Vágólapra másolva!
Fennállásának 16. bajnoki aranygyűrűjét szerezte meg helyi idő szerint csütörtökön a címvédő Los Angeles Lakers az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA), miután a négy sikerig tartó nagydöntő hetedik, utolsó mérkőzésén nagy csatában legyőzte a Boston Celticset.

Eredmény, NBA-döntő, 7. mérkőzés:
Los Angeles Lakers - Boston Celtics 83-79 (14-23, 20-17, 19-17, 30-22)
legjobb dobók:
Bryant 23, Artest 20, Gasol 19, Fisher 10, illetve Pierce 18, Garnett 17, Rondo 14, Allen 13, Wallave 11
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc végeredménye: 4-3 a Lakers javára.

Az NBA két legnépszerűbb csapata közötti 12. finálé - az állás 9-2 volt a Boston javára - négyszer torkollott hetedik meccsbe, s valamennyit a 18. bajnoki címére hajtó Celtics nyerte meg.

A csütörtöki csata valóságos katasztrófaként indult a címvédő Lakers számára: a tavalyi döntő legjobbjává választott Kobe Bryant formán kívül játszott, a csapat rengeteg labdát eladott, így folyamatosan loholhatott a rivális után. A Kevin Garnett vezette vendégek jobban büntetőztek, illetve céloztak messziről, így a nagyszünetben 34-40-et mutatott az eredményjelző.

Térfélcsere után tovább nőtt a különbség, a Boston már 13 pontra is meglépett, a negyedik negyed mégis csak négypontos Celtics-előnyről indult. Az idény utolsó játékrészében a 15-szörös bajnok Los Angeles többször is kiegyenlített, hat perccel a vége előtt a veterán Derek Fisher triplájával 64-64 lett az állás.

Ezt követően a második szakasz közepe óta először szerezte meg a vezetést a kaliforniai elitalakulat, s rögtön egy 8-0-ás rohamot is produkált. A világbajnok spanyol Pau Gasol - aki a sérült Andrew Bynum távollétében centert is játszott - vette vállaira a Lakerst, a hajrában nagy triplapárbaj alakult ki, amelyből a hazaiak jöttek ki jobban. A hatodik találkozó legeredményesebbje is Bryant lett, ezúttal 23 ponttal.

A Lakers 16., Phil Jackson vezetőedző 11., a finálé legjobbjává választott Bryant pedig ötödik alkalommal emelhette a magasba a Larry O'Brienről elnevezett trófeát.

Az elmúlt tíz év döntői és azok legjobbjai:
2001: Los Angeles Lakers - Philadelphia 76ers 4-1 - Shaquille O'Neal (Los Angeles)
2002: Los Angeles Lakers - New Jersey Nets 4-0 - Shaquille O'Neal (Los Angeles)
2003: San Antonio Spurs - New Jersey Nets 4-2 - Tim Duncan (San Antonio)
2004: Detroit Pistons - Los Angeles Lakers 4-1 - Chauncey Billups (Detroit)
2005: San Antonio Spurs - Detroit Pistons 4-3 - Tim Duncan (San Antonio)
2006: Miami Heat - Dallas Mavericks 4-2 - Dwyane Wade (Miami)
2007: San Antonio Spurs - Cleveland Cavaliers 4-0 - Tony Parker (San Antonio)
2008: Boston Celtics - Los Angeles Lakers 4-2 - Paul Pierce (Boston)
2009: Los Angeles Lakers - Orlando Magic 4-1 - Kobe Bryant (Los Angeles)
2010: Los Angeles Lakers - Boston Celtics 4-3 - Kobe Bryant (Los Angeles)


Phil Jackson, a Lakers vezetőedzője: "Nagyszerű érzés. A győzelem természetesen növeli az esélyét annak, hogy a következő szezonban is maradok a Lakersnél, erről egy héten belül döntök. Most egy pár napig csak élvezni akarom a sikert."

Kobe Bryant, a döntő legértékesebb játékosa: "Hihetetlen! Tudom, hogy nyertünk, de nem tudom, hogyan. Azt hiszem, ez az öt bajnoki címem közül a legédesebb, mert egy nagyszerű játékosokból álló, kiválóan irányított csapatot győztünk le, meg hát, mégiscsak a Celticsről van szó. Ma nem ment igazán jól a dobás, de a társaim fantasztikusak voltak, végig húztuk egymást. Az MVP-címem is nem kis részben nekik köszönhető. Philnek már mondtam, hogy fontos a számomra, maradjon nálunk, és nyerjünk még."

Pau Gasol, a Lakers 19 pontot és 17 lepattanót szerzett spanyol játékosa: "Hihetetlen szezon, hihetetlen győzelemmel a végén! Ma az első negyedben gyengélkedtünk, de megőriztük a hidegvérünket, nyugodtak tudtunk maradni, s a végén jól sült el minden. Két éve, amikor a Celtics ellen játszottunk a döntőben még csak rövid ideje voltam a csapatnál, nem vettem még fel úgy a ritmust, ahogy kellett volna. Most visszavágtunk, s a Boston ellen nyerni már csak a történelmi rivalizálás miatt is különleges érzés."

Doc Rivers, a Boston vezetőedzője: "Mindenki sírt az öltözőben, egy szem sem maradt szárazon. A játékosok kivétel nélkül összetörtek, de ez jó jel, látszik, mennyire akarta mindenki a győzelmet, sajnos nem sikerült. Ez a társaság a legösszetartóbb, amellyel valaha dolgom volt. A Lakersnek gratulálunk, szenzációs együttes."

Ray Allen, a Boston 13 pontig jutott bedobója: "Mindent megtettünk azért, hogy ma győzhessünk, meg is volt rá az esélyünk, de sajnos a szerencse asszonya ma nem hozzánk kopogtatott be. Nagyon fáj mindannyiunknak."