Társoldalunk:

Még nem az olimpia a végső cél - rajtol a nőikézi-Eb

2010.12.07. 17:02

A hivatalos célkitűzés szerint az első nyolcba kell kerülnie a magyar nőikézilabda-válogatottnak a kedden kezdődő tizedik Európa-bajnokságon. A dán-norvég közös rendezésű kontinensviadalon ugyan olyan nagyágyúk nem lehetnek ott, mint Görbicz Anita, Tóth Tímea és Zácsik Szandra, de elvileg nélkülük is teljesíthető lehet a cél. Ehhez túl kell élni a legnehezebb csoportot, és le kell győzni a nyitányon Szlovéniát. Az Európa-bajnok olimpiai kvótát szerez, egyelőre ettől még messze van Mátéfi Eszter együttese.

Nem a legjobb előjelekkel készült a dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokságra a magyar nőikézilabda-válogatott. Az együttes ugyan a felkészülés két mérkőzését megnyerte Tunézia és Ukrajna ellen, ám a keret összetételét illetően lehetnek hiányosságai Mátéfi Eszternek.

Az persze a szövetségi kapitány szíve joga, hogy kit hív meg a válogatottba, de védekezésben minden bizonnyal nagy hasznát látná Hornyák Ágnesnek. A Győri Audi ETO átlövője tavaly még a kínai világbajnokság előtt mondta le a szereplését tanulmányi okokra hivatkozva, ezt Mátéfi Eszter nagyon zokon vette, hiszen az előzetesen leadott hivatalos kereten így nem változtathatott.

Ugyan Hornyák elmondta az [origo]-nak is, nem a válogatottságot mondta le, csupán a kínai vébét, azóta nem kapott meghívást a legjobbak közé. Ahogy a kapitány fogalmazott, nem neki kell megtennie a következő lépést. Márpedig ha nem válogatja be Hornyákot, ő pedig nem keresi a kapitányt, akkor az egymásra várásból nem lesz soha megoldás.

Miután Hornyák a Bajnokok Ligájában megállja a helyét, és stabil tagja az ETO védelmének, akkor nagy hasznára lehetne a csapatnak a norvégiai Eb-n is, főleg úgy, hogy a vállsérüléséből éppen csak felépülő Zácsik Szandra mellett Tóth Tímea sem vállalta a játékot. A Krim Ljubljana fiatal átlövője április végén esett át sikeres vállműtéten, amelyből ugyan felépült, de játékhiány miatt kockázatos lett volna éppen az Eb-n csatába küldeni.

Forrás: MTI

Tóth Tímea nincs bevethető állapotban

Tóth helyzete más, ő fél éve küzd könyöksérüléssel, az Európa-bajnokság alatti hetekben végre pihenhet és kezeltetheti magát.

"Még áprilisban, a svédek elleni Európa-bajnoki selejtezőn sérült meg a könyököm, amelyet a nyáron sikerült meggyógyítani, ám az ősszel újra meghúzódott, gyulladásba jött, és folyamatosan fáj" - mondta váci játékos a bő keret novemberi kihirdetésekor, hozzátéve, végszükség, azaz rendkívüli sérüléshullám esetén számíthat rá a csapat.

Görbicz Anita sajnálatos sérülése után Mátéfi Eszter meg is kereste, de ahogy a kapitány fogalmazott: "Sajnos nincs olyan állapotban, hogy játszhasson az Eb-n."

Görbicz kétéves pechszériája

Görbicz kiesése fájdalmas veszteség, hiszen hiába van a keretben még három irányító, Kovacsics Anikó, Temes Bernadett és Szucsánszki Zita, az esetleges háromirányítós játék vagy a nyitott védekezés Anita nélkül nem ugyanaz. Sőt kockázatos vállalkozás.

Görbicz pechsorozata az elmúlt két évben egyébként is Guinness-rekordba illő: a pekingi olimpia előtt ujjsérülés hátráltatta, majd forró olajjal öntötte le jobb lábfejét, ám végül részt vehetett a játékokon. Tavaly előbb szívproblémák miatt pihent, majd májusban keresztszalag-sérülést szenvedett, így ki kellett hagynia a BL-döntőt és a kínai világbajnokságot is. Idén kisebb térdműtéten esett át, majd az ukránok elleni, november 28-i mérkőzésen bal kezének hüvelykujjában elszakadt a szalag.

