Csoknyai: Becsapnék mindenkit, ha frankóznám magam

Szeptember elsején a Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége Csoknyai Istvánt nevezte ki a férfiválogatott szövetségi kapitányának. Furcsa helyzet állt elő, mivel úgy került a válogatott élére, hogy még egyetlen csapatnál sem volt vezetőedző, ezért úgy érzi, fejest ugrik egy olyan medencébe, amelyről nem tudja, van-e benne víz. Csoknyai azt mondja: belső viszályokkal és idő előtti fiatalítással halálra lenne ítélve a sportág.

- Mennyire ért váratlanul a kinevezés? Hiszen Hajdu János a nőknél már végigjárta ezt az utat, hogy lemondásakor a segítőire bízta a válogatottat.
- Valóban, ha ezt veszem alapul, akkor azt mondhatnám, nem ért váratlanul. Amikor egy éve elkezdtük Janival a munkát, említette, hogy ugyanezt szeretné tenni, azaz egy évre vállalja a feladatot, majd ránk, segítőire hagyja a csapatot. Kicsit kétkedve figyeltem, mit mond, hiszen úgy véltem, akadna sokkal alkalmasabb, tapasztaltabb szakember erre a pozícióra. Aztán ahogy közeledett a közös munka vége, egyre inkább azt éreztem, több feladatot kapok.

- Így utólag visszagondolva, a sorsdöntő, Szlovákia elleni Eb-selejtezőn ezért meccselhettél, s a kapitány ezért figyelt inkább a háttérből?
- Nem hiszem, minden spontán alakult. Akadtak találkozók, ahol ő irányított, akadt, ahol én, de ezt nem beszéltük meg előre. Persze rettenetesen jólesett, hogy egy olyan fontos mérkőzésen, mint a szlovákiai selejtező előtérbe kerülhettem, hogy ennyire megbízott bennem.

- Számodra egyértelmű volt, hogy Vladan Maticcsal folytatod a munkát?
- Igen, hiszen együtt kezdtük. Amikor annak idején bennünket kértek fel edzőnek, ódzkodtam a közös feladattól. Maticcsal korábban játékosként, majd edzőként is csak ellenfélként találkoztam, fogalmam nem volt, mi sül ki ebből. Aztán az egyéves közös munka során kiderült, kiváló szakember, és remek kolléga. Kinevezésemkor ezért neki telefonáltam először, vele vettem fel a kapcsolatot, s nem csalódtam, igent mondott. Ketten maradunk, Jani szakmai igazgatóként dolgozik, de azt mondta, ha kell, bármiben segít. Maradunk a jól bevált módszernél, mindent megbeszélünk, kikérjük a játékosok véleményét, de kapitányként már én döntök.

- Az utóbbi évek egyik kulcskérdése volt, hogyan lehet a válogatottban feledtetni a Veszprém-Szeged konfliktust. Ahogy hallgatlak, úgy tűnik, mintha nem is lenne ilyen affér.
- A két évvel ezelőtti Magyar Kupa-döntő után mérgesedett el a helyzet, a meccs után nem sportpályára illő jelenetek zajlottak. Ennyi idő után azt is mondhatnám, bolhából csináltak elefántot, de akkor véresen komolynak tűnt. Ezért alakult ki ez a stáb: Vladan foglalkozott a szegediekkel, én a veszprémiekkel, Hajdu Jani pedig kettőnk között koordinált. Ez bevált, hiszen minden a múlté, az elmúlt egy év problémamentesen zajlott, a sérelmeknek szikráját sem láttam a játékozok között. Ha ilyen lenne, halálra lennénk ítélve. A világon akad 10-12 roppant erős válogatott, egy-egy mérkőzésen hatalmas szerepe lehet annak, hogy egy lövés a kapufáról kifelé vagy befelé pattan. Belső viszályokkal terhelten sanszunk sem lenne a jó szereplésre.

- Játékosként és edzőként is kiváló szakemberektől leshetted el a fortélyokat. Mi a legfontosabb, amit tanultál?
- 15 évet játszottam Veszprémben, állíthatom, a legjobbakkal dolgoztam együtt, rengeteget tanultam már akkor is. De örökre hálás leszek a klubnak, amiért Zdravko Zovko mellett pályaedző lehettem. Az ő szemlélete mély nyomokat hagyott bennem, a délszláv mentalitás, az állandó győzni akarás és fanatizmus olyan plusz, amelyből csak meríteni lehet. Aztán amikor azt hittem, már nem tudnak újat mutatni nekem, jött Mocsai Lajos, akinél jelenleg nincs jobb, sikeresebb és felkészültebb szakember. Sokat tanultam tőle, csakúgy, mint Hajdu Jánostól, aki teljesen más metódust képviselt.

- A női kapitánytól, Mátéfi Esztertől azt kérdeztem, milyen edzőnek tartja magát. Te erre mit válaszolnál?
- Esztinek azért könnyebb dolga lehetett a válasznál, hiszen ő dolgozott már edzőként. Én önállóan még soha. Úgy érzem magam, mintha medencébe ugranék, de nem tudom, vízzel teli vagy üres. Remélem, előbbi. Nem tudok válaszolni a kérdésre, ha frankóznám magam, becsapnék mindenkit. Abban bízom, hogy jómagam és a válogatott stáb nagyon sokat tud a kézilabdáról, s ezt az előttünk álló időszakban sikerül is bebizonyítanunk.

- Kinevezésed utáni első interjúidban azt mondtad, első dolgod lesz felhívni Nagy Lászlót, akit a spanyol válogatott szeretne átcsábítani. Beszéltél vele?
- Igen, de sajnos semmi jót nem mondhatok. Semmivel nem tudott kecsegtetni, biztatott is, meg nem is, próbált mellébeszélni. Nem tudom, miért fogant meg benne a váltás gondolata, csupán ötleteim vannak, de majd ha arra kerül sor, ő biztosan elmondja az okokat. A Magyar Kézilabda Szövetségnek kell segítenie, hogy pozitívan záruljon az ügy, hiszen nem állunk olyan jól, hogy csak úgy a semmiből leakasszunk egy kétméteres, balkezes, hármas pozícióban tökéletesen védekező, blokkolásban világklasszis játékost. Elmondtam már ezerszer, csak ezt tudom megismételni: Nagy László a jelenlegi legjobb magyar játékos. Láttam ezt a válogatottat játszani vele és nélküle - ég és föld a különbség.

- Jövő hétvégén a válogatott Marian Cozma emlékére Románia ellen játszik. A jelenlegi keret mennyire tekinthető alapnak a jövő csapatához? Hiszen olyan játékosok is szerepelnek benne, mint Diaz, Krivokapics vagy a sérülés miatt végül nem játszatható Pérez.
- Úgy gondolom, Magyarország legjobb átlövője Pérez Carlos. Olyan játékos, aki már azzal sokat segít, ha 20-30 percre száll be. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Leültem vele, mert tudom, szerette Mariant, ezért vállalta a játékot. Sajnos azonban megsérült, így nem lehet velünk Nagyváradon. Az Eb-részvételre rákérdeztem, csak mosolygott. De tudnia kell, ha jönni akar, ott a helye a csapatban. Diaz jelezte, elvállalja ezt a meccset, balkezes lövő nélkül pedig nem játszhatunk, ezért került be a keretbe Krivokapics. Veszprémben szerencsére nincs hiány ezen a poszton, talán száz éve Gulyás Pistával játszottunk utoljára három jobbkezessel.

- És persze Nagy Laci hezitálása miatt is kell balkezes lövő.
- Matics ezért javasolta, próbáljuk ki Krivokapicsot. Ki tudja, lehet, bekerül a januári Eb-csapatba is.

- A keretet elnézve az a legfeltűnőbb, hogy nincsenek benne fiatalok. Ennyire szűkös lenne az utánpótlás?
- Ennyire. És ez akkor derül ki mindenki számára, amikor olyan válogatott keretet kell összehívni, amelyben nincsenek benne a külföldön játszók. Persze össze tudnék állítani olyan csapatot, amelyben csak 24 év alattiak szerepelnének, de akkor nem nyerünk meccset az Eb-n, nem jutunk ki a vébére, az olimpiára. És akkor halálra ítéljük a sportágat.

- A világbajnoki hatodik helyből lehet építkezni?
- Abszolút. Utoljára 1986-ban Mocsai Lajosnak sikerült férfiakkal érmet nyerni világversenyen, igaz, 1997-ben Kumamotóban ott állt előttünk a lehetőség, de végül csak a 4. helyen végeztünk. Nézzük meg a fociválogatottat, nagy siker küszöbén állt, nüanszon múlt, hogy nem sikerült a bravúr. Nálunk annyival jobb a helyzet, hogy a világ élmezőnyéhez tartozunk, remélem, nem morzsolódunk le. Komoly versenyek állnak előttünk, ha okosak vagyunk, ha jól menedzseljük magunkat, akkor a mostani garnitúrában még 2-3 év benne van, ezalatt kell megtalálni az arányt a fiatalok fokozatos beépítésére.