Vágólapra másolva!
A magyar nőikosárlabda-válogatott 65-51-re legyőzte szombaton Finnországot a Sopronban zajló Európa-bajnoki pótselejtező második játéknapján, ezzel továbbra is százszázalékos.

Eredmény, 2. forduló:
Magyarország - Finnország 65-51 (18-15, 19-11, 11-10, 17-15)
a legjobb magyar dobók:
Horti 18, Honti 13, Fegyverneky 12

A nyitónapon a hollandokat 68-39-re legázoló magyarok 2-0-ig vezettek a Bulgária feletti győzelemmel kezdő finnek ellen, akik közelről és távolról is eredményesen tüzeltek, és hét pontra megléptek (6-13). Székely Norbert szenzációsan védekező együttese azonban egy 10-0-s rohammal fordított - főként Horti Dóra és Honti Kata révén -, a vendégek négy percen át nem találtak a gyűrűbe.

A folytatásban is kevés északi akció végződött kosárral, a túloldalon csak Heta Korpivaara volt veszélyes, így hamarosan 13 pontra nőtt a hazai előny (35-22). A nagyszünetben 37-26 volt az állás, Horti ekkor 11 pontnál tartott.

Fordulás után a torna második legidősebb játékosának, a 34 éves Taru Tuukanennek a sérülése keltett némi riadalmat, a 16 pontos különbségnek köszönhetően egyéb izgulnivaló ekkor már nem akadt. Az utolsó játékrész 48-36-ról indult, mivel jelentősen visszaesett a házigazdák dobószázaléka, a 13 addigi triplakísérletből egy sem hullott a kosárba. A 31. percben aztán Vajda Anna törte meg a jeget egy hármassal, a finnek mégis visszazárkóztak nyolc pontra (53-45), a szövetségi kapitány pedig időt kért.

Az intelmek hatására ismét Honti és Horti vette vállaira a csapatot, Raksányi Krisztina pedig a legjobbkor dobott triplát, így a magyarok végül magabiztos győzelmet arattak, és két forduló után százszázalékosak.

A nemzeti csapat vasárnap 18 órától Ukrajnával találkozik.

Székely Norbert szövetségi kapitány: "A finnek kulturáltan játszottak, nagyon örülök az újabb győzelemnek. Ilyen az európai kosárlabda: izzadságszagú és tele van szívvel. Remélem, el tudunk számolni hatig, azaz meccselhetünk majd a másik csoportgyőztessel az Eb-ért."

A csoport másik mérkőzésén:
Bulgária - Ukrajna 70-68

A csoport állása: 1. Magyarország 4 pont, 2. Bulgária 3, 3. Finnország 3, 4. Ukrajna 1, 5. Hollandia 1.