Vágólapra másolva!
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja, történt-e bűncselekmény a magyar és szerb vízilabda-válogatott hétfői, szegedi közös edzésén, amelyen tömegverekedés tört ki a játékosok között.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hozzátette: vizsgálják az interneten megjelent információk valóságtartalmát is.

A hétfői, nem hivatalos barátságos mérkőzés második negyedében történt konfliktusról az internetes információk nyomán rendelt el nyomozást a rendőrség.

A szerbek megtámadják Kis Gábort:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=8fC0za83CxW9wSO2


A találkozó második negyedében a szerbek rátámadtak Kis Gáborra, a magyarok olimpiai bajnok centerére, majd ezt követően mindkét együttes játékosai bekapcsolódtak a verekedésbe.

Egy másik balhé meccs közben:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Mk2Mh4SR8mntnAF7


A két szövetségi kapitány, Kemény Dénes és Dejan Udovicic megnyugtatta tanítványait, ám a harmadik negyedben kialakult újabb kakaskodás után úgy döntöttek, véget vetnek a gyakorlásnak. A két együttes hétfő délután újabb edzőmeccset játszott, de már zárt kapuk mögött.

Martin György, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke úgy nyilatkozott, az MVLSZ nem kíván semmit sem lépni az ügyben. "A pólóban ilyesmi előfordul, a rendőrségi vizsgálatot pedig ostobaságnak tartom. Az a szövetségi kapitánynak a dolga, hogy eldöntse, a szegedi edzésen történtek után is akar-e közös gyakorlást a szerbekkel. Ha igen, a szövetség támogatja, s azt is tudomásul veszi, ha nem."