikerélményről, akkor örülök, ha kudarcról, megpróbálom megvigasztalni, vagy valami olyan jövőbe vivő nyomvonalat elé tenni, ami segít neki abban, hogy ezt minél előbb feldolgozza és tanuljon is. Ha pedig tényleg csak kér valamit, azt mérlegre teszem: megérdemli-e, helyes-e? Ő bármikor hívhat. Meccs alatt nyilván ki vagyok kapcsolva, de előtte 10 perccel fölveszem. Mert ő ráadásul tudja is, hogy meccs lesz, tehát ha mégis hív, az nagyon indokolt. Édes, nagyon. Sajnáltam most, mert egy nagyon jó barátja küzdött a 13-ba kerülésért, és végül nem került be. És aztán az én telefonomon beszéltek egymással.

Fotó: Tuba Zoltán[origo]

Nézze meg képgalériánkat!

- És ti beszéltetek erről?
- Nem igazán. Elmondta a véleményét, pozitívat, negatívat egyaránt. Neki picit részletesebben indokoltam, és meg is értette, miért döntöttem így.

- Mi hajt?
- Azt mondják, a kábítószereseknek is kell az anyag. Lehetséges, hogy a kihívás keresése, a küzdelem keresése, az ezzel járó stressz hiánya okozta unalom és a többi elkerülése mind-mind visz előre. Ez hajt. Sokáig gondolkoztam, hogy kell-e még nekem? Pekingben egyértelműen úgy éreztem a meccsek közötti stresszben, hogy ha a helyes eredménnyel zárjuk, akkor 10 muraközi ló sem húz le többet az uszodába. És ehhez a családtagoktól meg is kaptam minden támogatást, mindenki úgy gondolta, hogy azért azt a terhet, ami ilyenkor rajtam van, inkább ne vegyem többet a vállamra, mert egy életem van. Aztán eljött a karácsony, és kezdett hiányozni. Januárban pedig edzést tartottam.

- Hogy nem fárad el ez az egész? Míg a jégkorongozóknál vagy a kézilabdázóknál például, tehát más csapatjátéknál igen.
- 12 éven keresztül voltam jó néhány játékos edzője, aki az első meccstől kezdve itt volt-van mostanáig, Kiss Gergő például, aki a legelső meccsen is játszott, és most a 13. évben is játszik, de azért mégis csak azt mondom, hogy néhány hónap az, amit egy évből éjjel-nappal együtt vagyunk. És egyébként ezek a fiúk valószínűleg voltak-vannak olyan intelligensek, hogy azokat a dolgokat, amik a folyamatos együttlétből már zavaróvá váltak, marginális problémává tudták tenni még akkor is, ha esetleg kardinálisak voltak. És én ugyanígy. Szerintem megértőnek kell lenned, hogy megértést várhass.

- Vannak még váratlan helyzetek? Érnek még meglepetések?
- Persze. Érzelmileg már nem annyira, mert szépen lassan rájöttem, hogy az érzelmek nem az edzéstartás és a mérkőzés idejére valók. Ott az értelem szükséges, meg a szenvedély. De nem az érzelem. Érzelemnek akkor van helye, amikor a mérkőzés eldőlt valamilyen irányba: megvan az arany, nincs meg az arany. Ezek a pillanatok az érzelem pillanatai. A váratlan helyzet pedig az, amikor azt látom, hogy a válogatott 10 éve stabil kapusa, Szécsi Zoltán, a különböző fizikai sérülései miatt inkább gyógykezelésre szorul, minthogy a világbajnokságon egy esetleges még nagyobb sérülésbe beleszaladjon. És ezzel kapcsolatosan nekem hoznom kellett egy döntést, mert ő ezekkel a sérülésekkel is vállalta volna a szereplést. Én viszont dupla kockázatot láttam-látok benne: egyrészt, hogy végleg elveszítjük a londoni olimpia szempontjából, másrészt, hogy esetleg a világbajnokságon az első vagy második meccsen valamelyik sérülése azonnali műtétet igényel, és akkor egy kapussal kell végigjátszanunk a vb-t. És ez túl fontos poszt ahhoz, hogy csak egy emberünk legyen. De ez akkor is egy egyszemélyes döntés, nem olyan, hogy megbeszéljük, mert ő ugye úgy gondolja, hogy abban az állapotában is a válogatott rendelkezésére áll, amiben van. A 10 éve, vagy hosszabb ideje a válogatottban játszó játékossal kapcsolatban nekem soha nem kellett felkészülés közben ilyesmiről morfondíroznom, mert szerencsére mindig mindenki egészséges volt. És ha valakit nagy tapasztalattal behívsz a válogatott keretbe, azt nem azért hívod be, hogy a felkészülés alatt állapítsd meg, hogy tud vízilabdázni. Mert azt már tudod róla. Tehát ha őt nem zavarják ilyen fizikai problémák, akkor azért hívod be, hogy majd a 13-ba is jelöld. Eddig tehát vagy az fordult elő, hogy nem tudtam valakit behívni, mert nem tudta már vállalni, mert sok volt neki, vagy eleve azért nem akartam behívni, mert úgy gondoltam, másokat próbálok ki a szezonban a helyén, hisz őróla már tudtam, mit tud. Az újonnan behívottról pedig csak akkor derül ki, mire lehet képes később, amikor tényleg szükség lesz rá, ha előtte kipróbálom. De ezeket a döntéseket már a keret közös munkája előtt meghozom.