A keret Zácsik, Tóth és Görbicz nélkül jóval gyengébb, de még Bulath Anita az Eb hivatalos honlapjának is azt nyilatkozta, eddig is sokan lesajnálták a válogatottat, ám ha csapatként megtesznek mindent egymásért, még jól is sülhet el az egész.

A kézi-Eb hivatalos dala

MKSZ: Nyolcba kell jutni

A szövetség az 1-8. helyet jelölt ki célként, ehhez túl kell élni a csoportkört. A legbiztosabb módja ennek, ha a keddi nyitómérkőzésen Szlovéniát legyőzik Pálingerék, utána már csupán az maradna a kérdés, a vb-második franciák és az olimpiai bajnok norvégok ellen sikerül-e pontot, pontokat szerezni, amivel nagyobb reményekkel lehetne bejutni a középdöntőbe.

A szlovénok az eddigi 13 egymás elleni mérkőzésen egyszer sem nyertek a magyarok ellen (11 vereség és 2 döntetlen a mérlegük), ám most úgy érzik, legyőzhetik Mátéfi Eszter szövetségi kapitány tartalékos alakulatát.

"Csak remélem, hogy jó lesz a csapat a sok hiányzó ellenére is. Amennyit tudtunk, gyakoroltunk, ám Görbicz az utolsó felkészülési meccsen dőlt ki a sorból, és most éppen őt kell pótolni az egyik legfontosabb poszton. Ha az első meccsünk sikerülne, akkor az lendületet adhat a folytatásra" - mondta a hétfői elutazás előtt Mátéfi Eszter.

Pénzjutalom az első hat pozícióért jár: a helyezéstől függően sorrendben 15, 12, 10, 7, 5 és 4 millió forint a teljes csapatnak összesen.

Forrás: Ehf-euro.com

Olimpiát ér az Eb-győzelem

A magyar érdekeltségű csoporttal azonos ágon található a német-ukrán-svéd-holland kvartett, és nem lenne meglepő, ha ez lenne itt a végső sorrend is. A németek a legutóbbi két Eb-n negyedikek voltak, míg a tavalyi kínai vb-n hetedikként zártak, és most is szeretnének legalább az elődöntőig eljutni. Az ukránokkal egy hete találkozott a magyar csapat, és Tiszaújvárosban Pálingerék nyertek 30-27-re. A svédek és a hollandok vélhetően egymás között döntik el, ki jut a középdöntőbe.

A másik főágon vannak a világbajnok, olimpiai ezüstérmes oroszok, valamint a legutóbbi Eb-n második spanyolok, a mindig éremben reménykedő, bár az utolsó akadályban rendre elbukó románok, valamint az egyre erősebb montenegróiak.

Az Eb-ről az aranyérmes indulási jogot szerez a 2012-es londoni olimpiára, míg a második helyezett résztvevője lesz az ötkarikás selejtezőnek. A 2011-es brazíliai vb-n szintén osztanak helyet az olimpiára, illetve a kvalifikációs tornára, ám a vb-re még ki kell jutni. Az idei Eb-ről a vb-címvédő oroszok mellett a három legjobb lehet ott Brazíliában, a többi 12 együttes - kiegészülve a nem Eb-résztvevő négy előselejtezőssel - 2011 júniusában vb-selejtezőt vív. Az Eb-n a csoportból a középdöntőbe jutó együttesek biztos, hogy az erősebb válogatottak nevét tartalmazó kalapba kerülnek, és hozzájuk sorsolnak majd gyengébbeket, ezért is lenne fontos, hogy a magyarok továbbjussanak a csoportból.

