Vágólapra másolva!
A következő idényben SEAT UNI SZE-Győr néven szereplő nőikosárlabda-csapat egyéves szerződést kötött a világbajnoki ezüstérmes cseh Edita Sujanovával, aki az USK Praha együttesétől érkezett.

"A 26 éves, négyes és ötös poszton bevethető játékos állandó tagja a cseh válogatottnak, és tökéletesen beleillik abba a koncepcióba, amely szerint építjük a csapatunkat" - mondta Tapodi Péter klubigazgató.

"Az Euroliga-szereplés fokozott terhet ró csapatunkra, ezért erre a helyzetre reagálnunk kellett a játékospiacon is. A keretünket ennek megfelelően kell kialakítanunk, de természetesen vannak anyagi korlátaink, melyeket nem szeretnénk átlépni."

A győriek már korábban ismertették a 2011/12-es keretet, amelynek legnevesebb játékosa a 26 éves Renee Montgomery, aki tagja a 2012-es londoni olimpiára készülő amerikai válogatottnak. Ő jelenleg a Connecticut Sun csaptában játszik a tengerentúli profiligában (WNBA).

A tavalyi együttesből öten maradtak a klubnál - Quanitra Hollingsworth, Simon Zsófia, Semsei Barbara, Nagy Dóra és Őri Györgyi -, míg új jövevény a horvát Iva Ciglar, a magyar válogatott Nagy-Bujdosó Nóra és Rasheed Rita, továbbá Rubold Eszter, Fürtős Kata és Vincze Viktória.