Vágólapra másolva!
Rég hallottunk már Dennis Rodmanről, aki ezúttal hírnevéhéz méltó cselekedettel került a hírekbe, az NBA korábbi fenegyereke ugyanis úgy adott interjút egy rádióadó számára, hogy közben egy nő orális szexben részesítette.

Az ötszörös NBA-bajnok lepattanókirályt a miami WAXY rádióállomás egyik beszélgetős műsorában faggatta Jorge Sedano, aki arról érdeklődött volna Rodmannél, mit szól ahhoz, hogy a nyáron LeBron Jamest és Chris Bosh-t megszerző Miami Heat, amelyet óriási favoritként emlegettek, ilyen gyengén kezdte a szezont.

Hallgassa meg az interjút!

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=YgPP0D54rx6qxvZ9


Rodman alig tudott értelmes mondatokat kinyögni, és többször is hallhatóan megzavarta egy nő, aki Sedano érdeklődésére Teresaként mutatkozott be. A műsorvezető hiába próbálta az eredeti témát erőltetni, Rodman nem igazán tudott az interjúra koncentrálni, majd mikor Sedano rákérdezett, mit is csinál a nő vele, Rodman csak annyit mondott, "éppen most kapott be valamit".