Vágólapra másolva!
Ismét a válogatott rendelkezésére áll Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó. A nemzeti együttes hivatalos honlapjának hétfői híre szerint az Egerben pólózó Biros bejelentése váratlan fejlemény, mivel Kemény Dénes legénységének csapatkapitánya Peking után eredetileg két évet szeretett volna pihenni, de tavaly még a kapitány kérésére szerepelt a nemzeti csapatban, amelyből mindössze az utóbbi fél évben hiányzott.

Biros félévnyi kizárólagos klubszereplés után ő maga jelezte: már a nyár végi, zágrábi Európa-bajnokság előtt visszatérne a válogatottba. "Van egy hónap pihenő a bajnokság vége és a válogatott felkészülésének kezdete között. Ennyi idő úgy érzem, elegendő lesz, hogy pihenjek, és eléggé motiváltnak érzem magam. A negyedik olimpiám következik, és úgy érzem, hogy ezt kell tennem" - magyarázta döntését Biros a válogatott hivatalos honlapján.

"Bízom benne, hogy megtalálták a lábam izomszakadásának okát, mióta csinálom az előírt gyakorlatokat, nem is volt sérülésem. Nem látom akadályát, hogy folytassam már ezen a nyáron, bízom benne, hogy tudok segíteni."

Kemény Dénes szerint sok szempontból lényeges Biros jelenléte a válogatottban: "Nyilván ezzel egy fiatal játékos nem kap lehetőséget, hiszen darabszámra eggyel kevesebb hely lesz, viszont a többi még biztosabb háttérrel tudja nekem bizonyítani, hogy mire képes. Örülök, hogy Péter példamutató abban - és tulajdonképpen ez a leglényegesebb -, hogy kellő pihenő után visszatér és segíti a csapatot. Négy hét pihenőt tervezek a playofftól az első edzésig, s jó, hogy Péter a többiekkel együtt nekivág egy hosszú és nehéz felkészülésnek. Ez igazából London szempontjából rendkívül hasznos, de természetesen így Zágrábban is nagyobb esélyünk van a jó szereplésre."