Vágólapra másolva!
A magyar nőikosárlabda-válogatott könnyed győzelmet aratott Hollandia felett a Sopronban zajló Európa-bajnoki pótselejtező-torna pénteki nyitónapján.

Eredmény, 1. forduló:
Magyarország - Hollandia 68-39 (20-4, 21-13, 10-11, 17-11)
a legjobb magyar dobók: Fegyverneky 13, Krivacsevics 13, Szécsi 12, Vida 9

A mérkőzés előtt Szalay Ferenc, a kosárszövetség elnöke ünnepélyesen átadta az év legjobbjainak megítélt díjakat az elmúlt szezonban a helyi csapatot erősítő Honti Katának és Székely Norbert vezetőedzőnek, aki ezúttal szövetségi kapitányként volt jelen.

A háromnegyed háznyi közönség az első négy percben mindössze két kosarat láthatott, aztán a Fegyverneky vezette magyaroknak egy 19-0-s rohammal sikerült ellépniük a támadásban és védekezésben sem hatékony hollandoktól, akik mindössze négy pontot hoztak össze a nyitónegyedben. Mivel az ellenfél több mint 9 (!) percen át nem talált a gyűrűbe, a második játékrészben már 24 pontra nőtt a különbség, a házigazdák legjobbjai pedig pihenőt kaptak. A nagyszünetben 41-17 volt az állás.

A második félidő is elképesztő kosárínséggel indult, ugyanis 5 perc alatt csupán 5 pont született, de a rivális csak pillanatokra tudott 20 ponton belülre kerülni. A hazaiak legjobbja ekkor az Amerikában tanuló Szécsi volt, de nem sokkal maradt el mögötte Krivacsevics és Fegyverneky sem. Az 51-28-ról induló zárónegyed elején Vajda kipontozódott, ám ennek már nem volt jelentősége: a Székely-csapat önbizalomnövelő sikerrel kezdte meg ötmeccses menetelését a pótselejtezőben.

Székely Norbert szövetségi kapitány szerint lekerült a csapatról a hazai pálya terhe: "Az első félidőben folyamatos volt a játékunk, aztán a küzdelem dominált, mert széttördelték a játékunkat. Ezen a meccsen lekerült rólunk a hazai pálya terhe, külön örülök, hogy 12 embert tudtam rotálni."

A magyar válogatott szombat 18 órától Finnország legjobbjaival találkozik.