Vágólapra másolva!
A MiZo Pécs 2010 hazai pályán legyőzte csütörtökön a horvát Gospicot a női kosárlabda Euroliga kilencedik, utolsó előtti fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 16 közé. A C csoportban az MKB-Euroleasing Sopron nyert óriási bravúrral az éllovas spanyol Rivas Ecopolis vendégként. A Seat Lami-Véd Győr az Európa-kupában jutott nyolcaddöntőbe, miután hazai pályán 15 ponttal verte a litván Lemminkainent.

A sérült Bujdosó Nórát nélkülöző Pécs (2 győzelem/6 vereség) az 1/7-es mérleggel szerénykedő Gospicot fogadta, s biztató jelnek számított, hogy a baranyaiak két hónapja 74-68-ra nyertek Horvátországban. Ehhez képest Füzy Ákos együttese csak a nyitónegyed végére tudott valamelyest elhúzni, ám a 15. percben már a vendégek vezettek (26-27). A WNBA-bajnok Nocole Ohlde révén a nagyszünetig sikerült javítani, 20 perc elteltével 45-40 volt az állás.

Fordulás után Vajda Anna megkapta negyedik személyi hibáját, így a kipontozódás veszélye miatt a kispadra kényszerült, a távollétében Allie Quigley és Kelly Mazzante vette vállaira a csapatot. A 67-60-ról induló zárószakaszban Ohlde tovább remekelt, a mecsekaljaiak pedig magabiztosan hozták a meccset. Mivel az egyaránt 1/8-as mutatóval álló Gospic és Lille már nem tudja befogni őket, az utolsó forduló eredményétől függetlenül - csoportnegyedikként - bejutottak az Euroliga rájátszásába.

A 3/6-os mérlegnél tartó pécsiek jövő szerdán a vendég francia Lille ellen zárják a csoportkört.

A Sopronnak a továbbjutási remények életben tartásáért a 7/1-es győzelmi mutatóval éllovas Rivas Ecopolis csarnokából kellett volna elhoznia a két pontot a C csoport rangadóján, ami már csak azért is nehéznek ígérkezett, mert a spanyol élgárda két hónapja 70-63-ra nyert az MKB Arénában.

Székely Norbert 3/5-nél tartó tanítványai remekül elkapták a rajtot, 14-10-re is vezettek, ám a nyitónegyed végére már hátrányban voltak. A folytatásban Honti Kata és Amber Holt kosaraival tartotta magát a magyar bajnok, amely a 18. percben 32-35-re ellépett, sőt: a félidőben 33-39 volt az állás.

Nagyszünet után fordult a kocka: az Euroligában újonc hazaiak 46-46-nál utolérték a zöld-sárgákat, majd Crystal Langhorne és a magyar válogatott Újhelyi Petra révén előnybe kerültek. Az 57-52-ről induló zárófelvonásban a Rivas hat ponttal elhúzott, ám a vendégek nem hagyták magukat, és Jelena Milovanovic triplájával nemsokára már ők vezettek (62-64). A hajrára a 19 pontos Langhorne kipontozódott, majd Holt hármasának köszönhetően 67-68-cal kezdődött az utolsó perc. Ebben már csak három sikeres magyar büntetőt láthatott a közönség, így a Székely-csapat óriási bravúrral győzött a favorit otthonában!

A madridiaknál Újhelyi Petra 11 pontot szerzett, míg Császár Andrea nem talált a gyűrűbe.

A 4/5-nél tartó soproniak jövő szerdán, az utolsó fordulóban a cseh Prahát fogadják.

Euroliga, 9. forduló, B csoport:
MiZo Pécs 2010 - Gospic (horvát) 90-78 (22-17, 23-23, 22-20, 23-18)
A magyar csapat legjobb dobói: Ohlde 23, Mazzante 17, Quigley 16

C csoport:
Rivas Ecopolis (spanyol) - MKB-Euroleasing Sopron 67-71 (22-19, 11-20, 24-13, 10-19)
A magyar csapat legjobb dobói: Holt 18, Milovanovic 12, Honti 11, Horti 10, Miljkovic 10

Kettős győzelemmel ment tovább a Győr

A Seat Lami-Véd Győr jó eséllyel lépett pályára az Európa-kupában a hazai visszavágón, mivel múlt héten 74-60-ra nyert a Lemminkainen otthonában. A találkozó váratlanul küzdelmesen kezdődött, a litvánok csak az első félidő hajrájára szakadtak le, nagyszünetben 40-33 volt az állás.

Térfélcsere után "helyreállt a rend", Tapodi Péter együttese 3 vendégpontra 12-vel válaszolt, ezzel gyakorlatilag eldőlt a meccs és a továbbjutás.

A győriek a 16 között a Dinamo Kurszkkal találkoznak, az első meccsre január 28-án Oroszországban, míg a visszavágóra február 4-én a Magvassy Csarnokban kerül sor.

Európa-kupa, a 16 közé jutásért, visszavágó:
Seat Lami-Véd Győr - Lemminkainen (litván) 83-68 (17-18, 23-15, 21-17, 22-18)
A magyar csapat legjobb dobói: Englert 16, Vida 15, Delmis 13, Fűrész 11, Radunovic 11
Továbbjutott: a Győr kettős győzelemmel.