Vágólapra másolva!
A magyar jégkorong-válogatott tavaly hetven év után szerepelt ismét az A csoportban, és a szombaton kezdődő szlovéniai divízió I-es világbajnokságon reális célkitűzésnek tűnik, hogy Ted Sator csapata harcban legyen a visszajutásért. Az öt ellenfél közül Horvátország és Dél-Korea ellen elvben nem lehet gond, a britek, a lengyelek és a szlovénok elleni csaták viszont húzósnak ígérkeznek, reményeink szerint a házigazda elleni, utolsó fordulós rangadó dönt majd a feljutásról.

"Már alig várjuk, hogy bedobják a korongot az első meccsen, a felkészülés remekül sikerült, kicsit ugyan még fáradtak vagyunk, de a rajtra frissek leszünk" - mondta az [origo]-nak Szélig Viktor, a magyar válogatott csapatkapitánya, aki vébén szeretné kárpótolni magát, klubcsapata, a francia Briancon ugyanis a bajnoki elődöntőben 4-2-es vereséget szenvedett az Angers-től, így lemaradt a döntőről.

A dunaújvárosi nevelésű hátvéd nem akarta súlyozni az ellenfeleket, mert úgy véli, öt kőkemény meccs vár a csapatra. Az ötből négy ellenfelet jól ismer a magyar válogatott, Dél-Korea viszont amolyan sötét lónak számít, így Szélig csak annyit tudott mondani róluk, hogy rendesen odateszik majd magukat ellenük.

A Ted Sator által kijelölt keretben húsz mezőnyjátékos és két kapus kapott helyet, a tavalyi vébén szerepelt csapatból tizenheten most is ott lesznek, a Szapporóban világraszóló sikert arató garnitúrából pedig tizenöten szeretnék újra átélni a feljutás okozta eufóriát.

Tapasztalatlan kapus is utazik

A legnagyobb meglepetést talán Rajna Miklós beválogatása okozta, a Bp. Stars 18 éves kapusa még egyetlen tétmeccsen sem védett a felnőttválogatottban, mégis bekerült a keretbe Budai Krisztián kárára. Szélig elismerte, őt is meglepte az edzői stáb néhány döntése a kerettel kapcsolatban, de neveket nem akart kiemelni, diplomatikusan annyit mondott, bízik az edzők szakértelmében, hogy megtalálták azt a 22 játékost, akik a legtöbet tudják tenni a válogatottért.

Mivel Szélig a klubidényt Franciaországban tölti, adódik a kérdés, volt-e valaki, akiről az összetartás során feltűnt, hogy mennyit fejlődött, mióta nem látta. A csapatkapitány két vb-újoncot, a dunaújvárosi Magosi Bálintot, valamint a már említett Rajnát emelte ki, és úgy látja, a mostani keretben remek elegyet alkotnak a sikeréhes fiatalok, valamint a rutinos, idősebb kulcsemberek.

Csak az arany

Egy évvel ezelőtt az A csoportos vébé miatt szinte a csapból is a hokiválogatot folyt, most jóval kisebb a felhajtás a csapat körül, de Szélig szerint ez teljesen normális, a tavalyi vébé speciális volt mind a szurkolók, mind a játékosok számára, akik olyan közegbe csöppentek, amit előtte csak tévén láttak. A vébé mezőnyét és magyar csapat erősségét látva jó esély nyílik arra, hogy jövőre az A csoportos viadalnak helyt adó Szlovákiát árasszák el úgy a magyar drukkerek, mint ahogy azt tavaly Svájccal tették, Szélig nem is titkolja, hogy milyen eredményt tűzött ki célul: "Csak akkor lennék elégedett, ha aranyéremmel térnék haza" - jelentette ki.

Azért, hogy ez sikerüljön, sokat tehet Peterdi Imre is, aki a svájci vébé leggólerősebb magyar játékosa volt, március végén mégsem került be a bő keretbe. Április elején aztán mégis behívót kapott, és végül annyira meggyőzte teljesítményével, többek között a norvégoknak ütött góljával a szakmai stábot, hogy az utazó csapatba is bekerült.

Peterdi is gólt ütött a szlovákoknak a tavalyi vébé legjobb magyar meccsén:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=SotaRCR93IY0KI5R


"Most már csak jót mosolygok ezen az ügyön, de amikor megtudtam, hogy nem kerültem be a bő keretbe, akkor eléggé bántott a dolog. Tudom, hogy vegyes szezonon vagyok túl, de úgy éreztem, a bő keretbe beférek. Aztán Énekes Lajos, a válogatott másodedzője felhívott, hogy lenne-e kedvem csatlakozni három napra a válogatott összetartásához, én meg természetesen igent mondtam, és szerencsére sikerült élni a lehetőséggel" - nyilatkozta a szezont még Fehérváron kezdő, de az ob I-ben bronzérmet szerző Bp. Starsnál záró csatár a számára happy enddel záruló kerethirdetésről.

