Vágólapra másolva!
A keddi, portugáliai vereség után hazai pályán Finnországtól is kikapott a magyar férfikosárlabda-válogatott az Európa-bajnoki pótselejtező-sorozat második mérkőzésén. A 0/2-es mérlegnél tartó magyarok jövő csütörtökön 19 órakor Portugáliát fogadják, ugyancsak Szolnokon.

Eredmény, férfi kosárlabda Eb-pótselejtező:
Magyarország - Finnország 73-75 (24-23, 13-14, 15-24, 21-14)
Szolnok, 2500 néző
a legjobb magyar dobók: Horváth 15, Keller 12, Lóránt 12, Trotter 12, Hanga 10

A portugáliai mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is álmosan, 0-7-tel kezdett a magyar válogatott, az első hazai pontokra két percet kellett várni, akkor Hanga volt eredményes (3-7), majd Báder dupláját Horváth Ákos triplája követte - 70 másodperc alatt sikerült fordítani (8-7).

A különbség állandósult is, a csapat szép kosarakat ért el, és bár a finnek távoli dobásaival meggyűlt a baja, az első negyed 24-23-as magyar előnnyel zárult.

A második negyed elején Koivisto vezérletével a finnek újra átvették a játék irányítását (27-31), ráadásul a magyar center, Báder Márton már három személyinél járt.

Molnár András pályára lépése hozott némi változást, egy dupla és egy büntető bedobását követően Trotter is végre beköszönt (33-33), a védekezés javult, ám az elkapkodott támadás-befejezések miatt nem sikerült átvenni a vezetést. Másfél perccel a negyed vége előtt Dzunics Braniszlav kapitány időt kért, a félidőt Trotter ziccere zárta (37-37).

A harmadik negyedet Horváth Ákos hárompontosa nyitotta, az agresszív védekezés hatására három és fél perc alatt csak a magyarok tudtak kosarat szerezni, időt is kért a finn kapitány (42-37).

44-44-nél utolérte a finn csapat a házigazdát, folytatódott az idegőrlő váltott vezetés. Murinen, majd Koponen is triplát szórt (48-55), jöhetett a magyar időkérés. A helyzet azonban nem javult, Hanga két dobást is rontott, Keller támadóhibát vétett, az utolsó másfél percre már tizenegy pontos előnyre tett szert Finnország (48-59).

Az utolsó negyedet 61-52-es finn vezetésről kezdték a felek, Trotter sportszerűtlen hibát követett el, Keller pályára lépése azonban, úgy tűnt, átlendíti a holtponton a csapatot. Az Albacomp fiatal centere két dupla mellett egy büntetőt is bevert (60-65). Sőt Trotter két büntetőjével és egy duplájával hat és fél perccel a mérkőzés vége előtt mínusz tizenkettő helyett már csak mínusz egyet mutatott az eredményjelző (64-65).

Forrás: MTI/Bugány János

Horváth Ákos (képünkön) 15. pontja után már szinte felrobbant a szolnoki csarnok, hiszen ismét vezetett a magyar válogatott (66-65), a finn szakvezetés nem is tehetett mást, időkéréssel próbált rendet tenni a fejekben.

Remekelt a csapat, Keller blokkja után Lóránt növelte az előnyt, de három és fél perccel a lefújás előtt 69-69-nél már Dzunics kért időt.

A hajrában Keller Ákos négy pontja tartotta életben a győzelmi álmokat (73-73). Az utolsó perc Lóránt rossz triplakísérletével indult, a finnek is hibáztak, majd Keller és Trotter rontott akciót.

Az utolsó tizenhárom másodpercben támadó finnek ezt a lehetőséget nem rontották el, Lee ziccert dobhatott, így a vendégek 75-73-ra győztek.

A 0/2-es mérlegnél tartó magyarok jövő csütörtökön 19 órakor Portugáliát fogadják, ugyancsak Szolnokon.

Mészáros Lajos szakmai igazgató: "A sorsunk már nem csak a mi kezünkben van. Most sem szeretnék esélyeket latolgatni, fontos, hogy megmaradjon a csapat tartása, és küzdjünk az utolsó esélyig. Ma a harmadik negyedben elkövettünk védekezési hibákat, és nem sikerültek a kontráink. A portugálokat öt pontnál jobban meg kell vernünk csütörtökön, most ez a feladat."

A pótselejtező további menetrendje (a háromból két csapat jut az Eb-re):
Finnország - Portugália, augusztus 15. 19.00
Magyarország - Portugália, augusztus 18. 19.00
Finnország - Magyarország, augusztus 21. 19.00
Portugália - Finnország, augusztus 24. 21.30