Vágólapra másolva!
Beck György csapatvezető szerint a horvátok elleni bronzmérkőzésen a magyar férfivízilabda-válogatott nem tudott túllépni a szerbek elleni hosszabbításos elődöntőben elszenvedett vereségen.

Beck György a Magyar Televíziónak elmondta, hogy a horvátok ellen 12-11-re elveszített találkozó egy tipikus bronzmeccs volt, ahol az döntött, hogy a két vesztes csapat közül melyik tud hamarabb felállni.

"Mi ott voltunk a döntő küszöbén, a horvátok azonban simán kikaptak az olaszoktól, így a mi játékosainkat sokkal jobban megviselte az elődöntőben elszenvedett vereség. A bronzmeccs elején nem voltunk ott, ezt tisztán látni lehetett, és bár szépen lassan feljöttünk, nem sikerült egyenlíteni. Viszont a szerbek elleni első három negyedben nyújtott űrjátékot ha meg tudjuk ismételni, akkor nincs olyan csapat, amelyik megállítana minket. Aki látta azt a játékot, az állítja, hogy Magyarország a londoni olimpia legnagyobb esélyese" - mondta Beck György.

A csapatvezető hozzátette, hogy a négyéves periódus végére biztató lett a kép, de még sok munka vár a csapatra.