A női válogatott Eb-kerete:
Kapusok: Herr Orsolya (SYMA-Vác), Pálinger Katalin (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Budapest Bank-Békéscsaba), Kovacsicz Mónika (FTC Jógazdabank)
Jobbátlövők: Bulath Anita (DVSC-KORVEX), Sopronyi Anett (DVSC-KORVEX)
Irányítók: Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC Jógazdabank), Temes Bernadett (SYMA-Vác)
Beállók: Ábrahám Szilvia (Veszprém Barabás), Szabó Valéria (DVSC-KORVEX), Szamoránsky Piroska (FTC Jógazdabank)
Balátlövők: Tomori Zsuzsanna (FTC Jógazdabank); Szekeres Klára (Budapest Bank-Békéscsaba)
Balszélsők: Vérten Orsolya (Győri Audi ETO), Vincze Melinda (Alcoa FKC RightPhone)

A kézi-Eb csoportbeosztása:
A csoport (Aalborg, Dánia): Spanyolország, Dánia, Románia, Szerbia
B csoport (Aarhus, Dánia): Montenegró, Horvátország, Oroszország, Izland
C csoport (Larvik, Norvégia): Németország, Ukrajna, Svédország, Hollandia
D csoport (Lillehammer, Norvégia): Norvégia, Magyarország, Franciaország, Szlovénia

A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe. A középdöntő csoportok első két-két helyezettje játszhat az elődöntőben.

A magyarok csoportmérkőzései:
December 7., kedd:
18.15: Magyarország - Szlovénia

December 8., szerda:
18.15: Franciaország - Magyarország

December 10, péntek:
20.15: Norvégia - Magyarország


Szlovénia: meglepetésre készen

Felemás felkészülésen van túl a szlovén válogatott is, amely a spanyolországi hatcsapatos tornán két győzelemmel és egy vereséggel az ötödik lett: az oroszoktól 41-19-re kapott ki, majd legyőzte Brazíliát (27-23) és Montenegró B válogatottját (35-24). A múlt hét közepén aztán Montenegróban kétszer is összemérte erejét a helyiekkel, az első meccset 35-25-re veszítette el (a hazaiaknál Kindl Gabriella két gólt szerzett), a másodikat pedig 34-25-re bukta el.

Forrás: --

"Minden mérkőzésen a legjobb formánkat szeretnénk hozni, s felkészültünk arra, hogy meglepjük ellenfeleinket" - nyilatkozta a szlovén szövetség honlapján Ivica Rimanic kapitány. "Kiváló védekezéssel bármit elérhetünk, ezt a lányok a spanyol tornán Brazília ellen már bebizonyították."

"A legnehezebb csoportban szerepelünk, de nem szeretnénk feltartott kézzel csatába menni. A legnagyobb esélyünk a magyarok ellen lesz" - vélte a csapat egyik legjobbja, Vesna Pus.

A szlovén keret:
kapusok:
Sergeja Stefanisin (Krim Mercator), Branka Zec (Olimpija), Amra Pandzic (Cergy, francia)
mezőnyjátékosok: Maja Zrnec (Krim Mercator), Teja Djurovic (Zagorje GEN-I), Neli Irman (Olimpija), Nives Ahlin (Celje),  Ana Gros (Győri Audi ETO), Vesna Pus (Olimpija), Nina Jericek (Olimpija), Tamara Mavsar (Krim Mercator), Neza Mitrusevska (Zajecar, szerb), Teja Ferfolja (Olimpija), Spela Oklescen (Olimpija), Ursa Oven (Zagorje GEN-I), Sanja Gregorc (Krim Mercator)


Franciaország: 24 óra alatt minden eldőlhet

A francia válogatott szövetségi kapitánya, Olivier Krumbholz úgy véli, ha nem figyelnek oda, huszonnégy óra alatt mindent elveszíthetnek. "Sajnos a lehető legrosszabb a sorsolásunk, hiszen előfordulhat, hogy huszonnégy óra alatt elszállnak az esélyeink. Norvégiával kezdünk, a vb-ezüstérmes ellen rendkívül nehéz lesz, de még fontosabb meccs vár ránk szerdán, a magyarok ellen. Ez nagyon kiegyensúlyozott csata lesz. Utoljára játszunk a szlovénekkel, akik nem adják könnyen a bőrüket, mindenki megszenved majd ellenük."

