Társoldalunk:

Gyilkos vb-csoportba került a pólóválogatott

2011.04.15. 10:43

Magyarország férfivízilabda-válogatottja Montenegró, Spanyolország és Kazahsztán nemzeti csapatával játssza a csoportmérkőzéseket a júliusi, kínai világbajnokságon, így két, a végső győzelemre esélyes válogatottal is meg kell küzdenie a nyolc közé jutásért.

A sanghaji vb csoportjainak összetételét pénteken sorsolták ki a július 16. és 31. közötti esemény helyszínén. Az utóbbi három olimpiát megnyerő magyar válogatott csak a harmadik kalapba került a kiemelés során, mivel sem a Világkupában, sem a Világligában nem indult, a nemzetközi szövetség viszont az első kalapba tette a legutóbbi Világkupa első négy helyezettjét: Szerbiát, Horvátországot, Spanyolországot és az Egyesült Államokat, a másodikba pedig a Világligából kvalifikált Montenegrót és Olaszországot, továbbá Kanadát és Romániát.

A magyar válogatott így eleve nagyon kedvezőtlen helyzetből várta a sorsolást, amely aztán szintén rosszul alakult a számára, hiszen Montenegró és Spanyolország is nagyon erős, az aranyéremre is esélyes ellenfél. A csoportkör (minden válogatott számára három mérkőzés) után a csoportmásodikok a csoportharmadikok ellen vívnak ki-ki meccset, melynek nyertesei az elődöntőbe jutásért küzdhetnek a csoportelsők ellen. A magyarok csoportjának  első helyezettje a negyeddöntőben a C csoport másodikja és a D csoport harmadik helyezettje által vívandó mérkőzés győztesével játszik majd.

"Mint mindig, érdemes megnyerni a csoportot, nemcsak a pihenőnap miatt, hanem azért is, hogy a csapat később kevesebb erőfeszítéssel juthasson el az elődöntőbe és a döntőbe" - nyilakozta Kemény Dénes szövetségi kapitány a válogatott hivatalos oldalán. "Egyébiránt voltunk már könnyebb csoportban és nehezebben is, a beosztástól függetlenül szerepeltünk jól és kevésbé jól, úgyhogy úgy gondolom, nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani a sorsolásnak. Aki győzni akar, annak előbb-utóbb úgyis mindenkit meg kell vernie."

A csoportbeosztás:    
A csoport: Spanyolország, Montenegró, MAGYARORSZÁG, Kazahsztán
B csoport: Szerbia, Románia, Ausztrália, Kína
C csoport: Horvátország, Kanada, Brazília, Japán
D csoport: Egyesült Államok, Olaszország, Németország, Dél-Afrikai Köztársaság

A nők helyzete sem könnyű: Magyarország a világbajnoki címvédő Egyesült Államokkal, a legutóbb olimpiai aranyérmes Hollandiával, továbbá szintén Kazahsztánnal került egy csoportba.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK