Vágólapra másolva!
Nagy László, az FC Barcelona átlövője nem vesz részt a január 13-án kezdődő svédországi olimpiai kvalifikációs férfikézilabda-világbajnokságon, miután nem tudott megállapodni a magyar szövetség által felkért csoporttal a szereplése feltételeiről. Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint a vb nem arról szól, hogy ott lesz-e a játékos, vagy nem, egyúttal bízik benne, hogy ezzel a téma lezárult.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány vasárnap az MTI-nek elmondta: most, január 2-án járt le az a határidő, amelyet a játékos kapott, a szövetség elnöksége pedig arról tájékoztatta őt, hogy Nagy nem áll a csapat rendelkezésére.

"A két félnek nem sikerült megállapodnia. Nem haragszom Nagy Lacira, de a vb nem arról szól majd, hogy ő ott van-e, vagy nincs. Annak tudatában építem tovább a válogatottat, hogy ő most nincs. Bízom benne, hogy ez a téma most lezárult, a keret tagjai pedig még motiváltabbak lesznek, és összefognak a jó eredmény eléréséért" - mondta Mocsai Lajos.

A Barcelona klasszisa novemberben nyílt levelet írt arról, hogy elsősorban a tízeurós napidíj és a rossz bizosítás miatt nem vállalja a válogatottságot. Nagy másfél éve nem szerepel a magyar nemzeti csapatban, ha 2012-ig sem játszik, a londoni olimpián spanyol színekben léphet pályára, mivel addigra épp letelik a Nemzetközi Kézilabda Szövetség szabályai által előírt hároméves váltási időszak. A világklasszis kézilabdázóval arról folytak a tárgyalások, hogyan miként tudna részt venni a világbajnokságon.

Válogatottbeli csapattársai kiálltak mellette, és tárgyalást kezdeményeztek a szövetséggel, rövid ideig arra is esély mutatkozott, hogy mégis vállalja a vb-szereplést.

Nagy a Magyar Rádió Sportvilág című műsorában már sejteni engedte, hogy nem lesz ott a vb-n. "Január 17-én kezdjük meg a felkészülést Barcelonában, ahol csak hárman nem szereplünk válogatott csapatban. Január 2-tól egyéni edzésterv alapján készülök, a hónap közepén tervezek visszamenni Barcelonába" - mondta az interjúban Nagy, aki addig Kecskeméten, testvére csapatánál készül majd.

Az MTI érdeklődésére a játékos vasárnap közölte: nem nyilatkozik, mivel a részéről hírzárlat van, és megértést kér.

Forrás: EPA

A válogatott vasárnap este találkozik újra Veszprémben. Most csatlakozik a többiekhez a kapitány Németországban légióskodó fia, Mocsai Tamás és Ilyés Ferenc is. Egyelőre nincs a többiekkel a kapus Fazekas Nándor, akinek felesége a napokban szült, ezért most a családjával tölti a napokat. A kapus hétfőn egyeztet a szövetséggel, hogyan tud úgy részt venni a vb-felkészülésben, hogy közben segít otthon is.

A válogatott kedden, a tervek szerint 16 órakor Veszprémben zárt kapuk mögött Algériával találkozik. Mocsai Lajos alakulata ezt követően Lengyelországban lép pályára, csütörtökön Csehország, pénteken Szlovákia, szombaton pedig a házigazda ellen.

A vb január 13-án rajtol, a magyarok 14-én kezdenek Norrköpingben az olimpiai ezüstérmes Izland ellen, majd 15-én Norvégia, 17-én Linköpingben Brazília, 18-án Japán és 20-án Ausztria lesz az ellenfél. A középdöntőbe a legjobb három válogatott kerül.