Fotó: Tuba Zoltán[origo]

Nézze meg képgalériánkat!

- Mennyit számít, hogy eddig Gergely István is és Nagy Viktor is 2. számú kapus volt a válogatottban? Hogy az egy másik szerep? Nagyon fontos, de más.
- Én úgy gondolom, hogy Szecska sérülésének egy olyan haszna is lesz, hogy mindkét kapus bőven kap majd lehetőséget. Tehát nem a Szecska mellett, kis felelősséggel kell majd valamit tenniük, olykor nagy felelősséggel persze. És Szecska is a Kósz Zoli mellett lett előbb egy kis, majd a kellő pillanatban nagyon nagy felelősséggel megáldva. Ez a vb egy olimpiai aranyat követő évben fontos, de nem annyira, mint az olimpiát megelőző világbajnokság. Ennél fogva ez egy nagyon jó lehetőség, hogy ezek a kapusok a saját oldalukon azt mutassák, nem lesz szükség Szecskára, hogy meggyógyuljon és visszajöjjön. Egyszerűen azért, mert sportemberek. És sportemberileg, barátilag fogadják el ezeket a döntéseket, a pozitívat és a negatívat egyaránt, de nemcsak ők, hanem mindannyian. De azért van bennük becsvágy. És ez egy fontos előre vivő tényező.

- Melyik részét szereted inkább, az építkezős fázist, ami, gondolom, most is van, vagy amikor már nagyjából összeállt az egész?
- Peking előtt 3 vagy 4 helyen is bizonytalan voltam a csapatban, tehát arra sem lehet azt mondani, hogy nem építkezős szakasz volt. Mert a riválisok nagyon hasonló teljesítményt nyújtottak, olyan posztokon például, ahol két emberre lett volna szükségem, három volt. Tehát nem tudtam úgy nekifogni a pekingi felkészülésnek, hogy 3 év alapján tudjam, ki lesz a 13. Nem is volt baj, mert akik az olimpiai csapatba kerülésért küzdöttek és végig csinálták, azok aztán az olimpián kiválót tudtak nyújtani. Tehát akik ennek a stresszét végigbírták, azok utána az olimpia stresszét is bírták. Igazából a győzelmet szeretem, és ilyen vagy olyan fázisban is lehet győzni. Sevillában is nyertünk építkezési fázisban. És sokszor nyertünk beteljesülési fázisban is, kész csapattal.

