Vágólapra másolva!
Még soha nem volt ennyire erős a magyar jégkorong kirakatcsapata, a Sapa Fehérvár AV19, amely idén várakozáson felül szerepel az osztrák bázisú ligában. A EBEL negyedik helyezettje képes felállni vesztes helyzetekből, és története során másodszor bejuthat a rájátszásba. Ám ha nem kapja vissza a helyi jégkorong-akadémiába fektetett 130 millió forint minimum kétharmadát, akkor bajba kerülhet. 

A fehérvári csapat már régen kinőtte a magyar bajnokságot, idén ötödször indult az osztrák ligában, és eddig még sohasem kezdte olyan jól az idényt, mint ezen az őszön. Tizenkilenc mérkőzésen huszonkét pontot szerezve a negyedik helyen áll az EBEL-ben, ami Ocskay Gábor szakosztály-igazgató szerint várakozáson felüli teljesítmény. Akkor is, ha a szezon előtt is úgy érezte, az új igazolásokkal erősödött a csapat, így az alapszakaszban az első hat közé jutás volt a cél.

"Úgy érzem, sikerült az előrelépés, noha voltak meglepő eredmények pro és kontra. Nagyon fontos lenne bekerülni az első hatba, mert az automatikusan playoffot ér, míg a 7-11. helyezettek játszanak egymással két-két meccsen, ezen az összesen nyolc találkozón dől el, mely két csapat csatlakozhat még a negyeddöntősökhöz. Kiélezett a csata. Ez az ötödik szezonunk, eddig egyszer jutottunk el a rájátszásba, most nagy lehetőség előtt állunk, hogy megfeleljünk a szponzoroknak és a szurkolóknak. Főleg, mert csapatként nagyon egységesek vagyunk" - mondta az [origo]-nak Ocskay Gábor.

A keret a nyáron átalakult, érkezett Sikorcin Ladislav (Csíkszereda), Magosi Bálint (Dab.Docler), Láda Balázs (Miskolci Jegesmedvék), Derek Ryan (University of Alberta), Adam Munro (Cortina), Cristiano Borgatello (Bolzano), Sille Tamás (Vasas) és Harlan Pratt (Tingsryd), míg a távozók között Ales Kranjc és Oscar Ackeström mellett öt válogatott játékos, Hetényi Zoltán, Jobb Dávid, Fekete Dániel, Holéczy Roger és Vaszjunyin Artyom neve szerepelt. November 1-jén a családi okok miatt távozott olasz Borgatello helyére a kanadai-portugál Justin DaCosta érkezett.

Minden kiegyenlítődik

A Fehérvár hazai és idegenbeli mérlege eddig szinte azonos, öt-öt győzelmet aratott. Felvetettük, ha nincs a négy hazai vereség - köztük olyan, egyelőre gyengébbnek tűnő ellenfelekkel szemben, mint a Jesenice vagy a Villach -, akkor nyugodtabb lehetne a vezetőség, de Ocskay nem értett egyet ezzel.

"Vannak álmodozók, akik mondták már ezt nekem. De úgy vélem, ha nem hullajtottuk volna el ezeket a pontokat, valószínűleg idegenben sem nyertünk volna ennyiszer. Hosszabb távon Fortuna kiegyenlíti a két oldalt, nem érdemes ezen rágódni" - mondta a szakosztály-igazgató, aki azt is hozzátette, nagyon csalóka a tabella.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

"A negyedik helyen vagyunk, de akadnak olyan vetélytársak mögöttünk, amelyek csak most álltak össze igazán, alig alakult ki a végleges keretük. Gondolok elsősorban a Medvescak Zagrebra, a Vienna Capitalsra és a Red Bull Salzburgra. Az előttünk állók közül ehhez képest az Olimpija Ljubljana megfogható. Látható, nagyon kiegyensúlyozott a mezőny, ki hitte volna, hogy zsinórban összeszedünk három vereséget, a Linztől, a Medvescaktól és a Capitalstól, majd két meglepő sikert aratunk a Ljubljana és a Klagenfurt felett? De az a Villach, amely eddig mindig simán túlélte az alapszakaszt, most úgy utolsó, hogy egyedüli csapatként tudott a listavezető Linz otthonában győzni."

