Vágólapra másolva!
A Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára szerint Nagy László egy e-mailben jelezte, hogy nem vesz részt a válogatott edzőtáborában, mivel a helyzet változatlan. Nagy azt írta, a szövetségnek a menedzserével kell egyeztetnie, de Nemcsik Balázs szerint ők nem szoktak a menedzserekkel tárgyalni a válogatott játékosok ügyében, úgyhogy patthelyzet állt elő.

Újabb fejezettel bővült Nagy László ügye, a kézilabda-válogatott átlövője bekerült Mocsai Lajos Eb-selejtezőkre kijelölt bő keretébe, a szűkített névsorban viszont már nem szerepelt a neve.

Nemcsik Balázs, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára azt mondta az [origo]-nak, Nagy László nem jelent meg a válogatott edzőtáborában hétfőn, mindössze egy e-mailt küldött a technikai vezetőnek, amiben közölte, a helyzet változatlan, és hogy az üggyel kapcsolatban a szövetség keresse meg a menedzserét.

Nemcsik azt mondta a szövetség nem tárgyal menedzserekkel, emiatt úgy tűnik, patthelyzet állt elő. Nemcsik szerint Mocsai döntésén múlik, hogy legközelebb meghívja-e Nagyot, de a kapitány az [origo]-nak adott interjúban azt mondta, nem kíván egyeztetni a játékossal, mert ez a technikai vezetés dolga, de hozzátette, Naggyal szemben sem szakmai, sem emberi probléma nem merült fel.

Nagy 2009 júniusa óta nem játszott a válogatottban, ennek hátterében a pletykák szerint az áll, hogy a 2012-es londoni olimpián már spanyol színekben lépne pályára, aminek feltétele, hogy három évig nem játszhat a magyar válogatottban.

A spanyol honosításról szóló sajtóhíreket Nagy László több alkalommal is cáfolta. "Ha az olimpiai ciklust és a nemzetközi szövetség szabályzatát nézem, akkor igen, jogosan vetődik fel, azért húzom az időt, mert így 2012-ben elvileg spanyol színekben játszhatnék. Elvileg. Mert ez nem jelenti azt, hogy fogok is. Se a Barcelona, se a spanyol szövetség vezetőivel nem tárgyaltam soha. Nem beszéltem senkivel, se újságíróval, se a klubon keresztül senkivel" - állította az [origo]-nak adott januári interjújában. Akkor azt mondta, nem a közeljövőben jön el a nap, amikor tényként közli az elhatározását.

Nagy augusztusban az El Mundo Deportivónak is ugyanezt erősítette meg: "Az Európa-bajnokságon nem játszottam, mert nem voltam összhangban a magyar szövetséggel. Azt mondtam, amíg a feltételek nem változnak, nem lépek pályára a válogatottban. Az, hogy a spanyol csapatban szeretnék szerepelni, fikció, nem beszéltem senkivel erről, nem állok kapcsolatban a spanyol szövetséggel" - állította. A lap azon kérdésre, ha alkalom nyílna a spanyol mezben való szereplésre, váltana-e, Nagy csak annyit ismételt: "Majd meglátjuk, majd meglátjuk."

Az [origo] az elmúlt öt hónapban többször is próbált kapcsolatba lépni Nagy Lászlóval, de már a májusi Final Four utánra megbeszélt interjúkor sem érte el a játékost, aki az elmúlt hetekben se mail-, se telefon-, se sms-ben történt megkeresésünkre nem reagált.