Társoldalunk:

Kapusposzton szűkített a nőikézi-kapitány

2010.12.01. 12:55

Görbicz Anita sérülése után utolsó emberként Triffa Ágnes maradt ki az Európa-bajnokságra készülő nőikézilabda-válogatott keretéből, azaz Mátéfi Eszter szövetségi kapitány két kapussal vág neki a kontinensviadalnak. A cél a legjobb nyolc közé jutás, jelentette ki Sinka László, a magyar szövetség elnöke.

"Mivel több alapember sérülés miatt nem tudja vállalni a szereplést, ezért változtatni kellett az elvárásokon is. Görbicz az utolsó pillanatban kidőlt, és rajta kívül két meghatározó átlövő, Tóth és Zácsik sem lesz ott az Eb-n. Persze bízunk benne, hogy a lehető legmesszebb jut a csapat" - tette hozzá Sinka.

Az elnökség az első hat hely elérését premizálja: az aranyérem 15, az ezüst 12, a bronz 10 milliót, a negyedik hely 7, az ötödik 5, a hatodik pedig 4 millió forintot ér.

Mátéfi Eszter szövetségi kapitánynak nem sokat kellett gondolkodnia az utazók kijelölésénél. Mivel 17-en maradtak a keretben, és csak 16-an repülhetnek a dán-norvég közös rendezésű kontinensviadalra, kézen fekvőnek tűnt, hogy az egyik kapus, Herr vagy Triffa marad itthon, végül előbbi lesz Pálinger társa.

"A hátralévő napokban a dunaújvárosi női csapat és a serdülőfiú-válogatott segíti a munkánkat. A sok hiányzó miatt felvettem a kapcsolatot a sérülését kezelő Tóth Tímeával, de sajnos nincs olyan állapotban, hogy játszhasson az Eb-n" - mondta Mátéfi.

Pálinger Katalin csapatkapitány kitért arra, hogy akkor is maximális odaadással készül a csapat, ha Tatán nem minden ideális: a terem nincs mindig befűtve, a borítás sem olyan, amilyen az Eb-n lesz, és a kapuk sincsenek pontosan a helyükön.

"Néha mondom is a többieknek, hogy ez a lövés azért lett gól, mert a kapu 10 centivel arrébb van. De ígérem, a szívünk a helyén van, és szeretnénk így játszani Lillehammerben" - fogalmazott a világklasszis kapus.

Forrás: MTI

Az Eb-ről az aranyérmes indulási jogot szerez a 2012-es londoni olimpiára, míg a második helyezett résztvevője lesz az ötkarikás selejtezőnek. A 2011-es brazíliai vb-n szintén osztanak helyet az olimpiára, illetve a kvalifikációs tornára, ám a vb-re még ki kell jutni.

Az idei Eb-ről a vb-címvédő oroszok mellett a három legjobb lehet ott Brazíliában, a többi 12 együttes - kiegészülve a nem Eb-résztvevő négy előselejtezőssel - 2011 júniusában vb-selejtezőt vív. Az Eb-n a csoportból a középdöntőbe jutó együttesek biztos, hogy az erősebb válogatottak nevét tartalmazó kalapba kerülnek, és hozzájuk sorsolnak majd gyengébbeket, ezért is lenne fontos, hogy a magyarok továbbjussanak a kvartettből.

A női válogatott Eb-kerete:
Kapusok: Herr Orsolya (SYMA-Vác), Pálinger Katalin (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Budapest Bank-Békéscsaba), Kovacsicz Mónika (FTC Jógazdabank)
Jobbátlövők: Bulath Anita (DVSC-KORVEX), Sopronyi Anett (DVSC-KORVEX)
Irányítók: Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC Jógazdabank), Temes Bernadett (SYMA-Vác)
Beállók: Ábrahám Szilvia (Veszprém Barabás), Szabó Valéria (DVSC-KORVEX), Szamoránsky Piroska (FTC Jógazdabank)
Balátlövők: Tomori Zsuzsanna (FTC Jógazdabank); Szekeres Klára (Budapest Bank-Békéscsaba)
Balszélsők: Vérten Orsolya (Győri Audi ETO), Vincze Melinda (Alcoa FKC RightPhone)

A kézi-Eb csoportbeosztása:
A csoport (Aalborg, Dánia): Spanyolország, Dánia, Románia, Szerbia
B csoport (Aarhus, Dánia): Montenegró, Horvátország, Oroszország, Izland
C csoport (Larvik, Norvégia): Németország, Ukrajna, Svédország, Hollandia
D csoport (Lillehammer, Norvégia): Norvégia, Magyarország, Franciaország, Szlovénia

A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe. A középdöntő csoportok első két-két helyezettje játszhat az elődöntőben.

A magyarok csoportmérkőzései:
December 7., kedd:
18.15: Magyarország - Szlovénia

December 8., szerda:
18.15: Franciaország - Magyarország

December 10, péntek:
20.15: Norvégia - Magyarország

KAPCSOLÓDÓ CIKK