"Nálunk mindenki tudja, mi a dolga"

A beszélgetés során sokszor hangsúlyozott egységes csapat kialakítása Kevin Primeau edző érdeme. A kanadai szakember a svéd Ulf Weinstock helyét foglalta el tavaly októberben, korábban az Edmonton Oilersnél másodedzőként, Kölnben, Berlinben, illetve Klagenfurtban vezetőedzőként bizonyíthatott.

"Sohasem fordult elő eddig, hogy olyan korán elkezdjünk beszélni a keret kialakításáról, mint idén. Február-márciusban leültem tárgyalni az emberekkel, először Kevinnel egyeztünk meg, sikerült vele kétéves szerződést kötni. Utána jöttek a kulcsjátékosok, a légiósok közül Johanssonnal gyakorlatilag márciusban megállapodtunk a folytatásról egy külső szponzor segítségének köszönhetően" - mesélte Ocskay, hozzátéve, a keret kialakítását közösen végezte Primeau-val.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

"Együtt kerestük meg a válogatott játékosokat, közösen néztünk külföldiek után is. Kevin például megkereste a kiszemeltek előző klubjait, érdeklődött arról, a játékos mennyire csapatember, hogy tud beilleszkedni az új közegbe. Nálunk mindenki tudja, mi a dolga, olyanok vagyunk, mint egy szimfonikus zenekar: akad első- és másodhegedűs is. És azért működik az egység, mert senki sem azon gondolkodik, hogy prímhegedűs legyen, hanem azt teszi, amit a csapat elvár tőle."

Ocskay büszke arra, hogy az együttesnél komoly pozitív változások történtek. "Az elmúlt években nem mindig volt ránk jellemző, de most képesek vagyunk felállni vesztes helyzetből, idegenben ötvenszázalékos a mérlegünk, ami eddig sohasem fordult elő, de az emberelőnyös szituációk kihasználásában is az élmezőnyhöz tartozunk, azaz a számok alapján büszkék lehetünk magunkra. Büszkék vagyunk arra is, hogy teljes körű EBEL-tagnak számítunk, nem ütnek-vernek bennünket a játékvezetők. Amúgy sem lenne miért, hiszen jól, keményen védekezünk, miközben a fair play-listát is vezetjük, azaz nagyon fegyelmezett a csapat. Idén még egyetlen végleges kiállítást sem szedtünk össze."

A fehérváriak kifejezetten jó légiósokra bukkantak, elsősorban csatár- és kapusposzton lehetnek elégedettek. "Mindenki jól teszi a dolgát, különösen az amerikai Derek Ryan, aki kellemes meglepetésként vezeti a góllövőlistát, Sofron István előtt. A kapuban Adam Munróra sem lehet panaszunk, amikor két kapott góllal nyerünk mérkőzést, azt döntően neki köszönhetjük, olyankor 93-96 százalékkal véd, ez kiemelkedő teljesítmény. Ha nem is légiós, emeljük ki Ladányi Balázst, aki sérülés miatt nyolc-kilenc mérkőzést kihagyott, de arányaiban ő a legponterősebb játékosunk."

Palkovics: A cél a hat közé jutás

"A mezőny szoros, a mi célunk viszont az első hat hely valamelyikének a megszerzése, akkor is, ha ez merésznek tűnik. A csapatok között mindössze egy-két pontos különbségek vannak, és a saját bőrünkön is érezhettük: ha elrontunk két-három meccset, egyből ránk jönnek az ellenfelek. Így volt ez két fordulóval ezelőtt is, amikor zsinórban a harmadik meccsünkön maradtunk alul, és négy gárda egyből ott toporgott a nyakunkon. Azt hiszem, jól jön most a válogatott szünet" - nyilatkozta a csapat klasszisa, Palkovics Krisztián a klub hivatalos honlapján.

Palkovics elmondta, bár korábban lemondta a válogatottságot, azért egy kiskaput még nyitva hagyott. "Abban maradtam a kapitánnyal, hogy családi okok miatt egyelőre nem térek vissza - ám erről most bővebben nem szeretnék mondani semmit."


Ocskay bízik a megoldásban

A szakosztály-igazgató a pozitívumok mellett keserűségének is hangot adott, ugyanis a fiáról, Ifj. Ocskay Gáborról elnevezett jégkorong-akadémia részére még egy forint állami támogatás sem érkezett.

