Vágólapra másolva!
A német válogatott három góllal kikapott a csehektől a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi nyitómérkőzésén, a csoport másik mérkőzésén a jóval esélyesebbnek tartott svédek nem bírtak a macedónokkal. A házigazda Szerbia magabiztosan verte Lengyelországot, Dánia pedig Szlovákiát.

Folytatódott a német férfikézilabda lejtmenete, a 2007-ben még világbajnok válogatott ugyanis vereséggel kezdte a szerbiai Európa-bajnokságot. A csapat két éve Eb-10., tavaly vb-11. lett csupán, így a sikeredző, Heiner Brand távozott, de első komoly tétmérkőzésén utódja, Martin Heuberger sem tudott belenyúlni a mérkőzésbe.

Jicha vezérletével ugyanis a csehek a 12. percben már 9-3-ra vezettek, és a félidőben is még ötgólos előnnyel mehettek pihenőre (14-9). A csehek kapusa, Petr Stoch kiválóan védett, többek között Gensheimer két hetesét is kifogta.

Fordulás után ugyan a németek 17-16-ra felzárkóztak, de a sok hiba miatt képtelenek voltak fordítani. Csehország megérdemelten nyert 27-24-re, a németekre így fontos csata vár kedden a macedónok ellen.

Eredmények, 1. forduló, A csoport (Belgrád):
Szerbia - Lengyelország 22-18 (11-7)
Belgrád
v.: Raluy, Sabroso (spanyolok)
gól: Bielecki 4, M. Jurecki 3, K. Lijewski 2, Tluczynski 2, Jaszka 1, Kuchczynski 1, Tkaczyk 1, Wisniewski 1, Jurkiewicz 1, Syprzak 1, Zaremba 1, illetve Vujin 6, Nikcevic 6, Ilic 4, Prodanovic 3, Sesum 1, Vuckovic 1, D. Cutura 1.

Dánia - Szlovákia 30-25 (15-12)

B csoport:
Csehország - Németország 27-24 (14-9)
Nis, 4800 néző
v.: Abrahamsen, Kristiansen (norvég)
gól: Jicha 7/1, Filip 4, Horak 3, Juricek 3, Stehlik 3, Sklenak 3/1, Nocar 2, Vrany 2, illetve Kaufmann 5, Haass 4, Gensheimer 3/2, Pfahl 3/1, Theuerkauf 3, Glandorf 2, Groetzki 2, Roggisch 1, Klein 1.

Svédország - Macedónia 26-26 (14-13)
Nis, 4800 néző
v.: Lazaar, Reveret (franciák)
gól: Ekberg 6/3, Andersson 5, Doder 4, Lundström 4, Nilsson 3, Ekdahl du Rietz 3, Larholm 1, illetve Alusovski 7, K. Lazarov 7/3, Mojsovski 5/2, Stoilov 3, Mirkulovski 2, Temelkov 2.

A C csoportban szereplő magyar együttes hétfőn kezdi meg Eb-szereplését az orosz válogatott ellen, szerdán a vb-bronzérmes spanyolok, pénteken pedig az olimpiai, világ- és Európa-bajnok franciák következnek. A csoportokból az első három jut a középdöntőbe.