Vágólapra másolva!
A Zalaegerszeg Szolnokon is nyert az Olaj ellen a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének második mérkőzésén, így már 2-0-ra vezet a három sikerig tartó párharcban. A Körmend hazai pályán is legyőzte a címvédő Atomerőműt, előnye 2-0 a párharcban.

Az alapszakaszgyőztes ZTE szerdán otthon 93-67-re verte a Tisza-partiakat az elődöntő nyitányán, a második mérkőzés pedig ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt. A Calvin Watson vezette zalaiak gyorsan előnyhöz jutottak, ám a második negyedben a házigazdák 21-28-ról egy 14-0-s rohammal fordítottak. Félidőben már 42-38 volt az állás.

A harmadik felvonás megint a vendégcsapaté lett, amely Trepák Zoltán és Kámán Tamás révén a 30. percre ledolgozta hátrányát (56-56).

A záróetap óriási triplapárbajt hozott, a hajrában pedig a kupagyőztes ZTE hibázott kevesebbet, amely újabb sikerével immár 2-0-ra vezet a párharcban. A találkozó legjobbja a 27 pontos Calvin Watson lett.

A Körmend szombaton hazai pályán is legyőzte a címvédő Atomerőműt, így már 2-0-ra vezet a három sikerig tartó párharcban. A csata nyitányát szerdán 86-73-ra nyerte a Körmend meg Pakson, és eleinte a folytatás is hasonlóan alakult. A vasiak Jermaine Thomas vezetésével hozták a nyitónegyedet, ám a vendégcsapat főként Anthony Dill révén a nagyszünetig fordított (41-42).

Térfélcsere után tíz ponttal is elhúzott a címvédő paksi alakulat, ám az utolsó szakasz már csak 55-60-ról indult. A felzárkózó házigazdák a 36. percben, 66-66-nál érték utol riválisukat, amely már nem tudott újítani. A meccs hőse a 30 pontos Thomas lett, a Körmend pedig már csak egy sikerre van a finálétól.

Eredmények, elődöntő, 2. mérkőzés:
Szolnoki Olaj - Zalakerámia-ZTE KK 68-77 (19-24, 23-14, 14-18, 12-21)
Az állás:
2-0 a ZTE javára.

MJUS-Fortress Körmend - Atomerőmű SE 76-70 (25-20, 16-22, 14-18, 21-10)
Az állás:
2-0 a Körmend javára

A párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak, a harmadik találkozókat kedden rendezik.