- Storcz Botonddal beszélgettem nemrég, aki szintén háromszor nyert olimpiai aranyérmet, és ő azt mondta, az első volt az igazi, a második és a harmadik "csak" az elsőnél érzettek fokozása. Nálad ez hogy van?
- Teljesen más volt mind a három, és nem tudok köztük rangsort állítani. Nekem nem volt első, majd második és harmadik. Hanem első, és első és első volt. Olyan élményeket éltem át minden alkalommal, ami nemcsak a saját örömöm volt, hanem a közvetlen környezetemben lévők szemében csillogó öröm is. A játékosoké, a stábtagoké, a családtagoké, a szövetség vezetőié, a szurkolóké. És miután erre csak 4 évente van lehetőség, közben pedig változnak az emberek, érnek - amit egy kajakos ugyanabban  a négyesben ülve 2 különböző olimpián talán nem igazán él meg másképp -, így nekünk a másodiknál és a harmadiknál is megvolt a lehetőségünk arra, hogy olyan társakat találjunk az örömben, akiknek az az első volt. És ez elmondhatatlanul szép. És a felelősségünk őmiattuk volt igazán nagy, mert ha azok, akik már olimpiai bajnokként érkeztek Athénba vagy Pekingbe, nem nyernek, na bumm. Azoktól már nem lehetett elvenni azt, ami már megvolt. Nekünk nem kellett megvédenünk az olimpiai aranyunkat, ez egy buta újságírói szófordulat. Az értelmező szótár szerint is értelmetlen. Nem kell megvédenünk, azt legfeljebb a betörő tudja elvinni. Hanem: tudunk-e újat nyerni? És amikor újat nyertünk, akkor nyert velünk olyan is, akinek nem volt előtte, akinél a legszebb hely a vitrinben üres volt.

Fotó: Tuba Zoltán[origo]

Nézze meg képgalériánkat!

- Milyen ez a csapat?
- Erős válogatott, de most még szerintem nincs benne a legjobb háromban-négyben. Mondom ezt július 16-án. De lehet, hogy 25-én már azt mondom, ott vagyunk. És nem azért, mert bekerültünk, hanem mert azt fogom látni, hogy elértük a legjobb csapatok szintjét. Most egyrészt azért nem látom, mert erősen átalakultunk, erősebben, mint a riválisok, másrészt meg sokkal később kezdtünk el dolgozni. Tehát a csapat ereje még nem igazán lemérhető. A csak minimálisan átalakult válogatottak is részt vettek egy Világligán januárban, februárban, márciusban, majd egy Világliga 8-as döntőn, majd a Mediterrán-kupán is. Vagy van olyan válogatott, amelyik hozzánk hasonlóan átalakult, de egy klubcsapatra épülve szeptember óta dolgozik együtt. Tehát mi egyikhez se vagyunk hasonlíthatóak. Lehet, hogy valaki csak egy-két héttel kezdte előbb a munkát, mint mi, de több nagy meccset játszott - szinte a tavalyi csapatával. Ha ezeket figyelembe vesszük sem tudom pontosan megítélni, mennyire vagyunk mögöttük. Most le vagyunk maradva, de hogy ez pár hét vagy egy év alatt hozható-e be, vagy egyszerűen ez a garnitúránk most tudásban gyengébb az övéknél? Az is behozható persze, de az nagyobb probléma volna. Szerintem egyébként csak idő kérdése.

- Hogy vannak most a csapaton belüli szerepek? Automatikusan a háromszorosak a vezérek?
- Ketten maradtak, és úgy látom, hogy Biros Petire és Kiss Gergőre is nagyon hallgatnak. Gergőnek szerintem nagyon jót tett, hogy most ekkora irányítási felelősség van rajta: egyszerre gólveszélyes, nagy felelősségtudattal védekezik és irányít és szolgál ki játékosokat. Péter is, ő néha ebben túlzásba esik, és saját játékának a rovására tesz hozzá a csapat irányításához. Neki ebben kell megtalálnia a középutat, mert a csapatnak szüksége van az ő jó játékára, nemcsak a tapasztalatára és az irányítására. Mindketten nagyon jó úton haladnak, de azt még nem tudom megítélni, hogy mennyire lesznek olyan kőkemény vezérek, mint amilyen a Tibi volt. Lehet, hogy ősszel már tudni fogjuk.