Sator is fel tudja emelni a hangját

Peterdi hosszú éveken át összeszokott párost alkotott Ladányi Balázzsal, de úgy tűnik, ezúttal másik sorba kerül, és két fehérvári fiatallal, Nagy Gergővel és Sofron Istvánnal rohamozhatja az ellenfél kapuját. "Valóban Ladányival és Vas Marcival tudok a leghatékonyabban együtt játszani, de a mostani felállással sincs baj, a sorok amúgy sincsenek kőbe vésve, biztos, hogy lesznek cserélgetések meccsek közben, a lényeg, hogy legyen két góllövő sorunk."

Peterdi az esélyekről óvatosan fogalmazott, mert a barátságos meccsek eredményeiből nem lehet a vébével kapcsolatos következtetéseket levonni, de a csapat szerinte van olyan erős, hogy mindenki ellen győzelmi esélyekkel lépjen jégre. Az előző vébén még Pat Cortina vezette a válogatottat, őt és Satort is dicsérte Peterdi, szerinte a két szakember között csak annyi a különbség, hogy Cortina temperamentumosabb, Sator higgadtabb, bár ő is fel tudja emelni a hangját.

Forrás: MTI

Ted Sator Szlovéniával már feljutott az A csoportba, most a magyar csapattal is erre készül

A válogatottal első világeseményére készülő amerikai kapitány elmondta, a játékosok mindannyian remekül dolgoztak az elmúlt hetekben, így alaposan megnehezítették a dolgát a keretszűkítésnél. "Értékes napokon vagyunk túl. A felkészülési szakaszban egyre inkább felpörögtünk, és a norvégok elleni mérkőzésen már a védelem is jó volt. A vb-n nem szabad abba a hibába esnünk, hogy a torna végére figyelünk, mindig a soron következő csata kell, hogy a legfontosabb legyen. Már a koreaiak ellen sem elég csak az ütőket és a korcsolyákat kiküldeni a pályára" - tette hozzá Sator.

"Most papíron több esélyünk van, mint két éve. Játékban is sokat fejlődtünk, ám nincs Szuper Levi és Ocskay Gabi. A szlovénokat tartom a fő riválisunknak, noha náluk is van komoly hiányzó, és a felkészülésük sem volt zökkenőmentes" - mondta Palkovics Krisztián, aki Kangyal Balázs válogatottbeli visszavonulása után az aktívak között a legtöbbszörös válogatottnak vallhatja magát 208 szerepléssel.

Amit az ellenfelekről tudni kell

Három évvel ezelőtt szintén Ljubljanában rendezték a vébét, és akkor is Szlovénia volt a legkomolyabb ellenfel, le is győzte a magyar csapatot 4-1-re, így minket megelőzve jutott fel az A csoportba. Nem elhanyagolható különbség, hogy 2007-ben a szlovén hoki legnagyobb alakja, Anze Kopitar is ott volt a vébén, aki ezekben a napokban a Los Angelest próbálja minél tovább lökdösni az NHL rájátszásában, az ő hiánya jelentősen növeli esélyeinket.

Kopitart az ilyen megmozdulások miatt imádják a Kings-drukkerek:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=LmEptWXHwUJlvLre


Persze a szlovénok Kopitar nélkül is bivalyerősek, rendesen el vannak látva olasz és francia légiósokkal és olyan, a magyar szurkolók számára is ismerős játésokkal, mint például David és Marcel Rodman, akik a SAPA Fehérvár AV 19-et az osztrák bajnokság (EBEL) negyeddöntőjében búcsúztató Vienna Capitalsban csúszkálnak.

A keretbe összesen kilenc játékost ad a Fehérvárhoz hasonlóan az EBEL-ben edződő Jesenice és Olimpija Ljubljana, úgyhogy tényleg sok ismerős lesz a szlovénoknál, ráadásul 2007-ben még annak a Ted Satornak a vezetésével harcolták ki a feljutást a szomszédok, aki jelenleg a magyar válogatott kapitánya, és bizonyosan elmondja majd Széligéknek a kulisszatitkokat.

Sator mester a szlovénok mellett a horvátokat is jól ismerheti, hiszen novembertől a válogatottal párhuzamosan irányította a szintén EBEL-résztvevő Medvescak Zagrebet, amely nyolcadik, azaz utolsó helyen kúszott be a rájátszásba, ahol óriási meglepetésre egyből kipöckölte az első kiemelt Grazot, mielőtt fejet hajtott volna a későbbi győztes Salzburg előtt.

A horvát válogatott a Medvescakra épül, de a zágrábi csapat szekerét leginkább az idegenlégiósok húzzák, az EBEL-ben a házi pontlista első tizenhárom helyén külföldiek tanyáztak, a horvátok közül Marko Lovrencic gyűjtötte a legtöbb pontot, szám szerint nyolcat, ami nem valami veretes produkció, ha figyelembe vesszük, hogy 58 mérkőzésen érte el. A horvátokat 2008-ban 3-0-ra győztük le, és a papírforma alapján most is nekünk áll a zászló, déli szomszédaink pedig várhatón a bennmaradásért küzdenek majd Dél-Koreával.

