Vágólapra másolva!
A MiZo Pécs 2010 nagy csatában vereséget szenvedett az olasz Schio otthonában csütörtökön a nőikosárlabda Euroliga hatodik fordulójában.

eredmény, 6. forduló, B csoport:
Schio (olasz) - MiZo Pécs 2010 69-62 (24-17, 16-11, 17-17, 12-17)
a magyar csapat legjobb dobói:
Vajda 14, Fegyverneky 13, Ohlde 10

A 2/3-as győzelmi mutatóval érkező pécsiek kezdtek jobban, ám a 3/2-vel álló Schio - amely bő egy hónapja 58-55-re győzött a Lauber Dezső Csarnokban - a kongói Mudju Ngoyisa révén csakhamar fordított.

A második negyedben néhány elpuskázott helyzet, illetve szellős védekezés következtében 10 pont fölé nőtt a vendégek hátránya, három magyar pontra kilenc érkezett, ráadásul a kapitány Iványi Dalma már négy személyi hibánál tartott. A félidőben 40-28 volt az állás.

Fordulás után Vajda Anna és az addig gyengélkedő Fegyverneky Zsófia tripláival látótávolságon belülre került Füzy Ákos alakulata (48-41), ám Ngoyisa és Laura Macchi kosaraival a negyedik játékrész 57-45-ről indult.

Az utolsó felvonásban nagyon beleerősítettek a baranyaiak, 59-57-nél még megcsillant a remény, de ennél közelebb már nem sikerült férkőzni.

A 2/4-nél tartó pécsiek egy hét múlva a lengyel Krakówot fogadják.