Vágólapra másolva!
52 percen keresztül tökéletesen játszott, a végén mégis majdnem elszórakozta háromgólos előnyét Kanada jégkorong-válogatottja. A hazai együttes 3-0-ra is vezetett, a végén mégis örülnie kellett, hogy 3-2-re behúzta az elődöntőt Szlovákia ellen.

Eredmények, elődöntő:
Kanada - Szlovákia 3-2 (2-0, 1-0, 0-2)
gól:
Marleau (14.), Morrow (16.), Getzlaf (37.), illetve Visnovsky (52.), Handzus (56.)

Sokan panaszkodtak a nőijégkorong-torna színvonalára, mondván, a kanadai és az amerikai együttes olyannyira kiemelkedett a mezőnyből, hogy mérkőzéseik a komoly erőfölény miatt élvezhetetlenek voltak.

Hasonló lehet a vélemény a férfiaknál is, hiszen az első elődöntőben az Egyesült Államok úgy verte 6-1-re Finnországot, hogy ha valaki elkésett a mérkőzés elejéről, akkor a pillanatok alatt berámolt hatost nem is láthatta.

Kanada a negyeddöntőben Oroszországot gázolta el 7-3-ra, a négy között pedig Szlovákia ellen játszott 52 percen át kiválóan. Aztán a maradék nyolcpercnyi könnyelműsködés majdnem megbosszulta magát.

Az első harmadban gyorsan kitűnt, a szlovák alaptaktika a kemény és határozott védekezésre, s a kontratámadásokra épül. Ennek megfelelően jobbára Kanada irányított, ám Halak kapus az első szándékból elengedett lövéseket biztosan védte, így cselhez kellett folyamodni.

A 14. percben Weber emelt be egy korongot a kapu elé, Marleau a ketrecnek háttal állva a levegőben ütötte meg a pakkot, amely a kapus lábai között a kapuvasról pattant be (1-0). Halak ugyan azonnal jelezte, magas bot miatt érdemes lenne megkérdezni a videobírót, ám pár perc után megszületett a döntés, a találat szabályos volt.

1:47-tel később ismét a szlovák kapuban táncolt a korong, ezúttal Pronger volt a feladó, s Morrow kísértetiesen hasonló helyzetből, belepiszkálva a pakk útjába növelte az előnyt (2-0).

Az első harmadban 10:4 volt a kapura lövések aránya, szépséghiba, hogy Szlovákia az utolsó 12 percben (!) nem próbálkozott gólszerzéssel.

A második harmadban semmi sem változott, Kanada irányította a játékot, de nem lehet azt mondani, öldöklő iramot mentek volna a csapatok. Ennek megfelelően a játékhoz hozzátartozó kiállítások is elmaradtak, egy-egy emberelőnyt elpuskázott mindkét fél.

A változást 37. perc hozta meg, amikor Zednik ki tudja, miért, a támadóharmadban megfogta a kanadai bekk botját, a buta kiállítást egy kipattanó korongot a kapuba emelve Getzlaf torolta meg (3-0).

A harmad utolsó három percére legalább megélénkültek a szlovákok, előbb Palffy lőhetett ziccerben, ám Luongo kapus bravúrral védett, utána viszont már csak a szlovákokon múlt, hogy a három védő által leterített saját kapus ellenére nem találták meg az utat az üres kapuba. Aztán Hossa került helyzetbe, miután két kanadai bekk összefutott, de lövését Luongo kispárgázta.

A harmadik harmadban 11 és fél percen át jószerével semmi sem történt, a szlovák támadások veszélytelenek voltak, Kanada meg nem erőltette tovább a gólszerzést.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Luongo és Getzlaf öröme érthető, Kanada döntős

Az 52. percben váratlanul szépített Szlovákia, Visnovsky lendületesen meghúzta a jobbszélen az akciót, nulla szögből kapura emelte a korongot, amely Luongo térdhajlatáról vánszorgott a gólvonal mögé (3-1).

Vérszemet kapott az európai csapat az 56. perc elején Zednik korcsolyázta körül a kaput, lövését Luongo védte, a kipattanó, még levegőben úszó pakkot azonban Handzus a hálóba vágta (3-2).

Az utolsó egy percre Halak kapus helyére is mezőnyjátékos érkezett, tíz másodperccel a végső dudaszó előtt Demitra ki is egyenlíthetett volna, ám korongját a kanadai kapus bravúrral hárította.

Kanada 3-2-re nyert, így a magyar idő szerint vasárnap este 9-kor kezdődő fináléban az Egyesült Államokkal mérkőzhet az aranyéremért. A két válogatott a csoportmérkőzések során már találkozott egymással az ötkarikás játékokon, akkor az USA 5-3-ra nyert.