- Benedek Tiborékat elengedni milyen volt?
- Nem kérdezték, elengedem-e őket, fogták magukat és elmentek... Megértem őket. Örültem volna, ha nem így döntenek, de megértem. Megértem, hogy nekik ez elég volt, vagy elég sok volt, ugyanakkor gondolom, ők is megértenek engem, hogy énbennem még ebből a szempontból van tűz. Valószínűleg a parton, miután a szíved, a tüdőd, a májad, a léped, a veséd, az agyad mozgatóközpontjai, az ízületeid nincsenek úgy igénybe véve, vagy nincs akkora jelentősége, ha igénybe vannak véve, könnyebb. A stressz és a stressztűrő-képesség szempontjából pedig nehezebb.

- Azokban a háromszorosakban, akik maradtak, mekkora most a tűz? Mert érthető volna, ha a 4 éves ciklus elején nem úgy lobogna.
- Azt a tüzet látom, ami a jó szerepléshez kell, de olyat, amilyet egy olimpiai aranyat követő évben lehet elvárni. És az azért nem olyan, mint az olimpiai arany reményében játszott év, az olimpia előtti időszak. De megvan bennük a tűz, érzik a felelősségüket, szeretik a fiatal játékostársaikat, magukat látják 10 évvel ezelőtt, és nagyon jól érzik magukat a bőrükben. És ez a felelősség is tüzeli őket. Nagyon szeretem őket.

Fotó: Tuba Zoltán[origo]

Nézze meg képgalériánkat!

- És a többiek? Az egyszeresek például?
- Nekik arra kell ráébredniük, hogy most már ők azok, akikre a többiek támaszkodhatnak. Nekik kell most már olyan teljesítményt nyújtaniuk, amire a csapat többi része támaszkodhat. Sajnos erre kárhoztattak, erre lettek ítélve, ennek kell megfelelniük. Nyilván könnyebb hozzátenni valamihez, mint azt megcsinálni, amihez hozzá lehet tenni. De ezt a felelősséget meg fogják tanulni, ha nem is mindannyian idén, akkor egy-két év alatt.

- Beszélsz velük erről?
- Jópárszor elmondtam már nekik, és nem beszéltem velük ennyire kulturáltan.

- Mit szóltak?
- Tudomásul vették. És sajnálták.

- Párbeszédes formában történik az ilyesmi vagy monologizálsz?
- Először is végig hallgatnak. Utána hozzászólhatnak, ha van mondanivalójuk. De vannak olyan monológjaim, amiket csönd követ. De ez nem baj, mert nekem az a fajta reakció is jó, ahol én ördög vagyok, és az ördöggel szemben reagálnak jól. Mert ha jól reagálnak, akkor te, mint szurkoló boldog leszel. És nekem feléd, mint szurkoló felé is nagyon nagy felelősségem van. Egyébként azért egyet aludva rá, azok, akik kifejezetten célzott, nem is fricskát, mert az túl finom kifejezés, megjegyzéseket kapnak, azok pontosan tudják, hogy ez az ő és a csapatuk érdeke is, és kialudva a keserűséget, mégiscsak azon az úton indulnak el, hogy ezt megoldják. Na, akkor már beszélgetünk, és akkor már segítek. Az, hogy egyszer szarul alszanak, az nem baj. Én is szarul alszom, és én is az ő teljesítményük miatt alszom szarul.

- Egy olyan fiatal és a vízben jó értelemben véve kiszámíthatatlan játékost, mint amilyen mondjuk Varga Dénes, hogy kell jól kezelni?
- Nem nehéz kezelni, sokkal érettebb, mint volt, de még mindig sok tanácsra szorul. Inkább azt a játékost nehéz kezelni, aki annyira szeretne nekem megfelelni, hogy ez béklyózza. Mert ott mi a túrót tudok csinálni? Nem tudom magam leváltani. Jó szándékkal akar megfelelni, de ez annyira fontos neki, mert ugye rajtam keresztül megfelel a csapatnak és a szurkolóknak is. Na, ez nehezebb, mert ebből csak magát tudja kihúzni. Halvány tanácsokat tudok csak adni neki, nem túl sokat érőket. Tehát kerülök még olyan helyzetekbe, amiket korábban nem ismertem. De ezt is elkezdtem kezelni: maximális önállóságot adtam az illetőnek, nem tudok már segíteni, viszont meg kell oldanod, például mert nagyon sokan szeretnék. De magadnak kell megoldanod, tojok rá, hogyan. És aztán örülni fogsz. Meg mi is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK