Vágólapra másolva!
Miután klubja, az MKB Veszprém csupán három mérkőzést engedélyez Pérez Carlosnak, a világ egyik legjobb balátlövőjének szerepeltetése alaposan megnehezítheti Mocsai Lajos szövetségi kapitány dolgát a svédországi férfikézilabda-világbajnokságon. A cél a legjobb hét közé jutás, a csapat teljesítményének fokmérője pedig a kubai származású csillag lehet: ha jól kezd a csapat, és megfelelően sakkozik a szakvezetés, akkor minél később lesz szükség a játékára, annál jobban áll a válogatott.

Az olimpiák történetében eddig mindössze egyszer fordult elő, hogy egyik magyar kézilabda-válogatott se léphetett pályára: 1984-ben, a bojkottált Los Angeles-i játékokon. Másfél évvel a londoni játékok előtt a férfiak előtt még több lehetőség áll: amíg a nők egy elrontott Eb után már csak a nyári vb-selejtezőben, majd a decemberi, brazíliai világbajnokságban bízhatnak, addig Mocsai Lajos tanítványai akár két héten belül közelebb kerülhetnek az áhított kvótához.

A csütörtökön elrajtolt svédországi vébé első helyezettje automatikus jogot szerez a londoni szereplésre, a 2-7. helyezett pedig kivívja az olimpiai selejtezőn való indulás jogát. Nem véletlen, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség a hét közé jutást jelölte meg célként, és a premizálást is ehhez igazította: az első helyért összesen 25, a második helyért 20, a harmadikért 16, a negyedikért 14, az ötödikért 12, a hatodikért 11, a hetedikért pedig 10 millió forintot oszt szét a játékosok között.

Korlátozta a Veszprém Pérez szereplését

A keret a tavalyi Európa-bajnoksághoz képest alig változott, Puljezevics, Krivokapics, Eklemovics és Putics kimaradt, míg Csoknyai Istvánt szép titokban eltüntette a szövetség a válogatott közeléből. Ez főleg annak ismeretében furcsa, hogy Mátéfi Eszterrel együtt anno a 2012-es olimpiáig kapott megbízatást, ám a sikertelen Eb-szereplés után előbb szakmai igazgatóként fölé helyezték Mocsai Lajost, majd fél év elteltével a mostani vébére már nem is utazhatott el, Svédországban már Juhász István segíti a kapitány munkáját.

A keret összetételét tekintve jobbat csak akkor lehetett volna összehozni, ha Eklemovics sérülése rendbe jött volna, ha Nagy László nem bújócskázna lassan két éve, illetve az MKB Veszprém nem szabja meg három mérkőzésben Pérez Carlos svédországi szerepvállalását.

A Nagy-ügy szövevényes szálai mellett a kubai-magyar átlövő vb-részvétele legalább sikertörténet lehetne, de nehéz megérteni, mit is akarnak Pérezzel. A Mocsai Lajos kapitányságát évekig megvétózó Veszprém vezetése ugyanis csak kikötésekkel engedte el az átlövőt a fontos tornára, ráadásul úgy, hogy az első mérkőzésekre el sem utazhatott a kerettel. Márpedig a csoportban a pénteki és szombati rivális, Izland és Norvégia tűnik a legnehezebbnek.

Ha a magyar csapat ezt a két együttest legyőzi, akkor Pérez valószínűleg nem jut szerephez a csoportban, csak a középdöntő két mérkőzésén lép pályára, kihagyja a másik csoportelső elleni utolsó találkozót, majd a helyosztón ismét csatasorba áll. Ez persze mind kútba dobható ötlet, ha a magyar válogatott kikap Izlandtól és/vagy Norvégiától, mivel akkor minden bizonnyal Perez már a csoportkörben pályára fog lépni.

De vajon mi történik akkor, ha a szakvezetés kimeríti a három lehetőséget, a válogatott viszont elődöntőbe jut? Pérez megszegi az ígéretet, és pályára lép? Vagy nem lép pályára, cserbenhagyva a társakat? Ha eljut odáig a válogatott, talán a veszprémiek önként jelentkeznek a megoldással.

