Vágólapra másolva!

Magyar röplabdagyőzelem Izrael ellen

A magyar válogatott kétszettes hátrányból felállva, kétórás mérkőzésen nyert Debrecenben az izraeli csapat ellen a női röplabda Euroliga B csoportjának pénteki játéknapján. A két együttes szombaton is összecsap egymással. Ha akkor is győz a magyar alakulat, akkor a harmadik helyen végez.

Eredmény, női Euroliga, B csoport:
Magyarország - Izrael 3-2 (-14, -25, 19, 22, 8)

Jókay Zoltán együttese az első fordulóban Izraelben szerepelt, akkor egy vereség mellett egyszer győzött, ezt követően Szombathelyen kétszer kikapott a bolgároktól, majd egy sikerrel és egy kudarccal zárt Csehországban, aztán kétszer alumaradt Budapesten a csehekkel, végül kétszer idegenben a bolgárokkal szemben.