Vágólapra másolva!

Panaszt nyújt be az újrajátszás ellen a füredi kézicsapat

A Balatonfüred férfikézilabda-csapata panasszal él az FTC elleni bajnoki mérkőzés újrajátszását elrendelő verseny- és fellebbviteli bizottsági határozat ellen, és szeretné, ha a magyar szövetség elnöksége soron kívül foglalkozna az üggyel.

A füredi klub pénteki közleményében leszögezte: szerinte nem történt olyan jellegű bírói tévedés a két csapat november 4-i találkozóján, amely miatt meg kellene semmisíteni a 22-20-as balatonfüredi sikerrel zárult meccs végeredményét.

"Nem lehet cél a magyar kézilabdázás jövője tekintetében az, hogy a játékvezetők esetleges hibás, ám a mérkőzés egy nem, vagy nem feltétlenül meghatározó szakaszában hozott döntése, ítélete, mérkőzést befolyásoló tényező lehessen akkor, amikor a döntés gyakorlatilag a legenyhébb következményekkel járó játékvezetői intézkedés (ellentétes irányú szabaddobás)" - áll az írásban.

A fürediek úgy vélik, hogy az első fokon eljáró versenybizottság és a fellebbviteli testület újrajátszást elrendelő határozatai "olyan mértékben nyitják meg és tárják szélesre az óvások benyújtási lehetőségeinek kapuit, amely azt fogja eredményezni, hogy az eredményében szoros végkimenetelű mérkőzések tekintetében gyakorlatilag bármikor megnyílhat az eredmény elleni óvás lehetősége."

A klub az ellen is kifogást emelt, hogy a fellebbviteli testület tagjai a tárgyalás során egy helyiségben tartózkodtak az első fokon eljáró versenybizottsági elnökkel, Katona Sándorral. A fürediek azt is megemlítik, hogy a fellebbviteli testület elnöke és két tagja a rivális Ferencváros egykori igazolt játékosa volt, márpedig ebben az esetben érzelmi szálakkal kötődhetnek az egyik félhez.

A Balatonfüred azt javasolja, hogy soron kívül hívják össze a szövetség elnökségét, és ez a testület lehetőség szerint döntsön, illetve hozzon határozatot az ügyben. Amennyiben nem tudna belátható időn belül összeülni az elnökség, a fellebbviteli bizottság jogerős határozatának végrehajtását függesszék fel, mert ez alapján december 29-ig kellene lejátszani a Füred-FTC megismételt meccset.

A november 4-i találkozót 22-20-ra nyerte a rendező Balatonfüred. A ferencvárosiak azonban óvtak, mert az 54. percben - amikor még ők vezettek - a hazai edző reklamált, és a zsürielnök emiatt megállította a meccset. Erre mindkét csapat játékosai (a fürediek szerint csak a ferencvárosiak) - azt gondolván, hogy időkérés van - bementek a pályára, mire a bírók kiállítottak egy FTC-játékost, mondván, túl sokan voltak a pályán. A fővárosiak jelezték: mivel a füredi tréner miatt állt meg a játék, ezért a vétlen együttesnek kellett volna játékba hoznia a labdát, de a Balatonfüred vezethetett újabb támadást, ráadásul emberelőnybe is került.