Vágólapra másolva!
Görbicz Anita szerint néhány játékos nem bírta el a terhet, Ferling Bernadett és Bulath Anita úgy látta, a németek védekezése döntötte el a párharcot, Sinka László, a magyar szövetség leköszönő elnöke pedig új korszak kezdetét emlegeti, és sajnálja, hogy sokan nem az összefogásért dolgoztak, hanem a széthúzást erősítették. Reakciók a magyar nőikézilabda-válogatott németek elleni kudarca után.

"Nem tudok mit mondani, szégyelljük magunkat" - mondta a mérkőzést követően a Sportklub csatornának Görbicz Anita. "A németek szó szerint agyonvertek bennünket a védekezésükkel, mi viszont puhák voltunk, úgy mentek be mellettünk, hogy hozzájuk sem értünk. A mérkőzés elején nyuszi módon támadtunk, a kapu felé se néztünk, az átlövők helyett az irányítók lőttek, noha nem nekünk kellett volna. Nagy volt a teher, egy-két játékosunk ezt még nem bírta el."

Ferling Bernadett szerint a németeknek minden bejött. "Jobban védekeztek, mint mi, jobban támadtak, és a kapusuk is remek napot fogott ki."

Herr Orsolya azt mondta, iszonyatosan fáj neki, hogy a csapat nem jutott ki a vébére, és így az olimpián sem játszhat. "Amit a kapuból éreztem, hogy a németek jönnek és jönnek, lőnek, mert a védekezésben sok labdát szereztek. Nálunk meg nem volt folyamatos a játék."

Bulath Anita úgy látta, a németek kemény védekezése volt a sikerük titka, mert az átlövéseket sikerült leblokkolniuk. "Szörnyű volt belülről átélni, és látni, hogy lassan elmegy a meccs, és hiába küzdöttünk, nem ment."

Sinka László, a magyar szövetség leköszönő elnöke szerint biztos, hogy új korszak kezdődik, mivel a válogatott most lemaradt a vébéről és az olimpiáról, pedig 1993 óta minden világversenyen ott volt. "Sajnálom, hogy nem sikerült túljutni a németeken. És azt is sajnálom, hogy sokan nem az összefogásért dolgoztak, hanem a széthúzást erősítették, és zavart okoztak."

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke abban reménykedik, a sportágat nem veti vissza, hogy a nők nem lesznek ott az olimpián, és azt mondta, bízik benne, hogy a férfi csapat kijut Londonba.