Társoldalunk:

Tartozása miatt nem igazolhat a Pécs nőikosárlabda-csapata

2011.02.01. 16:54

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) rendezetlen tartozásokra hivatkozva eltiltotta a Pécs 2010 nőikosárlabda-csapatát az új játékosok igazolásától.

A magyar szövetség (MKOSZ) honlapjának keddi tájékoztatása szerint a FIBA főtitkára hivatalos levélben értesítette a baranyai klubot, továbbá az európai szövetséget (FIBA Europe), az MKOSZ-t és az ügyben érdekelt játékos - a brazil Graziane de Jesus Coelho - ügynökét, Paolo Roncit, hogy mivel a Pécs továbbra sem tett rendezte volt légiósával szemben fennálló - már lejárt - tartozását, a FIBA eltiltotta az egyesületet az új játékosok igazolásától.

A tavaly december 22-én kelt figyelmeztető levelében a FIBA 2011. január 19-ét jelölte meg utolsó fizetési határidőnek, ám a tartozás továbbra is fennáll.

A FIBA továbbá fenntartja azt a jogát, hogy további szankciókat szabjon ki a magyar klubra, amennyiben az a továbbiakban sem rendezi a tartozását.

A Pécs 2010 kedden 20.30-kor a spanyol Salamanca otthonában játssza az Euroliga nyolcaddöntőjének első mérkőzését.

Kedden kisorsolták a női és férfi Magyar Kupa negyeddöntőinek párosítását. A továbbjutás a nőknél egy, a férfiaknál két mérkőzésen dől el, a győztesek bejutnak az MK négyes döntőjébe.

Női Magyar Kupa, a negyeddöntő párosítása:
ZTE NKK - Mediteam-Szeged
Atomerőmű KSC - Nanette-FTC mérkőzés győztese - MKB-Euroleasing Sopron
Szolnoki NKK - SEAT Lami-Véd Győr
Bajai NKK-Pécs 2010
A mérkőzések időpontja: február 16.
   
Férfi Magyar Kupa, a negyeddöntő párosítása:
Dél Konstrukt-SZTE-Szedeák - Atomerőmű SE
Albacomp - Pécsi VSK-PANNONPOWER
T.O.M.Controll-Kecskeméti KSE - Szolnoki Olaj KK
Kis-Rába-menti Takarék Soproni KC - KONECRANES-Salgótarján
A mérkőzések időpontja: február 16. és 23.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK