Vágólapra másolva!
Borkai Zsolt, Győr polgármestere bejelentette, hogy az önkormányzat a multifunkcionális csarnok tervpályázatának visszavonása mellett döntött. Ezzel veszélybe került a 2014-es nőikézilabda-Eb egyik tervezett helyszíne is.

Visszavonja a városba tervezett multifunkcionális csarnok tervpályázatát Győr önkormányzata, mivel nem igényelhető a munkához elegendő támogatás. Borkai Zsolt polgármester szerint egy ekkora beruházás tervezésénél számoltak a társasági adóra vonatkozó kedvezmények igénybevételének lehetőségével, valamint azoknak a nagyvállalatoknak a támogatásával, amelyeknek érdeke, hogy ilyen létesítmény épüljön Győrben.

A győri közgyűlés március 25-én hagyta jóvá a város 2014-ig szóló gazdasági programját, amelyben az áll, jövőre megkezdődhet, 2014 nyarán vagy őszén pedig befejeződhet a létesítmény építése.

Az anyagban Aréna néven említett, "a régióban egyedülálló, az ország legjelentősebb helyszínei közé tartozó csarnok lehetővé teheti, hogy számos kiemelkedő produkció, világszínvonalú rendezvény Győrben valósulhasson meg". A dokumentum szerint mindezeket követően határozhatók meg a beruházás költségei.

Sportszempontból is komoly gondot jelent, hogy nem épül meg az Aréna, amely a 2014-es női kézilabda Európa-bajnokság egyik helyszíne lehetett volna.

A Horvátországgal közös kontinensviadal mérkőzéseit a pályázat szerint Budapesten, Debrecenben, Győrben, Veszprémben, illetve Zágrábban, Eszéken és Varasdon vívják majd.

A pályázat április 9-i sikerét követően Sinka László, a magyar szövetség akkori elnöke azt mondta: "ahhoz, hogy minden a terveink szerint alakuljon, időben el kell készülnie a Győrbe tervezett fantasztikus új sportcsarnoknak, és a Veszprém Arénában, valamint Eszéken is szükség lesz néhány kisebb átalakításra."