A magyar válogatott programja a B csoportban:
Január 14. péntek, 17.00: Izland - Magyarország (tv: Sport1, élő)
Január 15. szombat, 16.30: Magyarország - Norvégia (tv: Sport1, élő)
Január 17. hétfő, 17.00: Magyarország - Brazília (tv: Sport1, élő)
Január 18. kedd, 17.00: Japán - Magyarország (tv: Sport1, élő)
Január 20. csütörtök, 21.30: Ausztria - Magyarország (tv: Sport1, élő)


Egyenrangú riválisok a csoportban

"Most szeretnénk a hét közé kerülni, hiszen ez biztosít jogot az olimpiai álmokra. Nem lesz könnyű, de meg kell próbálni" - fogalmazott előzetesen Mocsai Lajos, aki osztotta Fazekas Nándor azon véleményét, a csoportban Japánt leszámítva szinte azonos képességű ellenfelek vannak.

Együttesünk elsőként éppen a legrangosabb csoportrivális, a pekingi olimpia ezüst- és a tavalyi Európa-bajnokság bronzérmese, Izland, másnap pedig a hasonló kaliberű másik északi vetélytárs, az Eb-7. Norvégia ellen lép pályára. A linköpingi folytatásban a két tengerentúli gárda, Brazília és Japán következik, míg a csoportellenfelek sorát a tavalyi Eb óta magasra taksált, az őszi Eb-kvalifikációban Németországban pontot szerző, Izlandot pedig legyőző Ausztria zárja.

A válogatott statisztikája a csoportellenfelek és az azonos ágon lévő csapatok ellen

Összes meccsGyőzelemDöntetlenVereségLőtt gólokKapott gólokSzázalék
Izland362221291583664%
Norvégia23161654749772%
Brazília22004740100%
Japán861120116981%
Ausztria4533210117691676%
Franciaország341631580676451%
Spanyolország271241163462052%
Németország23331753860220%
Tunézia531114012670%
Egyiptom13121036829196%
Bahrein------


Továbbjutás esetén olyan sztárcsapatokkal kerülhetnek szembe a magyarok a középdöntőben, mint az előző három világbajnokság győztese: Franciaország, Németország és Spanyolország. Ott a két hatos csoportban (AB, illetve CD ág) zajló középdöntőbe minden együttes magával viszi a saját csoportjából érkező másik két továbbjutó elleni eredményét, és megmérkőzik az azonos ág másik csoportjának három továbbjutójával. A végjátékban a középdöntőcsoportok 1-2. helyezettjei keresztbe játszanak a döntőbe jutásért, a további négy-négy együttes pedig helyosztót vív a másik ág azonos helyén végző együttesével az 5-12. pozíciók eldöntéséért.

Szurkolás belső megoldással?

A hírek szerint magyar szurkolók is útra kelnek, hogy a helyszínen biztassák a válogatottat, az biztosan kuriózum, hogy a tíztagú - két orvost és két csapatvezetőt is tartalmazó - magyar delegációnak tagja a Veszprém Kézilabda Fan Club vezetője és vezérszurkolója, Remport Csaba, aki MKSZ-költségen, hivatalosan videoelemzőként lesz ott a vébén.

"Remport Csaba valóban videoelemzőként utazik Svédországba, méghozzá Mocsai Lajos szövetségi kapitány kérésére. Veszprémben ők már hosszú ideje dolgoznak együtt az ellenfelek kielemzésén, amelyet ismereteim szerint Csaba kitűnő technikai felszereléssel, jó színvonalon megold" - mondta az [origo]-nak Nemcsik Balázs, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára.

Forrás: MTI

A Sport Televízió a magyar válogatott összes mérkőzését élőben közvetíti a világbajnokságról.

15 perces szünet, IHF-biztosítás

A svédországi világbajnokságon számos újdonságot lehet majd tapasztalni. A korábbiakkal ellentétben a benevezett 16 fős kereteket a torna során bármikor lehet változtatni, egy csapat összesen kétszer cserélhet az előzetes 28 fős névsorokból válogatva. A mérkőzések félidői közötti szünetek a megszokott 10 helyett 15 percesek lesznek.

Az IHF külön is biztosítja a játékosokat. Maradandó sérülés esetén a kifizetés összege akár a 250 ezer eurót is elérheti, míg kisebb, de hosszabban gyógyuló károsodás esetén a kompenzáció mértéke legfeljebb havi 15 ezer euró.

A nemzetközi szövetség a vb-re játékost adó klubokat is kompenzálja. A végül az első négy közé kerülő csapatok játékosai után klubjaiknak az IHF játékosonként 300 svájci frankot fizet ki naponta, a 21-24. helyezettek esetében ez 75 svájci frank. Az egyesületek ezen felül edzési-nevelési költségtérítést is kapnak a játékosok után. Az elődöntőbe került csapatoknál az összeg 1500 svájci frank játékosonként, a 17-24. helyezettek esetén pedig 250 svájci frank.