Vágólapra másolva!
A magyar férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya és néhány játékosa sem volt maradéktalanul elégedett a hollandok elleni 19-6-os győzelem után az Európa-bajnokságon, mivel a meccs elején nem sikerült felpörögni.

Kemény Dénes a találkozóról elmondta, hogy az elején nem vették komolyan, később azonban összeállt a játék. "Bármennyire is csak arról beszéltünk, nehéz elhitetni a játékosokkal, hogy ha nem vesszük komolyan, akkor nyögvenyelős lesz a meccs. Az elején elhülyéskedtünk egy-két helyzetet, megpróbáltunk olyan dolgokat, amelyek nagyon nagy szerencsével jöhettek volna csak össze, de aztán feldühítették a csapatot, ezután szépen elhúztunk" - mondta a válogatott honlapjának a szakember.

A hollandok elleni meccsen egy szabaddobásnál kiverték Madaras Norbert műfogát, de a szövetségi kapitány a balesetben is talált pozitívumot. "Norbinak megsérült a foga, de amilyen szerencsénk van, talán ez egy olyan fog, amely nem először sérül meg. Lehet, hogy itt rövid időn belül rendbe tudják rakni. Nekem tetszik így is Norbi."

Kásás Tamás egyetértett Keménnyel abban, hogy a világbajnok olaszok elleni siker után nehezebb volt felpörögni a gyengébb hollandok ellen. "A sportban teljesen természetes, hogy ilyenkor hajlamos az ember kiengedni. Megbeszéltük, hogy felpörgünk az elején, de láthatta mindenki, hogy ez nem sikerült. Viszont a meccs második felében a hollandok elfáradtak, és feladták, ott már edzés lett belőle."

Szivós Márton szerint egyszerűen csak álmosan kezdett a magyar válogatott. "Az eleje nem azért sikerült olyan rosszul, mert nem vettük komolyan a hollandokat, hanem egy kicsit beragadtunk, álmoskás volt a játék, de azért koncentráltunk, és ez meglátszik a végeredményen. Fontos volt az is, hogy ne nagyon sérüljünk meg, ez többé-kevésbé sikerült, kivéve, hogy Madi kapott egy mákost."

Kiss Gergely is az álmossággal magyarázta a kezdeti nehézségeket. "Az olaszok elleni nagy győzelem után este sokáig fent voltunk, nem tudtunk rendesen aludni. Ezek után kellett fölpörögnünk, egyik napról a másikra a házigazdák ellen, aminek megvolt az a veszélye, hogy megpróbálják az esélyesebb magyarokat meglepni, kemény játékkal a nyakunkon maradni. Aztán a második negyedtől, amikor három góllal elhúztunk, egyre inkább nagyobb lett a különbség a két csapat között, teljesen szétszakadt a mérkőzés."

A magyar válogatott a szerdai pihenőnap után csütörtökön Macedóniával játszik.