Vágólapra másolva!
Két mérkőzés erejéig ismét Magyarországra látogat a Harlem Globetrotters együttese. A világhírű kosárlabdashow március 23-án Budapesten, egy nappal később Veszprémben csillogtatja tudását, azaz a megszokott hihetetlen zsákolások, elképesztő csapatjáték, és fantasztikus trükkök ezúttal sem maradnak el. Ismerkedjünk meg az NBA legjobbjait legyőző, pápák előtt bohóckodó, megtett mérföldek után egy dollárral jótékonykodó 83 éves csapattal!

A Harlem Globetrotters legelső mérkőzését 1927. január 7-én játszotta, de akkoriban még "Saperstein's New York Globetrotters" néven ismerték őket, a fiatal kosárlabda-rajongó menedzserük, Abe Saperstein után. A csapat az első meccset 300 néző előtt vívta Hickleyben (Illinois, USA), és mindössze 75 dollár volt a bevétele.

Az együttes 1930-ban vette fel a Harlem New York Globetrotters nevet, azzal a szándékkal, hogy a fekete kultúra Mekkájának számító Harlem majd további hírnevet biztosít a fekete játékosoknak. Két évvel később az ötödik születésnapját egy detroiti mérkőzéssel ünnepelte, ez volt az első alkalom, hogy egy nagyvárosban léphetett fel.

Habár 1934-ben már túl volt az ezredik meccsen, csak több évre rá kapott meghívást a profikosárlabda-bajnokságra. A legenda szerint a játékosok ekkoriban kezdtek el humort vinni a játékba: egy alkalommal 112-5-re vezettek ellenfelükkel szemben, amikor bohóckodni kezdtek a pályán. A meccset megnyerték, s a közönség szívét is, akik nagy üdvrivalgással jutalmazták a mókás játékot.

Ettől fogva minden alkalommal hozták a formájukat, és amint jól álltak a pontokkal, rögtön mókamesterekké vedlettek. 1948-ban egy álom vált valóra, amikor a Harlem Globetrotters 18 ezer chicagói néző előtt 61-59-re megverte a bajnok Minnesota Lakers-t.

A Harlem Globetrotters az 1950-es évektől végre eleget tehetett saját nevének, és világutazóként az amerikai turnék után átlépte az Atlanti-óceánt: Portugáliában, Svájcban, Angliában, Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban, Marokkóban és Algériában játszott. Nem váratott sokat magára az első dél-amerikai turné sem, amelynek legmeghatóbb pillanata az a 50 ezer főnyi tömeg volt, amely Rio De Janeiróban fogadta a csapatot.

1951-ben a berlini Olimpiai Stadionban 75 ezer fanatikus volt kíváncsi a Harlem játékára, ugyanezen évben akad olyan fellépés is, amikor mindössze egyetlen ember előtt produkálták magukat a kosarasok: Castel Gandolfóban XII. Pius pápa látta vendégül a csapatot.

Amit a Harlem Globetrotters képviselt a '70-es, '80-as évek Amerikájában, messze túlmutatott a sport iránti rajongáson, a szórakoztatás-éhségen és a kosárlabda mítoszán: az amerikai társadalomtörténet szerves elemévé vált. Az ABC szerződésének köszönhetően évente néhány mérkőzést világszerte sugározhatta a televízió, 1985-ben a Smithsonian Intézet Harlem-kiállítást rendezett.


Az együttes 1997-ben Dél-Afrikában Nelson Mandela 79. születésnapján játszhatott, 2000-ben II. János Pál pápa elfogadta a felajánlott tiszteletbeli örökös tagságot. A siker mellett a jótékonyságra is figyel a csapat: a turnék alatt minden megtett mérföld után 1 dollárt ad a Vöröskeresztnek.

Az együttesről számos film és dokumentumfilm készült már, talán az egyik legkiemelkedőbb a 2005-ös "Harlem Globetrotters - A csapat, amely megváltoztatta a világot" című alkotás, amely amellett, hogy elmeséli a csapat történetét, és bemutatja a leghíresebb játékosokat, bepillantást enged a kulisszatitkokba is.

A Harlem jelenlegi játékoskerete: Airport Greenup, Ant Atkinson, Bam Bam Bamiro, Bear Butler, Big Easy Lofton, Blenda Rodriguez, Bones Millien, Buckets Blakes, Bull Bullard, Cobra Coley, Dizzy Grant, El Gato Melendez, Firefly Fisher, Flight Time Lang, Hammer Harrison, Handles Franklin, Hi Rise Brown, Hi-Lite Bruton, Hot Shot Branch, Moo Moo Evans, Prince Perez, Rocket Rivers, Sarge Johnson, Scooter Christensen, Slick Willie Shaw, Spark Clark, Special K Daley, Turbo Pearson, Wun The Shot Versher.


Harlem-legendák

Reece "Goose" Tatum
Hatvan év játék után vonult vissza a Harlem Globetrotters egyik legelső sztárja, az 50-es mezt viselő Reece "Goose" Tatum. Az 1941-42-es szezonban játszott először a Harlemmel, közben behívták katonának, a második világháborúban a légierőnél szolgált. Később még további 12 teljes szezont játszott végig a csapattal. "Bohóchercegnek" nevezték el, mert ő honosította meg a legtöbb Harlem-viccet, ami később a csapat védjegyévé vált. A Harlem showman-je nemcsak egyszerűen imádta szórakoztatni a közönséget, hanem nála ez életfilozófia is volt: "Azért élek, hogy mosolyt csaljak az emberek arcára."

Robert "Showboat" Hall
Egyetlen piros- fehér-kék mezt viselő kosaras se vált olyan népszerűvé, mint "Showboat", aki több mint 5000 játékot nyert meg a Harlemnek. A hihetetlen gyors passzairól híres játékos olyan szintre fejlesztette saját labdaadogatói technikáját, hogy csapattársai csak "bűvésznek" becézték. A kosártrükkök legendás alakja észrevétlenül tüntette el és jelentette meg a labdát a leghihetetlenebb pillanatokban, csak a lábával többre volt képes, mint amit mások a kezükkel képesek. 1998-ban került be a kosaras legendák sorába.

"Sweet" Lou Dunbar
Három alkalommal turnézta körbe a Földet a Harlem Globetrottersszel minden idők egyik legviccesebb kosarasa, aki jelenleg edzőként adja át tudását a Harlem legfiatalabb generációjának. Ő volt az egyik játékos, amikor a csapat II. Pál pápa előtt játszott 2000 novemberében Rómában. Egy nyári táborban fedezték fel, s azóta megállás nélkül edz és játszik. Tavaly avatták legendává.

Lynette Woodard
Az első női játékos, aki játszhatott a Harlemmel. 1985 és 1987 között turnézott a csapattal, majd utána egy olasz profi csapathoz igazolt. A főiskolai évei alatt 26,3 pontos mérkőzésenkénti átlaggal játszott, ami korának legjobb női játékosává avatta. 1984-ben olimpiai, 1990-ven világbajnok lett. Három éve tagja az amerikai Hírességek Csarnokának.

Wilt Chamberlain
A Harlem és az amerikai kosárlabda történetének egyik leghíresebb, és legdominánsabb figurája, akivel minden megtörtént, amit egy kosaras kívánhat a karrierjében. A Harlemnél 1958-ban kezdett el játszani, s az egyik legeseménydúsabb és intenzívebb időszak kötődik a nevéhez. Benne volt abban a csapatban, amelyik legelőször járt Moszkvában, s a teltházas szovjet előadáson maga Nyikita Hruscsov köszöntötte.

A Harlem után az NBA következett: 1959 és 1973 között 1205 mérkőzésen szerepelt a Philadelphia 76ers, a Philadelphia - később San Francisco - Warriors és a Los Angeles Lakers csapatában. Profi pályafutása során 31 419 pontot és 23 924 lepattanót szerzett. Kétszer volt bajnokcsapat tagja (1967 Philadelphia 76ers, 1972 Los Angeles Lakers), háromszor választották meg az idény legjobb játékosának (1960, 1966, 1968). Hat éven keresztül megszakítás nélkül (1960-66) ő volt a legeredményesebb játékos, és az NBA-ben eltöltött 14 idényből 11 alkalommal a legtöbb lepattanó megszerzése is Chamberlain nevéhez fűződött. Pályafutását 1973-ban fejezte be a Los Angeles Lakers csapatában. Chamberlain 1991-ben egy televíziós interjúban elmondta, hogy 20 000 ezer nővel volt szexuális kapcsolata, de csak tíznek a nevére emlékszik. 1999-ben 63 éves korában halt meg.

A Globetrotters öt visszavonultatott mezszáma:
13:
Wilt Chamberlain
20: Marques Haynes
22: Curly Neal
36: Meadowlark Lemon
50: Reece Tatum

A Globetrotters nyolc tiszteletbeli tagja:
Henry Kissinger (1976)
Bob Hope (1977)
Kareem Abdul-Jabbar (1989)
Whoopi Goldberg (1990)
Nelson Mandela (1996)
Jackie Joyner-Kersee (1999)
II. János Pál pápa (2000)
Jesse Jackson (2001)