Forrás: --

Krumbholz szerint a védekezésen áll vagy bukik minden, ha jó, akkor sikeresek lehetnek, mint az őszi Világkupán, ha rossz, akkor úgy járnak, mint a másfél héttel ezelőtti párizsi viadalon, ahol háromból hármat veszítettek.

"Fiatal, de instabil csapatunk van, a szint pedig nagyon magas" - jellemezte tanítványait a kapitány az AFP-nek.

Krumbholz 18 játékost vitt Lillehammerbe, de csupán tizenötöt nevezett be: Alexandra Bettacchini, Blandine Dancette és Stéphanie Ntsama Akoa közül egyiküket még bármikor bevetheti, attól függően, milyen poszton szorul erősítésre az együttes.

A franciák 18-as kerete:
kapusok:
Amandine Leynaud (Metz), Cléopatre Darleux (Metz), Alexandra Bettacchini (Toulon)
mezőnyjátékosok: Camille Ayglon (Metz), Audrey Deroin (Toulon), Mariama Signate (Aalborg), Marie-Paule Gnabouyou (Toulon), Claudine Mendy (Metz), Alexandra Lacrabere (Brest), Stephanie Ntsama Akoa (Le Havre), Allison Pineau (Metz), Sophie Herbrecht (Nimes), Siraba Dembele (Toulon), Katty Piejos (Metz), Delphine Carrat (Nimes), Blandine Dancette (Nimes), Amélie Goudjo (Issy-Paris), Nina Kanto (Metz)


Norvégia: egyértelmű aranyesély

Az Európa-bajnokság legnagyobb esélyese az a norvég válogatott, amely az elmúlt években jó néhány nagy verést kiosztott már a magyar csapatnak. A felkészülés utolsó fázisában az együttes simán hozta a hazai Möbelringen-kupát, Izland és Szerbia legyőzése rutinmunkának számított, az Eb-társrendező dánok 26-18-as elintézése azonban azt jelzi, hogy jó formában vannak Hammersengék.

A norvég Aftenposten számos hírességet megszólaltatott, akik egytől egyig hazai aranyérmet várnak. Az olimpiai ezüst- és bronzérmes Trine Haltvik szerint könnyű lesz elérni a sikert: "Sokkal több jó játékosunk van, plusz fantasztikus kapusok" - nyilatkozta.

Forrás: --

Marit Breivik tizenöt éven át dolgozott szövetségi kapitányként, tavaly adta át a posztot utódjának, Thorir Hergeirssonnak. Irányításával a válogatott négy Eb-aranyat, illetve egy-egy olimpiai és világbajnoki elsőséget szerzett. "Annak alapján, amit az elmúlt időszakban láttam, egyértelműen aranyvárományos a csapat. De a lányoknak nem szabad elfelejteniük, hogy minden mérkőzésen jól kell játszani."

A norvég férfiválogatott kapusa, Steinar Ege szerint a Győr játékosa, Katrine Lunde Haraldsen szállítja majd az aranyat. "Azt hiszem, Európa-bajnok lesz a norvég válogatott, a legjobb csapat a legjobb kapusokkal, Lunde teljesítménye aranyhoz fogja segíteni az együttest."

A Dagbladet honlapján az olvasók kétharmada aranyérmet vár, csupán 10 százalék képzeli úgy, hogy a csapat nem nyer érmet.

A norvég keret:
kapusok: Kari Aalvik Grimsbö (Team Esbjerg), Katrine Lunde Haraldsen (Győri Audi ETO KC)
mezőnyjátékosok: Ida Alstad (Byasen HE), Tonje Nöstvold (FC Midtjylland), Karoline Dyhre Breivang (Larvik HK), Gro Hammerseng (Larvik HK), Tonje Larsen (Larvik HK), Tine Stange (Larvik HK), Stine Bredal Oftedal (Stabaek), Mari Molid (Byasen HE), Linn-Kristin Riegelhuth (Larvik HK), Nora Mörk (Larvik HK), Kari Mette Johansen (Larvik HK), Camilla Herrem (Byasen HE), Heidi Löke (Larvik HK), Marit Malm Frafjord (Viborg HK)


KAPCSOLÓDÓ CIKKEK