Vágólapra másolva!
A magyar férfikosárlabda-válogatott 24 pontos győzelmet aratott szerdán az ukránok felett európai osztályozó mérkőzésen, Szombathelyen.

Osztályozó, első mérkőzés:
Magyarország - Ukrajna 91-67 (18-16, 22-21, 29-18, 22-12)
legjobb magyar dobók: Németh 21, Fodor 17, Lóránt 16, Vojvoda 10, Trepák 10

Az első két negyedben nem igazán jöttek be a kinti dobások, a magyar játékosok elsősorban a hárompontosokkal maradtak adósak, ugyanakkor palánk alatt eredményesen küzdöttek, harcoltak, s jól is védekeztek, így az első és a második szakasz után is vezettek, igaz csak kettő, majd három ponttal.

A harmadik negyed gyökeres változást hozott a játékban, egymás után hullottak be a távoli kísérletek, egyre nőtt a különbség, amely az újabb pihenő előtt már 14 pontos volt. A negyedik periódusra nem maradt izgulni való, az előzetesen esélyesebbnek vélt vendég alakulat képtelen volt közelebb kerülni, sőt tovább nőtt a hazai előny.

"Az első percekben kicsit megilletődöttek voltunk, de a folytatásra összeállt a védelem, és akkor már meg is fogtuk az ukránokat. A szünetben azt kértem, hogy próbáljunk meg még hatékonyabban védekezni, és a megszerzett labdákkal induljunk. Aztán a kinti dobások is egyre többször bejöttek, és kiderült, hogy az erőnlétünk is jó, mert gyakorlatilag bedaráltuk az ellenfelünket" - értékelt Mészáros Lajos szakmai igazgató.

A magyar válogatott tavaly szeptemberben lezárult Európa-bajnoki selejtezősorozatban az A csoport utolsó helyén végzett, ezért kényszerül arra, hogy három másik csapattal - Ukrajna együttese mellett a csehek és az észtek alakulatával - oda-visszavágó alapon osztályozót játsszon az A divízióban maradásért. A kvartett győztese és másodikja benn marad, míg a harmadik és negyedik kiesik a B osztályba.

A további program:
augusztus 8., Prága:
Csehország - Magyarország 20.30

augusztus 11., Szolnok:
Magyarország - Észtország 18 ó

augusztus 14., Kijev:
Ukrajna - Magyarország 18 ó

augusztus 17., Szolnok:
Magyarország - Csehország 18 ó

augusztus 20., Tallinn:
Észtország - Magyarország 17 ó