Vágólapra másolva!
A vártnál könnyebben nyerte meg a jégkorong-világbajnokság első meccsét a magyar válogatott, amely egy pár perces rövidzárlatot leszámítva uralta a hollandok elleni találkozót. Az [origo]-nak nyilatkozó játékosok egyetértettek abban, hogy jobban kell figyelniük a védekezésre, ahogy Horváth András mondta, lesznek olyan ellenfelek, akik ellen nem kaphatnak három gólt. Úgy tűnik, a nyitómeccs előtti bemelegítés során megsérülő Bartalis István számára véget ért a vb - árulta el Énekes Lajos másodedző, aki azt az információt is megosztotta a rajongókkal, hogy Dél-Korea ellen Szuper Levente kezd majd a kapuban.

Az egy góllal és két gólpasszal záró Horváth András szerint az volt a siker kulcsa, hogy az ötödik és tizedik perc között sikerült ráerőltetni az akaratukat a hollandokra, majd a viszonylag gyorsan érkező gólt újabbak követték az első harmad hajrájában. Bár Horváth azt mondta, a szünetben az öltözőben egymást biztatták, hogy továbbra is figyeljenek oda a védekezésre, ebben még fejlődniük kell, hiszen a második harmadban, 5-0 után két gyors gólt szereztek a hollandok.

"Lehet, hogy a koncentráció hiánya miatt volt ez, vagy túlzásba vittük a támadást, mindenesetre máskor figyelmesebbnek kell lennünk, lesznek olyan ellenfelek, akik ellen nem kaphatunk három gólt. Alapvetően azért elégedettek lehetünk, de a négy győzelemből még csak az elsőt húztuk be" - mondta a SAPA Fehérvár AV19 hátvédje, aki a gyors és agresszív koreaiak ellen nehezebb meccsre számít.

Horváth sortársa, Ladányi Balázs szintén három pontot szerzett a meccsen, a népszerű Godó egyetértett a védővel abban, hogy szorosabb lehetett volna a meccs, ha nincs a gyors gól. Ladányi szerint nem szerencsés kötelező győzelmekről beszélni, hiszen az olaszok is váratlanul nehezen gyűrték le a divízió I-ben újonc spanyolokat, úgyhogy "minden meccsben benne van, hogy meleg lesz". Ladányi szerint a hollandok feltámadása annak volt az eredménye, hogy a nagy előny birtokában a magyar csapat túlzottan megnyugodott, és kissé kiengedett, ráadásul mivel főleg mi támadtunk, Hetényi is kiesett a ritmusból, mert hosszú percekig nem volt védenivalója.

"Korábban mi is hasonló taktikával vertük a nagycsapatokat, beálltunk sündisznóba, kiemelgettük a korongot, aztán egy-egy kontrával elmentünk, és igyekeztünk kihasználni, hogy az ellenfél kapusa kihűlt" - nyilatkozta Ladányi, aki saját teljesítményével sosem elégedett, szerinte ez viszi előre, hogy még jobb legyen. A szélső szerint érződött az összeszokottság a csapaton, hiszen a komplett első sor - Tokaji, Horváth, Ladányi, Vas M, Sofron - együtt játszik Fehérváron, és nagy erénye a mostani válogatottnak, hogy nem csak Ladányiéktól lehet várni a gólokat, a hollandok elleni hetesen például három sor osztozott.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Nézze meg a meccsről készített képgalériánkat!

"Tényleg jól mentünk támadásban, de azért lesz ennél nehezebb meccsünk is, és nem 5-0-nál kell villogni, hanem majd akkor, mikor egy-egy gólon múlhat a győzelem" - tette hozzá Ladányi, aki szerint a tavalyi, nehezen kicsikart, Korea elleni győzelem alkalmával lenézték egy kissé az ázsiaiakat, de ezúttal nem esnek majd hasonló hibába.

Kovács Csaba arról beszélt, hogy Sator főleg a jó dolgokat emelte ki a meccs utáni értékelésében, de van még mit kijavítani. "Mindenki örül a jó kezdésnek, de el kell ismerni, hogy voltak gyengébb perceink. A lényeg, hogy ne dőljünk hátra, és tisztában legyünk a hibákkal" - mondta a fehérvári csatár, akinek édesapját, a magyar szövetség alelnökét beválasztották a Hírességek Csarnokába. A magyar csapat első gólját a vb-n az a Sikorcin Ladislav ütötte, akiről pár napja még azt sem lehetett tudni, hogy combsérülés miatt tudja-e vállalni a játékot.

A magyar állampolgárságot a vb előtt megkapó center nehéz meccsre számított a hollandok ellen, és úgy látta, a válogatott fokozatosan lendült bele, és végül simábban nyert, mint ahogy előzetesen várni lehetett. "Hogy mit éreztem a gólomnál? Fantasztikus volt magyar mezben vezetést szerezni ennyi ember előtt! A gólt megelőző szituáció Palkovicsot dicséri, az ő lövése jött ki a kapusról, én meg láttam, hogy a kipattanónál lemegy, úgyhogy magasan lőttem, szerencsére bejött. Dél-Korea ellen is oda kell figyelnünk, az is kemény erőpróba lesz, de ha egységes csapatként játszunk, meglesz a második győzelmünk" - mondta a HSC Csíkszereda csatára.

Énekes Lajos, a válogatott másodedzője elárulta, hogy a részleges bokaszalag-szakadást szenvedő Bartalis István számára véget ért a vébé, és azt is megtudtuk, hogy Dél-Korea ellen Szuper Levente kezd majd a magyar kapuban. Énekes szerint a tavalyi meccs megfelelő lecke volt a csapat számára, hogy Koreát kellően komolyan vegye, akkor Hetényi jó teljesítménye is kellett a 4-2-es győzelemhez, de Énekes reméli, ezúttal nem a magyar kapusról szól majd a meccs.