Szapporóban 3-0-ra nyertünk a horvátok ellen:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=KRvjxZXhl1UzxmkH


A magyarok éppen az ázsiaiak ellen kezdik a vébét, a koreaiakról nem sokat tudni, az biztos, hogy gyorsaságban felveszik majd a versenyt az ellenfeleikkel, de meglepő lenne, ha bárki ellen is pontot fognának, sorsukról az utolsó napon esedékes, horvátok elleni meccs dönthet majd. A statisztika mindenesetre nem mellettük szól, eddig még egyszer sem sikerült megragadniuk a divízió I-ben, pontot is csak egyszer szereztek, még 2008-ban, amikor hosszabbításban kaptak ki a hollandoktól. A magyar csapat az elmúlt bő egy évtizedben kétszer találkozott Dél-Koreával, mindkétszer fölényes siker (6-0, 7-2) lett a vége.

A britek ellen már nem ennyire egyértelmű a mérleg, az általuk képviselt erőhoki nem igazán fekszik, bár a legutóbbi hat tétmeccsből elért négy győzelem azért nem olyan rossz arány. A lengyelekkel sem árt vigyázni, az eddigi negyven meccsből csak nyolcszor nyertünk ellenük, és bár a kapitányuk nyilatkozataival próbálja a szlovénokra és a magyarokra pakolni az esélyesség terhét, ők is a dobogóra pályáznak.

A ljubljanai divízió I-es világbajnokság menetrendje:
április 17., szombat:
13 ó: MAGYARORSZÁG - Dél-Korea
16.30: Horvátország - Nagy-Britannia
20 ó: Lengyelország - Szlovénia

április 18., vasárnap:
13 ó: Nagy-Britannia - Dél-Korea
16.30: MAGYARORSZÁG - Lengyelország
20 ó: Szlovénia - Horvátország

április 19., hétfő: szünnap

április 20., kedd:
13 ó: Dél-Korea - Lengyelország
16.30: MAGYARORSZÁG - Horvátország
20 ó: Szlovénia - Nagy-Britannia

április 21., szerda:
13 ó: Lengyelország - Horvátország
16.30: MAGYARORSZÁG - Nagy-Britannia
20 ó: Szlovénia - Dél-Korea

április 22., csütörtök: szünnap

április 23., péntek:
13 ó: Horvátország - Dél-Korea
16.30: Nagy-Britannia - Lengyelország
20 ó: MAGYARORSZÁG - Szlovénia

A magyar jégkorong-válogatott vb-kerete:
kapusok: Hetényi Zoltán (Sapa Fehérvár AV19), Rajna Miklós (Vasas Bp. Stars)
hátvédek: Ennaffati Omar (Bp. Stars), Hegyi Ádám (Dunaújvárosi Acélbikák.Docler), Horváth András (Fehérvár), Sille Tamás (Bp. Stars), Svasznek Bence (Bp. Stars), Szélig Viktor (Briancon), Szirányi Bence (Bp. Stars), Tokaji Viktor (Fehérvár)
csatárok: Fekete Dániel (Fehérvár), Holéczy Roger (Bp. Stars), Kóger Dániel (Fehérvár), Kovács Csaba (Fehérvár), Ladányi Balázs (Fehérvár), Magosi Bálint (Dunaújváros), Nagy Gergő (Fehérvár), Palkovics Krisztián (Fehérvár), Peterdi Imre (Bp. Stars) Sofron István (Fehérvár), Vas Márton (Fehérvár), Vas János (Fehérvár)

Az ellenfelekkel szembeni mérleg:
Dél-Korea: 7 mérkőzés/6 magyar győzelem-1 döntetlen, 67 lőtt gól, 21 kapott gól
utolsó mérkőzés: 2000. március 22., Peking, C csoportos vb, 9-2

Lengyelország: 40 mérkőzés/ 8-6-26 (79-153)
utolsó mérkőzés: 2008. április 5., Dunaújváros, barátságos mérkőzés, 3-0
utolsó tétmérkőzés: 2005. április 23., Debrecen, divízió I-es vb, 1-1

Horvátország: 22 mérkőzés/20-1-1 (150-37)
utolsó mérkőzés: 2009. november 7., Székesfehérvár, Euro Hockey Challenge, 7-1
utolsó tétmérkőzés: 2008. április 18., Szapporo, divízió I-es vb, 3-0

Nagy-Britannia: 25/14-1-10 (87-71)
utolsó mérkőzés: 2007. április 19., Ljubljana, divízió I-es vb, 4-2

Szlovénia: 18/3-2-13 (46-77)
utolsó mérkőzés: 2009. november 8., Székesfehérvár, Euro Hockey Challenge, 1-3
utolsó tétmérkőzés: 2007. április 16., Ljubljana, divízió I-es vb, 1-4