Vágólapra másolva!
Csak a harmadik negyedben tudta ledolgozni a gyenge kezdés miatt összeszedett hátrányát a magyar férfivízilabda-válogatott. Kemény Dénes csapata vártnál nehezebben, elsősorban jó védekezésének köszönhetően, 9-8-ra verte az Egyesült Államokat, így bejutott a sanghaji vébé elődöntőjébe. A négy között a németeket legyőző, és ezzel a magyar válogatottat a londoni olimpiára kijuttató Szerbia lesz az ellenfél.

Férfivízilabda-világbajnokság, Sanghaj, negyeddöntő:
Magyarország - Egyesült Államok 9-8 (1-3, 3-2, 3-2, 2-1)
gól:
Madaras 2, Varga Dénes 2, Varga Dániel 2, Hosnyánszky, Biros, Kiss G., illetve Bailey 3, Varellas 3, Azevedo, Hutten

A pekingi olimpia döntőjében a magyar férfivízilabda-válogatott 14-10-re verte az amerikaiakat, akik fogadkoztak, hogy visszavágnak a vébé negyeddöntőjében. A fogadkozás nem csak a kötelező optimizmus volt, ugyanis remekül kezdték a meccset, az első negyedben 3-1-re vezettek, a második játékrészben pedig már három is volt az előnyük (2-5).

A magyar csapat azonban a remekül védő Nagy Viktornak is köszönhetően lassan felőrölte ellenfelét, amely egyre pontatlanabbul lőtt, több kritikus helyzetben is a kapufa segített a magyar kapusnak.

Kemény Dénes együttese ezt kihasználva sorozatban négy gólt szerzett, így a harmadik negyed közepén először átvette a vezetést (6-5), és bár az amerikaiak még egyszer fordítani tudtak, később a magyarok két góllal elhúztak.

Az utolsó fél percben a hosszabbításért támadott az amerikai válogatott, de a játékvezetők kontrát fújtak, így a magyar csapat 9-8-ra nyert, és bejutott az elődöntőbe, ahol Szerbiával játszik.

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Szivósnak ezúttal nem jött össze a gól

Percről percre

1. negyed

A ráúszásnál Varga Dénes hozta el a labdát, de a centerezés után Hárait szerelték. Az ellentámadásnál magyar kiállítás, Bailey a kapunak háttal behúzta a labdát. (0-1)

Újabb Hárai-centerezés, ezúttal kiállítanak róla egy amerikait, Kiss Gergely gyorsan ellövi a labdát, mellé.

Egyelőre a centerezések meccse, az amerikaiak is a támadás ezen formáját választották, csak szabálytalanul tudták a magyar játékosok megállítani, ötméteres. A büntetőt Bailey magabiztosan bevágta. (0-2)

Emberelőnyből szépített a magyar válogatott. Madaras a jobb oldalról a hosszúba lőtt. (1-2)

Azevedo révén az amerikaiak is gólra váltanak egy emberfórt. Eddig szinte tökéletes a helyzetkihasználásuk. (1-3)

Vége az első negyednek, amelynek utolsó percében az amerikaiak két kapufát is dobtak.

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Az elején a magyar válogatott fölé nőttek az amerikaiak

2. negyed

Gyors és fontos magyar góllal kezdődött a második játékrész, Hosnyánszky emberelőnyből szépített. (2-3)

Hutten rázott le két magyar védőt, és közelről a kimozduló Nagy fölött a kapuba ejtett. (2-4)

Vérszemet kaptak az amerikaiak, Varellas távoli bombájával már három az előnyük. (2-5)

Magyar emberfór, körbejárt a labda, majd Madaras a jobb oldalról szép mozdulattal húzta a kapuba. (3-5)

Szép magyar kontra után Kiss játszott középre Varga Dénesnek, aki két-három méterről egyből lőtt, de az amerikai kapus bravúrral védett.

Fél perccel a negyed vége előtt egy gólra jött fel a magyar válogatott. Hárai harcolt ki egy kiállítást, az emberelőnyt a bal oldalról Varga Dániel váltotta gólra. (4-5)

3. negyed

Egy kihagyott amerikai emberelőny után Biros úszott meg, és nem hibázta el a ziccert. (5-5)

Fordított, és először vezet a magyar válogatott. Steinmetz Ádám harcolt ki egy ötméterest, amit Kiss Gergely értékesített. (6-5)

Varellas teljesen egyedül maradt a jobb oldalon, és szép mozdulattal a hosszúba ejtett. (6-6)

Emberelőnyt kaptak az amerikaiak, a szövetségi kapitány időt kért, majd Bailey megszerezte harmadik gólját. (6-7)

Gyors magyar válasz, egy kiállítás után Varga Dániel játszott testvéréhez, Varga Déneshez, aki közelről az üres kapuba továbbított. (7-7)

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Hárai fontos kiállításokat harcolt ki

4. negyed

Négyből négyszer hozta el a magyar válogatott a labdát a ráúszásnál.

Elment három perc az utolsó negyedben gól nélkül.

Másodszor vezet a magyar csapat, miután Varga Dénes kegyetlenül bevágja az emberelőnyt. (8-7)

Két perccel a vége előtt amerikai emberfór, időt kért a szövetségi kapitány, de a ziccerig kijátszott helyzetet Nagy Viktor hatalmas bravúrral dobott.

Varga Dániel távoli bombájával már kettő a magyar előny. (9-7)

Bailey után Varellas is meglövi harmadik gólját. (9-8)

Az amerikaiak kihagyták az utolsó helyzetet, a magyar válogatott nehéz kezdés után behúzta a meccset, és a pekingi olimpia döntője után a vébé negyeddöntőjében is legyőzte az Egyesült Államokat.

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Ahogy Pekingben, Sanghajban is a magyarok örülhettek a végén

Előzmények

A magyar válogatott rápihenhetett a meccsre, miután Montenegrót (11-10), Kazahsztánt (16-5) és Spanyolországot (12-11) is legyőzte, így csoportelsőként egyből a nyolc közé jutott. Kemény Dénes azonban nem volt teljesen elégedett. "Van még hova fejlődnünk, támadásban is sokszor rosszul döntünk. Le kell vonni a tanulságot, és fel kell készülni a keddi meccsre" - nyilatkozta a szövetségi kapitány a spanyolok elleni találkozó után a válogatott honlapjának.

"Éles, komoly meccs jön. Az amerikaiak nem találták az elején a formájukat, mostanra azonban feljavultak, ezért nekünk is a legjobbat kell nyújtani. Védekezésben eddig nem voltunk annyira a topon, ezért is gyakoroltuk most ezt az edzésen, hogy összeálljon a negyeddöntőre" - vélekedett Varga Dénes.

Kiss Gergely szerint is nehéz ellenfél az Egyesült Államok csapata. "Van hét-nyolc olyan játékosuk, aki kulturáltan tud vízilabdázni, és évek óta Európában játszik. Ha az amerikai úszós, mozgalmas játékot mi tompán reagáljuk le, akkor nagyon nehéz dolgunk lesz. Ha harapunk, kemények vagyunk, érvényesítjük a tudásbeli, esetleges fizikai fölényünket, akkor viszont nyerünk."

Az Egyesült Államok talán nincs olyan formában, mint a 2008-as pekingi olimpián volt, hiszen a D csoportban előbb 9-4-re kikapott Németországtól, majd 8-5-re Olaszországtól, végül azonban 20-3-ra kiütötte Dél-Afrikát, a nyolcaddöntőben pedig 17-4-re Kanadát, így önbizalomtól duzzadva várta a sanghaji vébé negyeddöntőjét.

"Nehezen lendült játékba a csapat, de egyre jobb formában vagyunk, remélem, hogy sikerül ezt a fajta védekezést átmenteni a magyarok elleni meccsre is" - mondta az amerikai szövetség honlapján Terry Schroeder szövetségi kapitány. "Kerülnünk kell, hogy emberelőnyös helyzetben támadjanak, és a gyors megúszásokra is figyelnünk kell. Nem szabad belemennünk egy adok-kapokba, mert ha sok gól lesz a meccsen, akkor biztos, hogy kikapunk" - mondta a negyeddöntőről Schroeder.

"Ha nem az egyéni érdekek lesznek a fontosak, hanem ugyanúgy, csapatként tudunk játszani, mint Kanada ellen, akkor visszavághatunk a magyaroknak a pekingi döntőért" - fogadkozott Merrill Moses, az Egyesült Államok válogatottjának kapusa.