Vágólapra másolva!
A címvédő Atomerőmű hazai pályán 81-79-re győzött a Zalaegerszeg ellen a férfi kosárlabda NB I döntőjének második, szombati mérkőzésén.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban ezzel egyenlített a paksi alakulat, a következő felvonásra kedden, Zalaegerszegen kerül sor.

A szombati találkozó győztes kosarát egy másodperccel a vége előtt Jerome LaGrange szerezte.

Hatalmas lendülettel kezdett a hazai csapat, ám az alapszakasz-győztes vendégek tartották a lépést, és nem engedték ellépni a címvédő paksiakat.

A második negyedben, ha lehet, még inkább felpörgette a tempót az Atomerőmű, és Clark vezetésével hétpontos előnyre tett szert (38-31). A ZTE ugyanakkor ismét felzárkózott.

A harmadik játékrészben is fej fej mellett haladtak a csapatok, igaz, a hazaiakon kezdtek kiütközni a fáradtság jelei. A zárófelvonásra így már vendégelőnnyel érkeztek a csapatok.

Az utolsó negyedben a Paks minden erejét összeszedte, ám úgy tűnt, a zalaiak nem engedik ki a sikert a kezükből. Egy perccel a vége előtt azonban új erőre kapott a Paks, majd az utolsó pillanatban eldöntötte a találkozót. Mészáros vezette fel a labdát, majd egy másodperccel a vége előtt LeGrange elé tálalt, aki nem hibázott.

A ZTE első mérkőzését veszítette el a rájátszásban.

Eredmények:
döntő, 2. mérkőzés:
Atomerőmű SE - Zalakerámia-ZTE KK 81-79 (25-21, 17-20, 19-25, 20-13)
Legjobb dobók: Clark 19, Dill 17, Horváth Á. 16, illetve Kámán 19, Trepák 14, Timberlake 10

A 3. helyért, 2. mérkőzés:
Szolnoki Olaj - MJUS-Fortress 82-76 (21-22, 16-19, 27-16, 18-19)

A két győzelemig tartó párharc állása: 1-1, a harmadik meccset szerdán rendezik Körmenden.