Vágólapra másolva!
A játékosokat képviselő szakszervezet (NBPA) nem fogadta el a liga utolsó ajánlatát, egyúttal bírósághoz fordul, így valószínűleg elmarad az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) a teljes szezon.

"Arra jutottunk, hogy a tárgyalások teljességgel kudarcba fulladtak" - mondta hétfőn New York-i sajtótájékoztatóján Billy Hunter, a NBPA elsőszámú vezetője.

A liga és az NBPA képviselői múlt csütörtökön és pénteken összesen 23 órán át tárgyaltak, ám a kizárás (lockout) 133. napján sem született megegyezés. Sőt a liga akkor közölte: nem tesz több engedményt, és ha a kosarasok a jövő hét elején nem fogadják el az utolsó ajánlatot, akkor elmarad a 2011/2012-es idény.

Az NBPA - ahogy az elemzők várták - úgy döntött, inkább feloszlatja magát, és így bíróság elé kerül az ügy.

Az alkudozás központi vitatémája az évi 4,3 milliárd dollárt kitevő bevételek megosztása: a kosarasok hajlandónak mutatkoztak rá, hogy az eddigi 57 helyett 52 százalékra vigyék le saját összrészesedésüket, a klubtulajdonosok azonban - a múlt szezonbéli, együttesen állítólag 300 millió dollárra rúgó veszteségeikre hivatkozva - ragaszkodnak az 50-50 százalékos felosztáshoz. A játékosok emellett elfogadhatatlannak tartják a klubonként 45 millió dolláros fizetési maximumot is.

Az amerikaiak ugyanakkor közönyösek a lockout iránt: a héten arra a kérdésre, hogy hiányoznak-e az NBA-mérkőzések, az 1179 válaszadó 76 százaléka felelt nemmel. Tizenkét százaléknyian viszont már szeretnék, ha zajlana a bajnokság, további 12 százalék pedig nem foglalt állást.

Legutóbb az 1998/99-es idényben volt bérvita a felek között, akkor olyannyira elhúzódtak a tárgyalások, hogy az alapszakaszban a tervezett csapatonkénti 82 mérkőzés helyett csak 50-et játszottak le.