Vágólapra másolva!
A magyar kézilabda-válogatott ugyan még két sovány vereséggel is bejuthat a középdöntőbe a szerbiai Európa-bajnokságon, a csapatkapitány Ilyés Ferenc hallani sem akar arról, hogy így jusson tovább a csapat.

A magyar férfikézilabda-válogatott hétfőn döntetlennel kezdte a szerbiai Európa-bajnokságot, pedig öt góllal is vezetett az orosz csapat ellen. Az együttes balátlövője, Ilyés Ferenc szerint mindkét csapat hullámzóan játszott a találkozón, így nem szabad elégedetlennek lenni a 31-31-es végeredmény után az egy megszerzett ponttal.

"Mindkét csapatnak több hullámvölgye volt, de mindannyiszor talpra tudtunk állni. Rendkívül erős az orosz csapat, mi is visszajöttünk hátrányból, ők is. Igazi halálcsoportban vagyunk, én bravúrként értékelem a döntetlent" - nyilatkozta az [origo]-nak a 30 éves kézis, aki szerint nem véletlen, hogy Mocsai Lajos szövetségi kapitány is elégedett volt a meccs után. "Büszke volt ránk, ezt el is mondta, ráadásul az egy pont még sokat érhet, és még nem dőlt el semmi."

"Elképzelhető, hogy belemenés volt"

A mérkőzést akár az utolsó másodpercekben is megnyerhette volna a magyar válogatott, ám a magyar akciót lefújták a bírók, és sokak szerint nem történt szabálytalanság, amikor Ilyés kapura tört. A csapatkapitány azonban nem akarja a játékvezetőkre fogni az elmaradt győzelmet. "Visszanéztük, abban a pillanatban láttam a rést a védők között, és elképzelhető, hogy belemenés volt" - mondta a kétes szituációról.

Az esetlegesen elmaradt magyar gól sokat érhet az oroszok számára, akiknek mindenképp szükségük van az egy pontra, ha ki akarnak jutni a londoni olimpiára. (Mocsai Lajos éppen utóbbi tényre hivatkozott a meccs utáni nyilatkozatában, amikor arról beszélt, hogy a bírók az oroszoktól nem akarták egy ilyen góllal elvenni az olimpiai esélyt, ezért tudatosan foszthatták meg a komoly gólszerzési esélytől a magyar csapatot.)

"Soha nem gondolkozom sovány vereségekben"

Magyarország akár még két vereséggel is bejuthat a középdöntőbe, ehhez az kell, hogy az oroszokhoz képest kevesebb góllal kapjon ki a csoport két szuperfavoritjától, a spanyoloktól és a franciáktól. Ilyés úgy véli, a célba nem így kell beérni. "Mi a következő meccsre készülünk, és mindenki ellen bízunk benne, hogy képesek vagyunk győzni, még akkor is, ha ez bravúrnak számít. Soha nem gondolkozom sovány vereségekben."

Forrás: AFP/Franck Fife

Ilyés az oroszok ellen először volt a válogatott csapatkapitánya, és azt ugyan nem kommentálta, hogy Veszprémben nem övé ez a poszt, azt nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy rá szavaztak a válogatottbeli csapattársai. "A fiúk választottak meg, ami azt jelenti, hogy bíznak bennem, de ezt a bizalmat érzem Mocsai Lajos részéről is."

"A legfőbb cél, hogy kijussunk Londonba"

Arra a kérdésünkre, hogy miképp győzhető le szerdán a spanyol, majd pénteken a francia csapat, az átlövő így válaszolt: "Minden mérkőzésre külön, koncentráltan, megfelelő stratégiával készülünk, amelyet Mocsai Lajos és a szakmai stáb részletesen kidolgoz. Kedden már a spanyolok elleni taktikát gyakoroltuk a tréningeken és a videoelemzéseken. Ha sikerül végrehajtanunk az eltervezetteket, és keveset hibázunk, akkor érhetünk el bravúrt. Taktikai titkokat viszont hadd ne áruljak el."

Bár a londoni olimpia még messze van, hiszen még ki sem jutott oda a válogatott, sok szurkoló azt várja a csapattól, hogy megismételje az athéni bravúrt, amikor a legjobb négy közé jutott, és negyedik helyen végzett a csapat. Ilyés még nem gondol erre: "Mindig a következő lépcsőfokra koncentrálunk, most éppen a spanyolok ellen készülünk. A legfőbb cél, hogy kijussunk Londonba az áprilisi selejtezőn. Bárcsak már ott tartanánk! Most az Európa-bajnokság a legfontosabb."

A csoport további menetrendje:
január 18., szerda:
2. forduló, C csoport (Újvidék):
Oroszország - Franciaország 18.15
Magyarország - Spanyolország 20.15

január 20., péntek:
3. forduló, C csoport (Újvidék):
Spanyolország - Oroszország 18.15
Magyarország - Franciaország 20.15