Vágólapra másolva!
Nem történt nagy meglepetés a Magyar Kézilabda Szövetség szerdai elnökségi ülésén, ahol Mátéfi Esztert nevezték ki a női válogatott élére. A békéscsabai edző megbízatása 2012. augusztus 31-ig szól azzal a kitétellel, hogy minden esztendőben július 1. és 15. között bármely fél jogkövetkezmény nélkül felbonthatja a szerződést. Segítője Konkoly Csaba, a Győr trénere lesz.

A Sonepar-Békéscsaba vezetőedzőjeként is dolgozó Mátéfi Eszter lett a nőikézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya. Az egykori játékos - aki az elmúlt időszakban, Imre Vilmos kapitánysága idején is a nemzeti csapat mellett dolgozott - segítőjének Konkoly Csabát, a Győri Audi ETO KC vezetőedzőjét kérte fel.

Mátéfi Eszter 1966-ban született a székelyföldi Mezőbándon, 1992-ben szerződött Marosvásárhelyről Debrecenbe, majd játszott Győrött és Dunaújvárosban is. Tagja volt az 1995-ben vb-ezüstérmes és az 1996-ban az atlantai olimpián bronzérmes magyar női válogatottnak. A Dunaferrel 1998-ban EHF-kupát, 1999-ben BEK-et nyert.

Edzői pályáját is a Dunaferrnél kezdte, Kiss Szilárd segítőjeként, 2005-ben a junior válogatottal a negyedik helyen végzett a csehországi világbajnokságon. 2007-ben a Békéscsaba vezetőedzője lett, és a legutóbbi idényben az elmúlt esztendőkben főként a kiesés ellen küzdő csapattal a 4. helyen végzett. 2008 ősze óta Imre Vilmos segítője volt a válogatottnál.

"Már az megtiszteltetés volt, hogy egyáltalán szóba került a nevem lehetséges kapitányként. A válogatottat nagyon szeretik szerte az országban, viszont az elvárás is nagy. Szeretném a bizalmat meghálálni, és a csapatot a világ élmezőnyében tartani. Ígérem, egyszerre leszek megfelelően demokratikus és autokrata. A hitvallásom alapján rend a lelke mindennek, és az elvégzett munkában hiszek" - mondta az MTI-nek Mátéfi, aki jelenleg a szerbiai Nagykikindán edzőtáborozik a Békéscsabával. A tréner hozzátette: augusztus 3. és 7. között Zalakaroson lesz összetartás a válogatott számára, ám ezen a külföldön játszók nem lesznek jelen. A 15 meghívott névsorát várhatóan a napokban hozza nyilvánosságra a frissen kinevezett kapitány.

Az eddigi kapitányok nagypályán:
1928-34: Karsai József
1935-36: Sass István
1937-45: Cséfay Sándor
1948-49: Schäffer Erzsébet
1950-51: Várady Andor
1951-56: Mérai Ferenc
1957-59: Réti Zoltán
1959: Mérai Ferenc

kispályán:
1956-78: Török Bódog
1979-80: Lele Mihály
1980-85: Csík János
1986-87: Barabás Zsolt
1988-89: Szabó István
1990-96: Laurencz László
1997: Csík János
1998: Németh András és Zsiga Gyula
1998-2004: Mocsai Lajos
2004: Kiss Szilárd
2005-08: Németh András
2008: Hajdu János
2008-09: Imre Vilmos
2009- : Mátéfi Eszter