"2010. április 1. és 2011. szeptember 1. között mi finanszíroztuk az akadémiát. Voltak ígéretek, hogy kapunk forrást a beindításhoz, de ezek egyelőre elmaradtak. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy nehéz a gazdasági helyzet, papíron rendelkezünk is a társasági nyereségadóból igényelhető támogatásokkal, csak direktbe nem jött még egy fillér se."

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Kérdésünkre, hogy szerinte meddig tartható ez az állapot, és nem félő-e, hogy a 130 millió forintos pénzkivonással egy időzített bomba ketyeg a klub alatt, Ocskay azt mondta, mindenképpen el kell kerülni, hogy napi problémák merüljenek fel.

"Az előző 16 hónapban az EBEL-es és a Mol ligás farmcsapattól elvont pénzeket meg kell kapnunk, különben baj lesz. Ha ennek az összegnek a kétharmada meglesz, problémamentesen be tudjuk fejezni a szezont. Ezzel mindenki tisztában van, tudja a csapat fő támogatója, Székesfehérvár városa, illetve a polgármester is, aki egyben az akadémia kuratóriumi elnöke, ezért bízom a megoldásban. Bizakodom, mert a beszállítóink még türelemmel vannak, hétről hétre meg tudjuk tölteni a csarnokot, az ország minden részéből jönnek a szurkolók, hogy átéljék ezt a hangulatot, ráadásul a tévés nézettségünk is parádésan emelkedik."

A fehérváriak teljesítménye egyenletesen javul az EBEL-ben: az első, 2007/08-as idényében tizedik lett, aztán kilencedik, majd hatodik, amivel már bejutott a nyolccsapatos rájátszásba, melynek negyeddöntőjében 4-1-re kikapott a Vienna Capitalstől. Az előző, 2010/11-es szezonban a SAPA csak utolsó előtti lett a tízcsapatos ligában, a mostani idényben viszont 19 meccs után negyedik helyen áll.

A fehérvári csapat idei EBEL-eredményei:
HK Acroni Jesenice - Sapa Fehérvár 2-4 (1-0, 0-3, 1-1)
Sapa Fehérvár - EC REKORD-Fenster VSV 1-2 (1-0, 0-2, 0-0)
EC Red Bull Salzburg - Sapa Fehérvár 5-2 (2-2, 2-0, 1-0)
MM Graz 99ers - Sapa Fehérvár 2-3 (0-2, 1-0, 1-1)
Sapa Fehérvár - EHC Liwest Linz 5-6 büntetőkkel (3-1, 2-1, 0-3, 0-0, 0-1)
EC KAC - Sapa Fehérvár 2-1 (0-0, 0-1, 2-0)
HC Orli Znojmo - Sapa Fehérvár 3-4 (2-1, 1-2, 0-1)
Sapa Fehérvár - KHL Medvescak Zagreb 3-2 (1-2, 1-0, 0-0, 1-0) - hosszabbítás után
Sapa Fehérvár - Olimpija Ljubljana 5-2 (0-0, 2-1, 3-1)
EV Vienna Capitals - Sapa Fehérvár 6-5 büntetőkkel (2-2, 2-2, 1-1, 0-0, 1-0)
EC REKORD-Fenster VSV - Sapa Fehérvár 2-4 (1-1, 1-2, 0-1)
Sapa Fehérvár - HK Acroni Jesenice 2-4 (0-2, 0-0, 2-2)
Sapa Fehérvár - EC Red Bull Salzburg 3-2 (0-0, 1-0, 1-2, 1-0) - hosszabbítás után
Sapa Fehérvár - MM Graz 99ers 6-3 (2-1, 2-2, 2-0)
EHC Liwest Linz - Sapa Fehérvár 4-1 (1-0, 2-0, 1-1)
KHL Medvescak Zagreb - Sapa Fehérvár AV19 4-2 (0-1, 0-0, 4-1)
Sapa Fehérvár - EV Vienna Capitals 1-3 (0-1, 1-2, 0-0)
Olimpija Ljubljana - Sapa Fehérvár 2-5 (1-1, 0-2, 1-2)
Sapa Fehérvár - EC KAC 5-2 (1-0, 2-2, 2-0)